cover_img

Blog

Halloween varázslatos szavai Halloween varázslatos szavai

Sokak szerint egy „amerikai divat”, pedig dehogy! A Halloween eredetileg egy régi kelta ünnepből, a Samhainból származik, ami az újév kezdetét jelentette. A kelták úgy hitték, hogy október 31-én az élők és holtak világa egy éjszakára összeér (mások szerint össze is olvad), és a halott lelkek vissza tudnak térni a Földre. Ismerd meg a Halloweent!

Olvass tovább
Milyen előnyei vannak egy franchise rendszerű nyelviskolának? Milyen előnyei vannak egy franchise rendszerű nyelviskolának?

Szülőként mindannyian arra törekszünk, hogy a lehető legjobb alapokat biztosítsuk gyermekeink számára. Természetes tehát, hogy amikor egy nyelviskolát keresünk, szeretnénk biztosak lenni abban, hogy a választott intézmény színvonalas oktatást nyújt és olyan környezetet teremt, ahol gyermekünk szívesen tanul és fejlődik.

Olvass tovább
A játékos nyelvtanulás – és az előnyei A játékos nyelvtanulás – és az előnyei

Azért izgalmas utazás korai gyermekkorban elkezdeni a nyelvtanulást, mert a gyerekek agya – bizonyítottan - olyan ütemben tanul, fogad be és dolgoz fel új információkat, amelyre később már nem lesz képes. Miért ne használnánk ki ezt a rendkívüli időszakot arra, hogy megismertessünk a gyerekünkkel egy új nyelvet (is)? Íme a játékos nyelvtanulás előnyei.

Olvass tovább
Hogyan válasszunk nyelviskolát a gyermekünknek? Hogyan válasszunk nyelviskolát a gyermekünknek?

A szakértők szerint akár meghatározó élmény is lehet, hogyan kerül – először - kapcsolatba a gyereked egy idegen nyelvvel, milyen benyomásai alakulnak ki róla. Ezt a cikket azért írtuk, mert szeretnénk segíteni, hogyan találhatod meg azt a nyelviskolát, ahol a fejlődés üteme megfelel az elvárásaidnak, a tanulás élvezetes, a tanárok motiválóak, és akár új barátokat is szerezhet a gyermeked. Fedezzük fel együtt, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a nyelviskola kiválasztásakor!

Olvass tovább
Hogyan lett egy londoni álomból az LCF Kids Club egyik legsikeresebb nyelviskolája Hogyan lett egy londoni álomból az LCF Kids Club egyik legsikeresebb nyelviskolája

Szeretnénk nektek bemutatni egy olyan nyelviskolánkat, ahol mindig történik valami új, ahol nagyon sok szuper program valósul meg, és amely iskolánk vezetőire nagyon büszkék vagyunk!

Olvass tovább
Mit tanít a sport a gyerekeknek? Mit tanít a sport a gyerekeknek?

Mit tanulhatnak a gyerekek a sporttól a sportolóktól? Az alábbi blogbejegyzésünkben felsorolunk néhány üzenetet, tanulságot!

Olvass tovább
Mi az a nyelvi innátizmus és miért jó, hogy létezik? Mi az a nyelvi innátizmus és miért jó, hogy létezik?

Gondolkoztál már azon, hogyan tudnak a gyerekek néhány év alatt bármilyen nyelvet tökéletesen megtanulni? Vajon hogyan képesek villámgyorsan megérteni a néha bonyolult nyelvtani szabályokat és tökéletesen kiejteni a legnehezebb szavakat is?

Olvass tovább
Élmény, közösség, gyarapodás: ezt nyújtja az LFC Kids Club nyelvoktatás Élmény, közösség, gyarapodás: ezt nyújtja az LFC Kids Club nyelvoktatás

Ha az oktatás eszközei illeszkednek a gyerekek életkori sajátosságaihoz, szinte észre sem veszik, hogy tanulnak: izgalmas játéknak fogják fel. Az LCF Kids Clubs hálózat három évtizedes sikere is ezt bizonyítja.

Olvass tovább
Így támogasd a gyermeked angol tanulását – hasznos tippek Így támogasd a gyermeked angol tanulását – hasznos tippek

Szülőként milyen eszközök állnak a rendelkezésedre ahhoz, hogy a gyermeked angoltanulását támogasd? Megtudhatod blogbejegyzésünkből!

Olvass tovább
Könnyű vagy nehéz nyelv az angol? Könnyű vagy nehéz nyelv az angol?

Az angol nyelv szuperkönnyű és rendkívül nehéz. Egyszerre. Megvan a logikus magyarázat erre a logikátlannak tűnő mondatnak, amelyet cikkünkben részletesen is kifejtünk.

Olvass tovább
5 ok, amiért fontos a gyermekkori nyelvtanulás 5 ok, amiért fontos a gyermekkori nyelvtanulás

Nemrég még komoly viták folytak arról, hogy hány éves kortól érdemes a gyerekeknek nyelvet tanulni, mára már kiderült, hogy azoknak van igaza, akik szerint minél hamarabb érdemes megismertetni a gyerekeket egy idegen nyelvvel. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk 5+1 érvet, miért fontos a gyermekkori nyelvtanulás.

Olvass tovább
7 vidám nyári program ötlet gyerekekkel 7 vidám nyári program ötlet gyerekekkel

Gyerekekkel egyszerűen megvalósítható ötleteket kerestek a nyári szünetre?

Legújabb blogbejegyzésünkben hét szuper tevékenységet hoztunk, amelyek garantáltan emlékezetessé teszik a nyári napokat.

Olvass tovább
Élmények és emlékek: hogyan tegyük különlegessé a tanév utolsó hetét? Élmények és emlékek: hogyan tegyük különlegessé a tanév utolsó hetét?

Fedezz fel 10 szórakoztató és kreatív ötletet, amelyekkel szebbé teheted a gyerekek számára a tanév utolsó hetét! Letölthető dobókockás emlékjáték, kincskeresés, kézműves nap és még sok más izgalmas tevékenység

vár rád.

Olvass tovább
50 inspiráló idézet oktatásról szülőknek és pedagógusnak 50 inspiráló idézet oktatásról szülőknek és pedagógusnak

A pedagógusok szerepe az életünkben felbecsülhetetlen. Ők azok, akik a tudás, a kíváncsiság és a bölcsesség magjait elültetik a gyerekeinkben, segítik őket a fejlődésben és formálják a jövőjüket. 

Olvass tovább
Játékos nyelvtanulás és készségfejlesztés gyerekkorban Játékos nyelvtanulás és készségfejlesztés gyerekkorban

Gyerekkorban a játék az egyik legfontosabb eszköz a tanulás és fejlődés szempontjából. Amikor a nyelvtanulást és a játékot összekapcsoljuk, nemcsak a nyelvtudás, hanem számos más készség is fejlődhet.

Olvass tovább
Az angol nyelvtanulás izgalmas kalandjai az LCF Kids Club nyári napközis táboraiban Az angol nyelvtanulás izgalmas kalandjai az LCF Kids Club nyári napközis táboraiban

Tapasztalataink szerint, amikor egy szülő nyári napközis tábort keres, akkor többet vár el attól, hogy a gyermeke biztonságban legyen, míg ő dolgozik. Szeretné, ha jól is érezné magát, hiszen a jól megérdemelt „szabadságát” tölti, és az is egy fontos szempont, hogy ez egy „hasznos” időtöltés legyen a gyerek számára. 

Olvass tovább
8 fontos dolog, amit a gyerekektől tanulhatunk 8 fontos dolog, amit a gyerekektől tanulhatunk

A gyerekek rengeteg leckével szolgálhatnak, és ha elfogadjuk a nézőpontjukat az számtalan módon gazdagíthatja az életünket.

Olvass tovább
Két nyelv, két világ: miért különlegesek a kétnyelvű gyerekek? Két nyelv, két világ: miért különlegesek a kétnyelvű gyerekek?

A világon sok gyerek beszél két vagy akár több nyelven is. Ezek a gyerekek kivételesek, mert több kultúrában is kiismerik magukat, több világot is képesek megérteni. De miért olyan különlegesek ők? Ezt járjuk körbe ebben a cikkben.

