A karácsonyi nagytakarítás is szerves részét képezi az ünnepi készülődésnek. A kérdés csak az, hogy mikor és hogyan szorítsuk bele az egyébként is zsúfolt mindennapokba úgy, hogy közben a gyerekekkel is foglalkozzunk? Vörösné Bélik Andrea, a kozármislenyi és pécsi Kids Club Nyelviskoláink vezetője megtalálta a mindenki számára elérhető megoldást! Ha pedig jól beszélsz angolul, közben még a nyelvet is gyakorolhatjátok!
Nem tudom, ki hogy van vele, de én így decemberben, karácsony környékén sokkal jobban igénylem, hogy rend, tisztaság legyen a környezetemben. Nem csak azért, mert gyakrabban jönnek hozzánk vendégek is, hanem így valahogy a szívemben, lelkemben is nagyobb rend van. Könnyebben hangulatossá varázsolhatom a lakást a karácsonyi díszekkel, kellékekkel, és az ünnepek előtti pár nap is már békésebben, nyugodtabban zajlik.
Persze a takarítás, rendrakás nem mindig egyszerű gyerekek mellett. Főleg ha hétköznap még dolgozunk, és erre csak a hétvégén adódik lehetőségünk, amikor teljesen természetes módon gyermekeink is a teljes figyelmünket követelik. Hogy a kellemeset és a hasznosat összekössük, az óvodás és iskolás korú gyermeket már nyugodtan bevonhatjuk a házimunkába, akár játékosan is. Így ő is hasznosnak fogja érezni magát, részt vesz az ünnepi készülődésben, és az együtt töltött minőségi időről se feledkezzünk meg! Lehet, hogy így valamivel lassabban haladunk, de ez az időszak amúgy is egy kicsit a megnyugvásról, lassításról szól.
Íme 3 játékos tipp, amivel bevonhatjuk gyermekeinket a közös rendrakásba, takarításba és még mókássá is tehetjük azt:
Játszhatjuk egyszerű, színes lapokkal vagy akár UNO kártyával is. A gyermek és a szülő is húz egy lapot. Amilyen színt húzott, olyan színű tárgyakat, játékokat kell a helyükre pakolni, és persze a szülőnek szintén. Nagyon érdekes, hogy nem csak az egyszínű dolgokat keresik így a gyerekek, hanem azokat is, amelyek csak egy kicsit tartalmazzák az adott színt. Így gyorsabban is végzünk. Érdekesebbé tehetjük a játékot azzal, ha például a színeket idegennyelven nevezzük meg.
Ehhez a feladathoz szükségünk van egy dobókockára, és egy kicsit hasonlít az előző játékhoz. Mind a ketten dobunk a kockával, és annyi dolgot teszünk a helyére, amennyi pöttyöt számoltunk a kockán. Ez az a játék, ahol az jár jobban, aki kevesebbet dob. Erre hamar rájönnek a gyerekek is, és méltatlankodnak, ha többet dobnak, mint a felnőtt. Egy nagyon egyszerű társasjátékot is bevehetünk a feladatba, és közben a dobott számnak megfelelően lépegetünk is. Az nyer, aki előbb beér a célba. Így mindjárt még játékosabbá tettük a rendrakást. Természetesen itt is lehet az a variáció, hogy a számokat idegennyelven mondjuk.
Már a gyerekek is képesek nagyon sok házimunkában részt venni, sőt kimondottan örülnek neki, ha olyan feladatot kapnak, amiket egyébként eddig csak a felnőtt végezhetett. Kétféle variációban játszhatunk. Az első a közös Bingó. Készítsünk egy 3×3-as Bingó táblát, így ebbe összesen 9 feladatot tudunk beírni. Legyen közte olyan, amit csak a felnőtt tud elvégezni, és legyen olyan, amit a gyerek is. Egy-egy feladat elvégzése után húzzuk azt át, és ha bingónk van (áthúztunk egy teljes sort vagy oszlopot), közösen örüljünk neki, vagy jutalmazzuk meg magunkat valamivel.
A másik variációban kettő Bingó táblát készítsünk. Egyikben a gyermek által elvégzendő feladatok vannak, a másikban a felnőtté. Versenyezhetünk is: kinek lesz előbb bingója. A feladatokat kisebbeknél jelképezhetik képek, rajzok is, nagyobbaknál írhatjuk, de akár idegennyelven is megnevezhetjük, leírhatjuk azokat.
A Kids Club foglalkozásain már a legkisebbek is gyakran hallják a Clean up kezdetű dalt. Ezt akkor énekeljük, amikor egy-egy játék végeztével közösen elpakolunk. A szülők gyakran mesélik, szinte első Kids Club-os élményként, hogy amikor otthon elkezdik énekelni ezt a dalt, a gyerekek automatikusan nekiállnak rendet rakni.
Az is biztos, hogy jobban megy a munka, ha közben énekelünk, zenét hallgatunk, amik akár pörgősebb angol gyerekdalok is lehetnek.
Jó készülődést, vidám perceket!
Cikk szerzője: Vörösné Bélik Andrea
Miét fontos, hogy már a nagyon pici gyermekek is segítsenek a házimunkákban?