Olvass tovább
Fejleszd gyermeked tanulási kedvét: 8 egyszerű tipp a sikerhez Fejleszd gyermeked tanulási kedvét: 8 egyszerű tipp a sikerhez

A kisgyerekek veleszületett ösztöne a körülöttük lévő világ felfedezése és új dolgok tanulása. Szülőként feladatunk, hogy fenntartsuk és erősítsük ezt a kíváncsiságot, hiszen ha egy gyermek szeret tanulni, azzal egy életre megalapozhatja a boldogságát és a sikerét.

Olvass tovább
Anyák napja az Egyesült Királyságban: történelem, szokások és jelentőség Anyák napja az Egyesült Királyságban: történelem, szokások és jelentőség

Anyák napja az Egyesült Királyságban is egy szeretett hagyomány, amelynek változik a dátuma, minden évben a nagyböjt negyedik vasárnapján ünneplik.

Olvass tovább
Miért válassz nyelviskola franchise-t? Ismerd meg az előnyöket! Miért válassz nyelviskola franchise-t? Ismerd meg az előnyöket!

Fedezd fel a nyelviskola franchise rejtett értékeit és lehetőségeit a sikeres vállalkozás érdekében!

Olvass tovább
Tavaszi örömök a szabadban: 50 kreatív tevékenység gyermekekkel a természetben Tavaszi örömök a szabadban: 50 kreatív tevékenység gyermekekkel a természetben

Számos módon összeköthetjük a természetet és a szórakozást, hogy felejthetetlen élményeket nyújtsunk a kicsiknek.

Íme, egy 50-es lista a legjobb szabadtéri tevékenységekről, amelyek garantáltan mosolyt csalnak az arcokra és gazdagítják a gyermekek ismereteit.

Olvass tovább
Mit tegyünk annak érdekében, hogy a kisbabánk minél előbb megtanuljon beszélni? Mit tegyünk annak érdekében, hogy a kisbabánk minél előbb megtanuljon beszélni?

Hogyan segíthetjük hozzá a kisbabákat, hogy nyelvi fejlődésük felgyorsuljon? Milyen módszereket alkalmazhatunk? Ebből a blogcikkből kiderül, olvass tovább!

Olvass tovább
Valentin napi kalandok angol módra: játék, vers, és Valentin napi süti gyerekeknek és szüleiknek Valentin napi kalandok angol módra: játék, vers, és Valentin napi süti gyerekeknek és szüleiknek

Valentin nap nem csak a szerelmesekről szól, hanem a szeretetről, barátságról is. Miért ne tennénk gyermekeink számára a Valentin napot még izgalmasabbá egy kis kreativitással?

Olvass tovább
Kisgyermekek nyelvoktatása: A játékos tanulás és az előzetes tudás meghatározó szerepe Kisgyermekek nyelvoktatása: A játékos tanulás és az előzetes tudás meghatározó szerepe

A Carnegie Mellon Egyetem friss kutatása a gyerekek tanulási ütemének rejtélyeit vizsgálta, és olyan felismeréseket keresett, amelyek hasznosak lehetnek azoknak a szülőknek, akiknek fontos a kisgyermekeik korai fejlesztése, legyen szó nyelvtanulásról vagy más készségek elsajátításáról.

Olvass tovább
Burns Night: skót kultúra, a haggis varázsa és Robert Burns híres verse Burns Night: skót kultúra, a haggis varázsa és Robert Burns híres verse

Blogbejegyzésünkben egy különleges témára fókuszálunk, amely nemcsak az angol nyelvet, hanem a skót kultúrát is érinti: körbejárjuk a „Burns Night” történetét. 

Olvass tovább
Szilveszter - egy vidám ünnep, amit érdemes komolyan (is) venni. Szilveszter - egy vidám ünnep, amit érdemes komolyan (is) venni.

"Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő". Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk."

Pilinszky János

Olvass tovább
Szülői vélemények a 3. kerületi Kids Club napköziről a Bárczi Géza Általános Iskolában Szülői vélemények a 3. kerületi Kids Club napköziről a Bárczi Géza Általános Iskolában

A 2024/2025-ös tanévben is indul Kids Club napközis osztály a budapesti Bárczi Géza Általános Iskolában. Összegyűjtöttük a szülők véleményét, melyben többek között szó esik a napközis osztályunkban alkalmazott Kids Club módszerről, a gyerekek fejlődéséről, és oktatóink szülőbarát hozzáállásáról! 

Olvass tovább
Gyerekekkel elkészíthető egyszerű karácsonyfadíszek Gyerekekkel elkészíthető egyszerű karácsonyfadíszek

Ebben a blogcikkben bemutatunk 3 könnyen otthon elkészíthető karácsonyfadíszt, melyek a konyhában megtalálható hozzávalókból, és egy csipetnyi szeretetből készülnek.

Olvass tovább
Hogyan bírjuk rá a gyerekeket, hogy meséljenek a napjukról? Hogyan bírjuk rá a gyerekeket, hogy meséljenek a napjukról?

Szülőként sokszor tapasztaljuk, hogy ha megkérjük a gyerekünket, hogy meséljen a napjáról, akkor a válasz annyi, hogy "jó volt". Blogbejegyzésünkben olyan tippeket hoztunk, amelyekkel a gyerekek könnyebben megnyílnak és szívesen mesélnek az iskolában, óvodában vagy különórán történtekről.

Olvass tovább
A top 7 legegyszerűbb halloweeni kézműves dekoráció otthonra kicsiknek A top 7 legegyszerűbb halloweeni kézműves dekoráció otthonra kicsiknek

Közeleg a Halloween, így eljött az idő az újabb kézműveskedésre a gyerekekekkel! Remek lehetőség ez az ünnep arra, hogy minőségi időt töltsünk a gyerekekkel, és valami maradandót alkossunk együtt. Ne feledd, az idén elkészített egyszerű kézműves díszek jövőre is felhasználhatóak! 

Olvass tovább
5 tipp, hogy könnyebb legyen a nyelvtanulás 5 tipp, hogy könnyebb legyen a nyelvtanulás

Felnőttként egy új nyelvet tanulni nem mindig könnyű, és a gyakorlatban alkalmazni a tanultakat talán még nehezebb. Elsőre bármennyire is nehéznek tűnjön eredményeket elérned, nem szabad feladnod, hiszen annyi előnnyel jár egy új nyelv ismerete, hogy az minden befektetést megér! 

Olvass tovább
A 10+1 legjobb állatpark és állatkert Magyarországon A 10+1 legjobb állatpark és állatkert Magyarországon

Az állatparkok nemcsak remek programlehetőséget kínálnak az egész család számára, de pozitívan befolyásolhatják a gyermekek állatokkal és természettel kialakított viszonyát

Olvass tovább
A 10 legjobb Montessori játékötlet gyerekeknek A 10 legjobb Montessori játékötlet gyerekeknek

A Montessori játékok, ahogyan az LCF Kids Club tanfolyamok is, valójában a gyerekek kíváncsiságát és felfedezési hajlamát használják fel és konvertálják át játékos tanulási módszerekké. A gyermekek ugyanis kiskoruktól kezdve nyitottak az újdonságokra, és rengeteg új ingerrel találkoznak nap, mint nap. Éppen ezért a Montessori játékok a gyerekek ezen vágyát használják fel és ötvözik a tanulással, és a játékörömmel.

Olvass tovább
5 ok, amiért érdemes belevágni a franchise partnerségi kapcsolatba, amennyiben gyerekeknek tanítanál nyelvet 5 ok, amiért érdemes belevágni a franchise partnerségi kapcsolatba, amennyiben gyerekeknek tanítanál nyelvet

A franchise partnerségi kapcsolat lehet a tökéletes aranyközépút sokak számára: egy már jól bevált, biztos háttérrel rendelkező márka támogatása mellett a partnerek vezethetik saját vállalkozásukat.

Olvass tovább
Angol kifejezések, amelyekre szükség van a nyaralás során Angol kifejezések, amelyekre szükség van a nyaralás során

A külföldi nyaralások során sokszor sokkal egyszerűbb angol nyelven kommunikálni, mintha a helyi nyelvet használnánk.

Cikküknben összegyűjtöttük a leggyakoribb angol kifejezéseket, amelyek hasznosak lehetnek egy nyaralás, külföldi utazás során.

Olvass tovább
Hosszú utazást tervezel gyerekekkel? Összegyűjtöttük, hogy mire figyelj! Hosszú utazást tervezel gyerekekkel? Összegyűjtöttük, hogy mire figyelj!

A hosszú, több órás utazás sok mindenben különbözhet attól, amihez hozzászoktak a gyerekek. Számotokra is stresszesebb lehet, hiszen nem ismeritek az útvonalat, a gyerekek pedig unatkozhatnak útközben.

Olvass tovább
8 érv, amiért a játék kulcsfontosságú a gyerekek számára 8 érv, amiért a játék kulcsfontosságú a gyerekek számára

Egy olyen összetett tevékenység, mint a játék, nagyon fontos a gyerekek számára, de az, hogy miért és, hogy vajon milyen lehet a játékhoz illő ideális környezet, az kiderül ebből a blogcikkből.

Olvass tovább
Az 5 legnagyobb hiba, melyet elkövethetsz Londonban turistaként Az 5 legnagyobb hiba, melyet elkövethetsz Londonban turistaként

Turistaként olykor nehéz dolgunk lehet, hiszen számos dolog másként működik Londonban, mint ahogyan azt megszokhattuk. Éppen ezért, ebben a blogcikkben sorra vesszük azt az 5 leggyakoribb hibát, amelyekkel a turisták találkozhatnak londoni útjuk során, hogy ti ne kövessétek el! 

Olvass tovább
100 vidám feladat gyerekekkel a nyári szünetre 100 vidám feladat gyerekekkel a nyári szünetre

A hosszú nyári szünetre szórakoztató, vidám programokat,  feladatokat kerestek? Íme 100 szuper ötlet, hogy élménydúsan teljen a nyár!

Olvass tovább
A leggyakoribb tévhitek a nyelvtanulással kapcsolatban A leggyakoribb tévhitek a nyelvtanulással kapcsolatban

Biztosan Te is hallottál már olyan megállapításokat, hogy  “neked azért megy könnyebben a nyelvtanulás. mert jó a nyelvérzéked”. Ebben a blogcikkben ezekről a tévhitekről írunk, és megvizsgáljuk, hogy vajon mi állhat valójában ezeknek a hátterében.
 

Olvass tovább
Szabadtéri foglalkozások, játékos nyelvtanulás, barátok: Irány a Kids Club napközis tábor! Szabadtéri foglalkozások, játékos nyelvtanulás, barátok: Irány a Kids Club napközis tábor!

Hogyan ösztönözzük a gyerekeket, hogy személyesen találkozzanak és egymással töltsék az idejüket a szabadban? 

Olvass tovább
A Nemzeti Tea Nap és a teázás hagyományai A Nemzeti Tea Nap és a teázás hagyományai

A britek annyira szeretnek teázni, hogy erre egy külön nemzeti ünnepnapot is létrehoztak, mely alkalmával ünnepelhetik a teázás iránti szeretetüket és szenvedélyüket.  Április 21.-ét az Egyesült Királyságban a teának szentelik, hiszen ekkor tartják a Nemzeti Tea Napot, azaz a National Tea Day-t.

Olvass tovább
Top 5 angol nyelvű mondóka az angolul tanuló gyerekeknek Top 5 angol nyelvű mondóka az angolul tanuló gyerekeknek

Mindannyian ismerünk gyermekkorunkból mondókákat, melyeket a mai napig képesek vagyunk felidézni. Ez nem véletlen!

Olvass tovább
Hogyan ünneplik a húsvétot az Egyesült Királyságban? Hogyan ünneplik a húsvétot az Egyesült Királyságban?

Vajon honnan ered az ‘Easter’, az az a húsvét angol neve? 

Olvass tovább
Miért jó a korai nyelvelsajátítás? Miért jó a korai nyelvelsajátítás?

A gyermekek agyának fejlődése igen összetett folyamat és számos tényező hatással lehet rá. Gondoltál már arra, hogy a korai nyelvelsajátítás milyen pozitív hatásokkal lehet a gyermekek fejlődésére? Ebből a cikkből kiderül!

Olvass tovább
Milyen előnyökben részesülhetnek a kétnyelvű gyermekek Milyen előnyökben részesülhetnek a kétnyelvű gyermekek

Talán Te is ismersz kétnyelvű gyerekeket, akik szüleikkel más nyelven beszélnek, mint közösségük többi tagjával. Két nyelven beszélni ilyen fiatal korban nagy előnyökhöz juttathatja a gyermekeket. Erről olvashattok ebben a blogcikkünkben.

Olvass tovább
Hogyan beszéljünk a babákhoz? Hogyan beszéljünk a babákhoz?

Blogunk olvasói biztosan tapasztalták már, hogy milyen nehéz lehet megérteni a csecsemőket. Mindenféle módon próbálkoznak a tudtunkra adni mondandójukat, a szülők és családtagok pedig próbálják ezt megérteni. Ugyanakkor a reakcióinknak komoly hatása lehet a csecsemők nyelvi képességeinek fejlődésére. 

Olvass tovább
Mire elég a heti egy óra, ha nyelvtanulásról van szó? Mire elég a heti egy óra, ha nyelvtanulásról van szó?

A Kids Club tanfolyamaink általában heti 1 x 45 percesek, így a próbaóráinkon sokszor felmerül a kérdés a szülők részéről, hogy mire elég a heti egy óra, mennyire lehetnek így a foglalkozások hatékonyak? 

Olvass tovább
A legnépszerűbb karneválok szerte e világon A legnépszerűbb karneválok szerte e világon

Hagyományosan a karneválok keresztény ünnepek, melyek az ételfogyasztással és a böjttel kapcsolhatóak össze. Régen, a tél vége jelentette az emberek számára az utolsó lehetőséget arra, hogy bőségesen egyenek, mielőtt az enyhébb időknek köszönhetően az ételtartalékaik tönkrementek volna. Ezt nagy ünneplések övezték, majd böjtölés következett. 

Olvass tovább
Valentin-nap - nem csak szerelmeseknek Valentin-nap - nem csak szerelmeseknek

Ez évben is közeleg a Valentin-nap, mikor oly sok szerelmes pár, jegyben járó fiatal vagy házaspár ünnepli az egymás iránt érzett szerelmét. Ez a népszerű ünnepnap minden évben február 14-én van, és a párok leggyakrabban ajándékokkal, virágokkal és romantikus meglepetésekkel ajándékozzák meg egymást. A Valentin-napot világszerte ünneplik, és hazánkban is évről évre népszerűbb lesz. 

Olvass tovább
Érdekességek Micimackóról - Gyerekkorunk kedvence Érdekességek Micimackóról - Gyerekkorunk kedvence

Gyermekkorunk jól ismert főszereplője Micimackó, mégis csak keveset tudunk a történetek hátteréről. 

Olvass tovább
Karácsonyi készülődés a gyerekekkel - Így csináld Karácsonyi készülődés a gyerekekkel - Így csináld

Az ünnepek szélsebességgel közelednek, a szülők pedig nemcsak a karácsonyi készülődéssel vannak elfoglalva, hanem a gyermekekkel is foglalkozniuk kell. Ahhoz, hogy az ünnep valóban békésen és boldogan teljen, ebben a cikkünkben adunk néhány tanácsot, melyekkel lefoglalhatod a gyerekeket néhány órára, miközben minőségi időt tölthettek együtt.

Olvass tovább
A karácsony ünneplése a világ különböző országaiban A karácsony ünneplése a világ különböző országaiban

Hogyan ünneplik a karácsonyt a világ különböző országaiban? Ebből a blogcikkünkből megtudhatod 

Olvass tovább
A mesék pozitív hatásai a gyerekekre A mesék pozitív hatásai a gyerekekre

Minden gyermek szereti a meséket, de manapság egyre gyakoribb, hogy a tévében, interneten látott meséket nézik a gyerekek, és a hagyományosabb, könyvből olvasott történetek népszerűsége pedig drasztikusan csökken. Vajon miért fontos, hogy könyvből olvassunk a gyerekeknek? Milyen pozitív hatással lehet ez a gyermekek számára? Ebből a blogcikkünkből kiderül!

Olvass tovább
7 ok, amiért a tanítóink igazi szuperhősök 7 ok, amiért a tanítóink igazi szuperhősök

A pedagógusok bár nem képesek gondolatolvasásra és nem rendelkeznek szupererővel, mégis jogosan állíthatjuk azt, hogy feladatuk a gyermekeink és társadalmunk fejlődése szempontjából meghatározó. 

Olvass tovább
A társasjátékok és a játékos tanulás előnyei A társasjátékok és a játékos tanulás előnyei

Játékos tanulás? Vajon tényleg annyira hatékony, mint ahogyan mondják?
A játék és tanulás szavak együttes használata sokak számára félrevezető lehet, hiszen nehéz összeegyeztetni e két látszólag ellentétes fogalmat. Valójában a játékos tanulás az egyik lehető legjobb módszer a gyermekek tanítására!

Olvass tovább
A legfontosabb szociális készségek, melyekkel gyermeked könnyebben beilleszkedhet A legfontosabb szociális készségek, melyekkel gyermeked könnyebben beilleszkedhet

A szociális készségek kulcsfontosságúak a gyermekek számára. Elsajátításukkal a gyermekek könnyebben beilleszkedhetnek egy közösségbe, és felnőtt korukban is gördülékenyebben részt vehetnek a szociális interakciókban. 

Olvass tovább
5 népszerű halloweeni játék otthonra 5 népszerű halloweeni játék otthonra

Szeretnétek otthon vidáman és kreatívan ünnepelni a Halloweent? Ebben a blogcikkben adunk néhány ötletet a szórakoztató halloweeni játékokhoz, melyet a gyermekek biztosan élvezni fognak.

Olvass tovább
Miért fontos a reziliencia a gyermeked életében? Miért fontos a reziliencia a gyermeked életében?

Gondolkodtál már azon, hogy mekkora jelentőssége lehet a rezilienciának a gyermekedre nézve? Vajon mit jelent pontosan ez a kifejezés, és hogyan ösztönözheted a gyermekedet ennek elsajátítására? Olvasd el legújabb blogcikkünket és ismerd meg a reziliencia világának fontos aspektusait! 

Olvass tovább
Miért válaszd a játékos tanulást? Miért válaszd a játékos tanulást?

Vajon milyen előnyök származhatnak a játékos tanulásból? Valóban egy komplex folyamatról van szó, vagy egyszerűbb, mint gondolnánk? Ebből a blogcikkből kiderül! 

Olvass tovább
Hogyan segítheted szülőként gyermekedet az angol nyelv tanulásában? Hogyan segítheted szülőként gyermekedet az angol nyelv tanulásában?

Ma már egyre több szülő szeretne aktívan részt venni a pici gyermeke nyelvtanulásában, hiszen nem titok, hogy minél korábban találkozik a kisgyermek egy idegen nyelvvel, annál könnyebben el fogja sajátítani azt.

Olvass tovább
5+1 fontos franchise partneri tulajdonság 5+1 fontos franchise partneri tulajdonság

Ebben a blogcikkben bemutatunk 5+1 fontos franchise partneri tulajdonságot, melynek alapján eldöntheted, hogy vajon a franchise vállalkozási forma mennyire illik hozzád. 

Olvass tovább
Vajon miért tesznek a szülők a gyermekek lunchboxába üzeneteket? Vajon miért tesznek a szülők a gyermekek lunchboxába üzeneteket?

Biztosan hallottad már a “Lunchbox” kifejezést, de ha mégsem, elmagyarázzuk, hogy mi is ez valójában.

Olvass tovább
Hogyan reagáljunk akkor, ha a gyermekünk valami rosszat csinált? Hogyan reagáljunk akkor, ha a gyermekünk valami rosszat csinált?

A kiejtett szavak nagy jelentősséggel bírnak, melyek befolyásolják a gyermekeket, és bár elsőre nem is gondolnánk, de a gyerekek magukban elraktározzák a hallottakat, mely nagyban meghatározhatja személyiségük fejlődését. 

Olvass tovább
Az Egyesült Királyság oktatási rendszere Az Egyesült Királyság oktatási rendszere

Újra eljött a szeptember, és vele együtt az újabb tanév kezdete is, amikor is megannyi új diák kezdi meg tanulmányait világszerte. 

Ebből a blogcikkből megismerheted az Egyesült Királyság oktatási rendszerével és felépítésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. 

Olvass tovább
Miért fontos a játékos tanulás a gyermekek korai éveiben? Miért fontos a játékos tanulás a gyermekek korai éveiben?

Az oktatási rendszer újítása elengedhetetlen a folyamatosan változó világunkhoz történő adaptációhoz. A gyermekeknek szükségük van újabb képességekre és számos más tulajdonságra, amelyet a hagyományos oktatás során nehezebben sajátíthatnak el.

Olvass tovább
A játékos tanulás előnyei A játékos tanulás előnyei

A szülők gyakran tévesen gondolják, hogy a játék és a tanulás szavak nem fordulhatnak elő együtt. Valójában a két szó, és alkalmazott módszertanuk szorosan összekapcsolódik. 

Olvass tovább
Hogyan alakult ki a nyári szünet? Hogyan alakult ki a nyári szünet?

Hogyan alakult ki a nyári szünet?

Gondolkodtál már azon, hogy miért van nyári szünet az iskolákban? Vajon honnan ered ez a szokás, és miért alakult ki? Ebből a blogcikkből megtudhatod!

Olvass tovább
A világ kihalás szélén lévő nyelvei A világ kihalás szélén lévő nyelvei

Akár hiszed, akár nem, számos nyelv van a világon, amely a kihalás szélén áll.  Ebből a blogcikkből megismerheted a világ legveszélyeztetettebb nyelveinek lenyűgöző világát.

Olvass tovább
A nyelvtanulás valóban gyerekjáték? A nyelvtanulás valóban gyerekjáték?

Mindannyiunknál más érzelmeket vált ki az idegennyelvek tanulása. Egyesek teherként tekintenek erre, míg mások kifejezetten imádnak nyelvet tanulni. Mi lehet ennek az oka?
 

Olvass tovább
Mit jelent valójában a válaszkész nevelés? Mit jelent valójában a válaszkész nevelés?

Biztosan Te is hallottál már a válaszkész nevelésről, és lehet, hogy alkalmaztad is már a módszereket a gyermekeden.  Mi viszont úgy gondoljuk, hogy nem árthat még egyszer kihangsúlyozni a szülők és a reakciókészség közötti kapcsolat fontosságát

Olvass tovább
Miért pont egy LCF Kids Clubs nyelviskola indítását ajánljuk neked? Miért pont egy LCF Kids Clubs nyelviskola indítását ajánljuk neked?

Ha Te is elkötelezett vagy a gyermekek tanítása iránt, és sokat gondolkodtál már azon, hogy vajon hogy lehetne a függetlenséget és a valódi értékteremtést ötvözni, akkor olvass tovább! 

Olvass tovább
Miért jó már kora gyermekkorban idegen nyelvet tanulni? Miért jó már kora gyermekkorban idegen nyelvet tanulni?

Még mindig nem vagy biztos benne, hogy milyen előnyöket rejt gyermeked számára egy idegen nyelv tanulása? Ebből a cikkből kiderül!

Olvass tovább
Hogyan kössük le a gyereket strandolás közben? 5+1 tipp! Hogyan kössük le a gyereket strandolás közben? 5+1 tipp!

Alig várod a családi utazást, de felmerült a kérdés, hogy vajon hogy fogod lekötni a gyermeket a parton egy több órás strandolás alkalmával? Ebben a blogcikkben adunk pár hasznos tippet, amit mindenki megvalósíthat, hiszen nem igényelnek bonyolult előkészületeket és eszközöket. 
 

Olvass tovább
5 angol nyelvtörő gyerekeknek 5 angol nyelvtörő gyerekeknek

Mik azok az angol nyelvtörök és miért hasznosak? A magyar nyelvben is számos nyelvtörő létezik, amely sok, egymáshoz hasonló, ámde különböző szavak egymás utáni gyors kiejtését foglalja magába. 

Olvass tovább
Milyen egy igazi angol piknik? - letölthető pipálható listával Milyen egy igazi angol piknik? - letölthető pipálható listával

Mindannyian jól ismerjük a piknikezést, és tudjuk milyen kellemes a szabadban ülve könnyed ételeket fogyasztani és társalogni a barátainkkal és családtagjainkkal. De vajon milyen egy igazi angol piknik és honnan ered ez a szokás? Ebből a bogcikkből kiderül! 

Olvass tovább
A sikeres franchise tulajdonosok 5 jellemzője A sikeres franchise tulajdonosok 5 jellemzője

Még mindig nem tudod, vajon neked való-e a franchise partnerség? 5 olyan tulajdonságot listázunk, amelyek a sikeres franchise partner ismérvei. 

Olvass tovább
Ajándékötletek és vers Pedagógusnapra Ajándékötletek és vers Pedagógusnapra

A Pedagógusnap egy csodálatos alkalom arra, hogy megünnepeljük az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok kemény munkáját, és köszönetet nyilváníthassunk a véget nem érő szeretetükért és lelkesedésükért. 
 

Olvass tovább
Mikor van Gyereknap a világban? Mikor van Gyereknap a világban?

A Gyereknap mindig különleges események számít, hiszen a gyerekek már hetekkel korábban tűkön ülve várják, hogy végre eljöjjön május utolsó vasárnapja.
Tudják, hogy rengetek szórakozás és élmény vár majd rájuk és végre megünnepelhetik ezt az eseményt. 

Olvass tovább
Mikor és hol tudod hasznosítani az angol nyelvtudásodat? Mikor és hol tudod hasznosítani az angol nyelvtudásodat?

A globalizáció következményeként egyre könnyebb eljutni a világ minden pontjára. Lerövidültek az utazások, az időtartamok, és bármely ország órák alatt elérhető távolságba került. A kultúrák is sokkal könnyebben megismerhetőek és mivel az angol egy nemzetközi nyelv, kulcsfontosságú lehet az elsajátítása. 

 

Olvass tovább
A 10 leggyakoribb angol mozaikszó A 10 leggyakoribb angol mozaikszó

Te is találkoztál már angol rövidítésekkel, de nem tudtad, hogy mit jelentenek? Ebben a blogbejegyzésben megmutatjuk neked a 10 leggyakoribb angol mozaikszót az angol és magyar jelentésükkel együtt. 

Olvass tovább
Mennyi idő kell egy új szokás kialakításához? Mennyi idő kell egy új szokás kialakításához?

Nehéz lenne egy univerzálisan, mindenkire illő stratégiát felvázolni, de ebben a blogcikkben kigyűjtöttük az új szokások kialakításához szükséges legfontosabb lépéseket.

Olvass tovább
Az 5 legjobb közös nyelvtanulási játék otthonra Az 5 legjobb közös nyelvtanulási játék otthonra

Hogyan lehet ösztönözni a gyerekeket az angol szavak tanulására?

Ebben a blogcikkben 5 darab, otthonról végezhető szótanulási módszert mutatunk be. 
A lényeg, hogy a gyermek ne kötelező, terhet jelentő tevékenységként tekintsen a szótanulásra, hanem találja meg benne az örömöt, tudatosítsa a saját fejlődését, és minél többször legyen sikerélménye.
 

Olvass tovább
Angol nyelvtanulás sütés közben? Miért ne? (plusz sütirecepttel) Angol nyelvtanulás sütés közben? Miért ne? (plusz sütirecepttel)


A nyelvtanulásnak nem lehet korlátokat szabni, hiszen bárhol, és bármilyen tevékenység közben juthat alkalmunk elsajátítani néhány hasznos kifejezést. Nincs ez másképp a sütésnél sem! Rengeteg hasznos szóval és kifejezéssel gazdagodhat a mi, és gyermekünk tudása, ha akár egy recept hozzávalóit, esetleg elkészítésének módját angol nyelven olvassuk. 
 

Olvass tovább
Tavaszi bakancslista Tavaszi bakancslista

Amikor szinte egyik napról a másikra meglep bennünket a tavaszi idő, hirtelen nem is tudjuk, hogy milyen programot is szervezzünk a gyerekekkel.

Ilyenkor jól jön egy előre elkészített családi (bakancs) lista, amelyen később már csak pipálni kell a megvalósult terveket.

Olvass tovább
Húsvéti kincskeresés Húsvéti kincskeresés

A kincskeresés a gyerekek egyik kedvenc játéka!

Töltsétek le és nyomtassátok ki húsvéti kincskeresőnket.

Olvass tovább
14 tipp, amelytől gyermeked értékesnek és különlegesnek érezheti magát 14 tipp, amelytől gyermeked értékesnek és különlegesnek érezheti magát

Mai világunkban talán még fontosabb, hogy gyermekeink különlegesnek és értékesnek érezzék magukat, hiszen rengeteg stressz és bizonytalanság veszi őket körül. 
Mindennél jobban szükségük van az időnkre, a szeretetünkre és a figyelmünkre.

Olvass tovább
9 érdekesség Angliáról 9 érdekesség Angliáról

Angliáról sok mindent tudunk, és sok mindenről gondoljuk azt, hogy tudjuk, de mégsem, vagy legalább is nem biztos, hogy jól :-D.

Összegyűjtöttünk ezért 9 olyan tényt, amelyről úgy gondoljuk, hogy szinte mindenkinek érdekes lehet, függetlenül attól, hogy beszél-e már angolul, vagy még csak most tanul.

Olvass tovább
5 mód a gyerekek érzelmi egészségének fejlesztésére 5 mód a gyerekek érzelmi egészségének fejlesztésére

Szülőként sokat segíthetünk gyermekünk mentális jóllétének fejlesztésében. Megtaníthatjuk a gyerekeket, saját érzelmeik felismerésében és kezelésében, és biztosíthatjuk számukra az egészséges fejlődéshez szükséges figyelmet és szeretet.

 

Olvass tovább
Hogyan neveljünk kétnyelvű gyermeket? Hogyan neveljünk kétnyelvű gyermeket?

Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy milyen hatással van a kisgyerekek nyelvi fejlődésére az, ha születésüktől fogva két nyelvet hallanak? Mennyire megterhelő ez számukra? Nem keverik össze a két nyelvet? Hogyan kommunikálnak a kortársaikkal, nevelőikkel, ha közösségbe kerülnek? 
 

Olvass tovább
Veszélyeztetheti gyermeked a kiégés? Veszélyeztetheti gyermeked a kiégés?

Ha olyan valakire gondolsz, aki kiégéssel küzd, inkább egy túlhajszolt cégvezető vagy egy, az olimpiára túl keményen edző sportoló jut eszedbe, de gyermeked kiégése biztosan nem jut eszedbe. Az igazság az, hogy bárki bármikor lehet túlterhelt, és sajnos igen, akár a gyerekeink is megtapasztalják a kiégést.

 

Olvass tovább
6 érv, amiért a második félévben is érdemes egy Kids Club tanfolyamra jelentkezni 6 érv, amiért a második félévben is érdemes egy Kids Club tanfolyamra jelentkezni

Hamarosan indul a második félév és sokan felteszik a kérdést, vajon okos dolog-e kisgyerekkel most jelentkezni egy tanfolyamra, vagy jobb lenne megvárni az őszt és akkor beiratkozni.

Olvass tovább
Elf on a Shelf - a jó viselkedés ösztönzésére Elf on a Shelf - a jó viselkedés ösztönzésére

Sok kisgyerek decemberét teszi szebbé a világ minden táján a Mikulás kis Elf Manója (Elf on a Shelf), aki minden reggel valamilyen kis meglepetéssel ébreszti a családot. Vannak viszont, aki úgy gondolják, hogy ha Elf Manó rosszalkodhat, akkor a gyerekek azt úgy értelmezhetik, hogy mindenkinek szabad.
Nekik sem kell pedig lemondaniuk Elf Manóról, mert a Manó jó viselkedésre is ösztönözheti a gyerekeket!  

Olvass tovább
Hogyan segítheted gyermeked beilleszkedését a közösségbe? Hogyan segítheted gyermeked beilleszkedését a közösségbe?

Szülőként fontos feladat felismerni, ha gyermekednek esetleg gondot okoz a barátkozás, a kapcsolatok fenntartása, mert így még időben segíthetsz neki, hogy elsajátítsa és fejlessze az ehhez szükséges készségeket, amelyekre egész életében szüksége lesz.

Olvass tovább
Ötletek és tippek tehetséges gyerekek neveléséhez Ötletek és tippek tehetséges gyerekek neveléséhez

Kivételes képességekkel rendelkezik a gyermeked? A szerencsések közé tartozol, de az is biztos, hogy nem egyszerű a helyzeted.

Ha kivételes képességű gyermek szülője vagy, fontos, hogy ne ijedj meg, hanem dolgozz ki egy tervet az előttetek álló kihívások kezelésére és a gyermek jutalmazásra.

Olvass tovább
5 stratégia, hogy gyermeked sikeres legyen az iskolában 5 stratégia, hogy gyermeked sikeres legyen az iskolában

A legtöbb szülő számára óriási stressz és aggódás forrása gyermeke iskolája. Ez teljesen érthető is, hiszen az iskolával kapcsolatos élmények óriási hatással lehetnek arra, hogy mennyire lesz sikeres a későbbiekben a kisgyermek.

Olvass tovább
Tökéletes szülő nem létezik Tökéletes szülő nem létezik

Nagyon sok szülővel találkozunk nap, mint nap, látjuk mennyire fontos számukra, hogy jó szülők legyenek. Bármit megtennének azért, hogy a kicsi egy nap boldog és egészséges felnőtt legyen. 

Olvass tovább
13 tipp, hogyan gyakoroljuk otthon az angol nyelvet a gyerekünkkel 13 tipp, hogyan gyakoroljuk otthon az angol nyelvet a gyerekünkkel

Szeretnél otthon angolul gyakorolni a kisgyermekeddel, de nem tudod, hogyan tedd? Egyre több szülőtől érkezik hozzánk ez a kérdés, ezért összegyűjtöttünk 13 hasznos tippet, ami a segítségedre lehet ebben!

Olvass tovább
Miért fontos a szabadtéri játék Miért fontos a szabadtéri játék

Amint kisüt a nap, a gyermekek és mi felnőttek is szívesebben vagyunk a szabadban! 

A szabadtéri játékoknak az mellett, hogy mennyire szeretik a gyerekek, rengeteg fejlesztő hatása van..
 

Olvass tovább
Kids Club Nyelviskola – ahol a munka a hobby Kids Club Nyelviskola – ahol a munka a hobby

Minden történet más, ami megbújik egy-egy Kids Club nyelviskolánk mögött. És bár minden egyes nyelviskola a Kids Club franchise rendszer tagjaként ugyanazt a módszert követi, a nyelviskola vezetőink különlegességének, egyéniségének köszönhetően, mégis egyedi. 

Most Békéscsabára látogatunk el, hogy bemutathassuk nektek Balogh Anikót, akinek köszönhetően már sok-sok éve szerveződnek szuper Kids Club tanfolyamok, táborok és rendezvények Békéscsabán és a környező településeken.

Olvass tovább
Soha nem túl korai elkezdeni idegen nyelvet tanulni! Soha nem túl korai elkezdeni idegen nyelvet tanulni!

Szülőként nagyon sok olyan dologról kell döntenünk, amelyeknek csak a gyermekünk felnőtt korában lesz igazán hatása, eredménye. Egyik ilyen dolog az idegen nyelv tanulása is, amely kezdési időpontjáról még a mai napig sok a vélemény, ellenvélemény.

Olvass tovább
Előnyök és hátrányok egy franchise rendszerhez csatlakozásakor Előnyök és hátrányok egy franchise rendszerhez csatlakozásakor

A franchise rendszerek egyre népszerűbbek Magyarországon is, hogy mi lehet ennek az oka és milyen veszélyekkel járhat egy franchise megvásárlása, az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze.

Olvass tovább
7 tipp, hogy gyermeked rugalmas és ellenálló legyen a problémákkal szemben 7 tipp, hogy gyermeked rugalmas és ellenálló legyen a problémákkal szemben

Szülőként fontos megértened, hogy a gyermeked agya nem egy mini felnőtt agy.  
Az ő agya, jelenleg „építés alatt áll” és a világhoz való kötődése folyamatban van éppen.
Ezért az a feladatod, hogy megteremtsd számára azt a világot, - mind fizikálisan és szociálisan, - ami segíti ezt a munkát, utat mutat és lehetőségekben gazdag.

Olvass tovább
Top 10 érv a felnőttkori idegen nyelv tanulása mellett Top 10 érv a felnőttkori idegen nyelv tanulása mellett

A felnőttként megkezdett idegen nyelv tanulása kihívást jelent, de egyben számos
előnnyel is jár. Elősegítheti a közösségi életünket, javíthat a karrier lehetőségeinken, sőt
még az agyunk fiatalon tartására és az önbecsülésünkre is jó hatással van.

Olvass tovább
Hogyan segítsünk gyermekünknek feldolgozni a csalódásokat és veszteségeket? Hogyan segítsünk gyermekünknek feldolgozni a csalódásokat és veszteségeket?

Természetes, hogy szülőként meg akarjuk védeni a gyermekeinket a kellemetlen helyzetektől, a veszteségek kezelése azonban hasznos tapasztalat is lehet számukra. 

Olvass tovább
Hogyan segítsem gyermekem online tanulását? Hogyan segítsem gyermekem online tanulását?

Ha szülőként nehézséget okoz számodra, hogy megtaláld az egyensúlyt a saját munkád, otthoni feladataid és a gyermeked online tanulásának felügyelete között, akkor olvasd el az alábbi javaslatainkat, amelyek megkönnyítik, hogy minden téren helyt tudj állni.

Olvass tovább
Hogyan segítik a hagyományok a család összekovácsolását? Hogyan segítik a hagyományok a család összekovácsolását?

A családi hagyomány egyszerű definíciója szerint, egy ismételt viselkedés vagy pozitív szokás, amely összegyűjti a család tagjait. Nagyobb volumenben viszont meghatározza a kultúránkat és a nyelvünket is, ezért a foglalkozásainkon mi is mindig kitérünk a tanult nyelv hagyományaira, kultúrájára is. A rendszeres, ismétlődő szokások pedig keretet adnak, ezáltal erősítik a kisgyerekek biztonságérzetét. 
 

Olvass tovább
7 jótanács, hogyan tartsd a gyermekedet biztonságban az online világban 7 jótanács, hogyan tartsd a gyermekedet biztonságban az online világban

Az internet a sok jó mellett, veszélyeket is rejt magában, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Így hogy szinte egész nap a gép előtt ülnek, nem ellenőrizhetjük őket folyamatosan, hogy tanulnak-e vagy éppen valakivel chatelnek, közösségi oldalakon posztolnak-e.  Mégis, mit tehetünk? Hogyan tudjuk megóvni gyermekeinket a veszélyektől? 

Olvass tovább
Miért érdemes nyelviskolaként a Kids Club franchise rendszeréhez csatlakozni? Miért érdemes nyelviskolaként a Kids Club franchise rendszeréhez csatlakozni?

Többször kérdezik tűlünk, hogy kik csatlakozhatnak az LCF Kids Club franchise rendszeréhez. Bár a franchise partnereink jelentős része olyan pedagógus, aki a belépéssel válik vállalkozóvá, a csatlakozás nyelviskolák, játszóházak, magánóvodák, bölcsődék számára is lehetséges. 

Olvass tovább
Gondolatok és tapasztalatok a vidám online, játékos angol órákról  Gondolatok és tapasztalatok a vidám online, játékos angol órákról 

A 2020-as év egy nem várt újdonságot hozott a Kids Club tanfolyamok számára, ami pedig nem más, mint hogy online formában is megkezdtük a foglalkozásaink vezetését.

Olvass tovább
A 2020-as év egy LCF Kids Club franchise partnerünk szemüvegén át A 2020-as év egy LCF Kids Club franchise partnerünk szemüvegén át

Milyen volt kisvállalkozóként, egy helyi nyelviskolát vezetve a 2020-as év? Milyen kihívásokkal találtuk magunkat szembe, és hogyan oldottuk meg azokat? Hogyan zárhattuk úgy ezt az évet, hogy azt mondhattuk, hogy igen, ez egy sikeres év volt? 

Olvass tovább
Pozitív nevelési tippek Pozitív nevelési tippek

Minden szülő és pedagógus megtapasztalja valamikor, mennyire nehéz néha a legkisebbek fegyelmezése. 

Játékos, vidám foglalkozásainkon számunkra is fontos szempont a fegyelmezés. Úgy tanítani, hogy ne szabaduljon el a „pokol”, de közben a gyerekek játéknak érezzék a tanulást és jól érezzék magukat, hiszen így alakul ki bennük a pozitív attitűd az idegen nyelv és a nyelv tanulása iránt, ami az elsődleges célunk.

Olvass tovább
Időgazdálkodás (nem csak szülőknek)  – hogy minden beleférjen az idődbe Időgazdálkodás (nem csak szülőknek) – hogy minden beleférjen az idődbe

A tanévkezdés és a vele járó szervezési feladatok sokasága sok szülő számára rémálomként jelenik meg minden új tanév indulásakor. Számtalan dolgot kell beszerezni különböző helyekről, a külön órákat le kell szervezni, majd ha „beindul az élet” meg kell oldani, hogy a gyerekek időben eljussanak mindenhová, majd haza is. 

Olvass tovább
Hogyan fejleszti a gyerekeket a futóbicikli? Hogyan fejleszti a gyerekeket a futóbicikli?

A futókerékpár használatával az apró gyerkőcök saját maguktól, bármilyen kényszer és kötelezettség nélkül tudják fejleszteni az egyensúlyozásukat. A Chipmunk futóbiciklivel nem csak, hogy maguktól fedezik fel az egyensúlyozás élvezetét, hanem lépésről-lépésre fognak a saját ütemükben belekóstolni az önfeledt és biztonságos gurulás felhőtlen élményébe. 

Olvass tovább
Mire számíthatok, ha beíratom a gyerekemet az LCF Kids Clubba? Mire számíthatok, ha beíratom a gyerekemet az LCF Kids Clubba?

A gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve állítjuk össze minden foglalkozásunk anyagát. Mind a témaválasztás, mind a feladatok és játékok megfelelnek az adott korosztály szükségleteinek. 

Olvass tovább
Nyelvtanulás vagy nyelvelsajátítás? Nyelvtanulás vagy nyelvelsajátítás?

A kisgyermekek ugyanazt az egyedi, velük született nyelvtanulási stratégiát használják az angol nyelv tanulása közben, mint amit anyanyelvük elsajátítása során. 
 

Olvass tovább
Hogyan lett saját nyelviskolám? Hogyan lett saját nyelviskolám?

Sok nyelvtanár álma egy saját vállalkozás. De mi is lehetne kézenfekvőbb, mint egy saját nyelviskola? Sávai-Viola Erikát, az LCF Kids Club budaörsi franchise partnerét kérdeztük arról, hogyan és milyen formában indította el saját nyelviskoláját. 
 

Olvass tovább
Öt + egy előny, amiért érdemes a Kids Club franchise-t választani Öt + egy előny, amiért érdemes a Kids Club franchise-t választani

A kisgyerekek képzésével, fejlesztésével foglalkozó vállalkozásokra egyre nagyobb igény van, ezért franchise formában is elérhető már hazánkban is több lehetőség.

Olvass tovább
10 tipp, ahogyan segíthetsz gyermekednek az olvasás megszerettetésében 10 tipp, ahogyan segíthetsz gyermekednek az olvasás megszerettetésében

Az olvasás megszerettetésével egy olyan értékes ajándékot kap tőled a gyermeked, amely egyrészt fejleszti a személyiségét, másrészt pedig, a későbbiekben segíti a tanulmányait és a professzionális előmenetelét is.

 

Olvass tovább
Rengeteg élménydús Kids Club nyári tábor vár! Rengeteg élménydús Kids Club nyári tábor vár!

A Kids Clubban számos nyári napközis angol tábort szervezünk minden évben. Most egy kis segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy miért is érdemes ezeket a táborokat választani.

Olvass tovább
Mozgásos dalok az angol játékos tanulásához Mozgásos dalok az angol játékos tanulásához

Kids Clubos tanárként mi már ismerjük a mozgásos dalok pozitív, ösztönző hatását a nyelvtanulásban. Most veletek is megosztunk pár ötletet és videót, hogy ti is tudjátok otthon gyakorolni az angol nyelvet játékos és kötetlen formában.

Olvass tovább
Ajándékötlet nagymamáknak Anyák napjára Ajándékötlet nagymamáknak Anyák napjára

Minden Anyák napján az édesanyák mellett a nagymamákra is gondolunk. Ezen a szép napon külön megemlékezünk róluk is, és apró ajándékkal, egy virágcsokorral megköszönjük nekik is azt a sok áldozatot, amit értünk, a családunkért, az unokákért hoznak.

Olvass tovább
Hogyan erősítsük gyermekünk immunrendszerét? Hogyan erősítsük gyermekünk immunrendszerét?

A gyerkőcök és a saját immunrendszerünk megerősítése mindig is fontos volt. Hiszen sajnos a megbetegedés, megfázás része a gyerekkornak, ezek legyőzésével erősödik természetesen a csöppségek immunrendszere. Az elmúlt időszakban viszont egyre többet foglalkoznak a szülők ezzel a témával. Hogyan tudjuk gyermekeink immunrendszerét megerősíteni?

Olvass tovább
5 mókás ötlet a Húsvéti tojásvadászathoz 5 mókás ötlet a Húsvéti tojásvadászathoz

Mi is az a húsvéti tojásvadászat? Nagyon egyszerű, de hihetetlenül élménydús játék. A legjobb, hogy ezt többféleképpen is játszhatjátok. Íme 5 ötlet, hogy még izgalmasabb legyen a kutatás, így nem csak a kicsik, de akár a tinik is élvezhetik azt.

Olvass tovább
Kreatív ötletek otthonra Kreatív ötletek otthonra

Avagy hogyan dobjuk fel kreatívan a "kényszerpihenőt"? Ha sikerül lekötni a gyerekeket (és magunkat) egy-egy hasznos és érdekes tevékenységgel, akkor arra az időre sem mi, sem a gyerekeink nem fogunk a helyzeten aggódni, szorongani. Szeretnénk ezért egy két kreatív tippel segíteni benneteket.

Olvass tovább
Hogyan óvjuk meg mentális egészségünket a koronavírus idején? Hogyan óvjuk meg mentális egészségünket a koronavírus idején?

Már tényleg nem tudunk úgy megnézni egy TV műsort, hallgatni a rádiót vagy internetezni, hogy ne találnánk szembe magunkat a vírus hírével. Ez a felnőttek és a gyerekek mentális egészségére is kihat. Mindannyian szorongunk, idegeskedünk. Hogyan is óvjuk meg mentális egészségünket a koronavírus idején?

Olvass tovább
Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a koronavírusról? Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a koronavírusról?

Bármennyire is szeretnénk elkerülni a koronavírussal kapcsolatban kialakult helyzetet és pánikot, óhatatlanul is találkozunk vele, hiszen most szinte minden erről szól… TV, rádió, net, újságok… mindenhol erről hallani. Éppen ezért a legtöbb szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon mennyit tudhatnak a gyerekeink róla és mit gondolnak, éreznek ők most?

Olvass tovább
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó nyelvtanár legyen? Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó nyelvtanár legyen?

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon nyelvtanárnak születni kell-e, vagy inkább személyiség függő, esetleg tanulható? Mégis mitől lesz valaki jó nyelvtanár?

Olvass tovább
Milyen a jó dicséret? Milyen a jó dicséret?

Milyen is a jó dicséret? Ahhoz, hogy a gyerekek minél jobb eredményt érjenek el, kitartóak, motiváltak legyenek folyamatos biztatásra van szükségük. Azonban egyre több kutatás bizonyítja, hogy nem mindegy miként dicsérjük őket, milyen szavakat használunk, valójában miért is fejezzük ki az elismerésünket.

Olvass tovább
Élménydús Palacsinta nap Élménydús Palacsinta nap

Miért pont a palacsinta? Biztosan benned is felmerült ez a kérdés, amikor először hallottál erről az ünnepről. Nálunk még nem elterjedt, de az Egyesült Királyság egész területén, kicsik és nagyok alig várják, hogy eljöjjön a Palacsinta nap.

Olvass tovább
5 gyerekekkel is könnyen elkészíthető Valentin napi ajándék 5 gyerekekkel is könnyen elkészíthető Valentin napi ajándék

Hamarosan Valentin nap! De még nem vagytok elkésve az ajándék készítéssel! Összegyűjtöttünk 5 kreatív Valentin napi ajándék ötletet, amit egyszerűen elkészíthettek a gyerekekkel együtt.

Olvass tovább
20 éves a Kids Club Székesfehérvár 20 éves a Kids Club Székesfehérvár

Különleges évfordulót ünneplünk 2020-ban a Kids Clubban. Székesfehérvári nyelviskolánk idén 20. éve segíti a gyerekek játékos és vidám nyelvtanulását! Hogyan is kezdődött a történetük és mi a siker titka? Helyi nyelviskolavezetőnkkel, Csehné Billig Edinával beszélgettünk.

Olvass tovább
14 tipp, gyermeked nyelvi készségének fejlesztéséhez 14 tipp, gyermeked nyelvi készségének fejlesztéséhez

A nyelvi készségek rendkívül fontosak a gyermekek jövője szempontjából. A jó kommunikációs készség a jövőben segít nekik érzelmeik kezelésében, az egészséges kapcsolatok kialakításában és szakmai sikerek elérésében is.

Olvass tovább
Hogyan ünnepli a királyi család a karácsonyt? Hogyan ünnepli a királyi család a karácsonyt?

Gondolkoztál már azon, hogy hogyan is ünnepelhetik a karácsonyt az angol királyi palotában? Vajon ők is őrzik a hagyományokat és a fa alá is sok ajándék kerül? Vagy még az ünnepek alatt is a különböző feladataikat teljesítik? Utána jártunk, hogy hogyan is zajlik az ünnep a Királyi családban.
 

Olvass tovább
Hogyan ajándékozzunk közös időt a családunknak? Hogyan ajándékozzunk közös időt a családunknak?

A karácsonyhoz – ha akarjuk, ha nem – hozzátartoznak az ajándékok is. Ezek lehetnek méregdrága dolgok, jelképes, pici tárgyak vagy éppen szeretettel készített sajátkezű alkotások is. De a legjobb ajándék az együtt töltött idő. Íme egy szuper ötlet, hogy hogyan ajándékozz közös időt a családodnak.

Olvass tovább
Ötletes adventi naptárak gyerekeknek Ötletes adventi naptárak gyerekeknek

Nincs is jobb annál, mint a naptár segítségével visszaszámolni a napokat Szentestéig. Dobjuk fel a várakozást saját készítésű, csokimentes adventi naptárral gyerkőcünk számára! Íme pár ötlet, hogy hogyan. A cikk végén ingyenesen letölthető mintákat is találsz!

Olvass tovább
5 érv, amiért mindenképpen érdemes részt venni  a Kids Club karácsonyi partijain és adventi foglalkozásain 5 érv, amiért mindenképpen érdemes részt venni a Kids Club karácsonyi partijain és adventi foglalkozásain

Az év egyik talán legszebb ünnepe a karácsony. Kicsit talán a készülődés, a várakozás izgalma, öröme, az ünnep színei, fényei és illata is teszi a szeretet ünnepét olyan különlegessé mindannyiunk szívében. Mi ezt a hangulatot és a készülődés örömét szeretnénk átadni és megosztani a gyerekekkel a Kids Club karácsonyi partikon és szombatonként az adventi alkalmainkon. 

Olvass tovább
Rajzpályázat 2019 Rajzpályázat 2019

William csiga és Jazz maci kalandjai a különböző évszakokban rajzpályázat gyerekeknek 2019.

Olvass tovább
5 érv a franchise mellett, ha nyelviskolát indítanál gyerekek számára 5 érv a franchise mellett, ha nyelviskolát indítanál gyerekek számára

Ha egy nyelviskolát indítanál gyerekek számára, bizonyára végeztél már legalább fejben egy kis kalkulációt és átgondoltad az ezzel kapcsolatos feladatokat. Nem csodálom, ha arra jutottál, hogy túl sok felelősség, pénz és idő. De van egy sokkal egyszerűbb, olcsóbb és járhatóbb út is, ami nem más, mint az LCF Kids Club franchise.

Olvass tovább
10 ötletes őszi játék kicsiknek és nagyoknak 10 ötletes őszi játék kicsiknek és nagyoknak

Neked mi jut eszedbe először az őszről? A töklámpások, a Halloween, vagy éppen a száraz falevelek? Mit szólnál hozzá, ha ezeket mind-mind belecsempésznénk különféle izgalmas játékokba, amit együtt élvezhetnél gyerkőceiddel és barátaikkal?

Olvass tovább
A Nagy Őszi Kalandok Kis Bakancslistája A Nagy Őszi Kalandok Kis Bakancslistája

A Kids Club megbízott Mókafelelősei, vagyis Jazz Maci és William Csiga segítségével összeállítottunk egy olyan listát, amelynek segítségével az év ezen szakasza ugyan olyan vidámmá tehető, mint bármelyik másik!

Olvass tovább
5 érv a babakori nyelvtanulás ellen, amivel kár foglalkoznod 5 érv a babakori nyelvtanulás ellen, amivel kár foglalkoznod

Pici a gyermeked és azon tipródsz vajon érdemes-e ilyen kicsi korban elkezdeni vele egy idegen nyelvet elsajátítani?

Olvass tovább
21 ok, amiért kisgyerekeket tanítani a legszebb hivatás a világon 21 ok, amiért kisgyerekeket tanítani a legszebb hivatás a világon

A gyerekek mindig valami újra tanítanak, megváltoztatják a szemléletedet, az értékrendedet. Csak egy ok a sok közül, amiért a tanári hivatás az egyik legszebb a világon.

Olvass tovább
Hogyan tanulnak idegennyelveket a babák? Hogyan tanulnak idegennyelveket a babák?

Meglepő, de a baba nyelvtanulás már az anyaméhben megkezdődik. Tudj meg többet, arról, hogy hogyan nevelhetsz kétnyelvű gyermeket cikkünkből.

Olvass tovább
Hasznos angol kifejezések a külföldi nyaraláshoz Hasznos angol kifejezések a külföldi nyaraláshoz

A külföldi nyaralás során rengeteg szituációban fontos a hasznos angol kifejezések ismerete. Íme néhány, amit a gyerekek is könnyen elsajátíthatnak.

Olvass tovább
10 inspiráló idézet nyelvtanulóknak 10 inspiráló idézet nyelvtanulóknak

Biztosan veled is előfordul, hogy egyik nap csak nyelvet tanulnál, másnap pedig a nyelvkönyv felé se néznél. Íme 10 inspiráló idézet nyelvtanulóknak.

Olvass tovább
10 nyelvtanulási tipp tiniknek 10 nyelvtanulási tipp tiniknek

Elkezdtél nyelvet tanulni, de nincs motivációd? Összegyűjtöttünk pár szuper ötletet, hogy a nyelvtanulás ne kötelezettség, hanem rutin legyen számodra! Íme, pár nyelvtanulási tipp tiniknek.

Olvass tovább
5+1 hagyományos angol étel, amit feltétlenül érdemes megkóstolni 5+1 hagyományos angol étel, amit feltétlenül érdemes megkóstolni

Sokan mondják, hogy nincs finom hagyományos angol étel, én viszont mindenképpen azt ajánlom, hogy amíg nem kóstolod meg, ne higgy senkinek!

Olvass tovább
Varázsold szórakoztatóvá a gyermekkori nyelvtanulást Varázsold szórakoztatóvá a gyermekkori nyelvtanulást

Varázsold szórakoztatóvá a gyermekkori nyelvtanulást! Íme 5+1 ötlet, melyek segítségével gyerkőcöd is biztosan imádni fogja az idegennyelvek elsajátítását.

Olvass tovább
Vakációra várva Vakációra várva

Lassan megkezdődik a visszaszámlálás: közeledik a VAKÁCIÓ! Íme, néhány szó és üzenet, melyet a VAKÁCIÓ betűi sugalltak, hogy könnyebben teljen ez a pár nap.

Olvass tovább
5 ötlet, hogyan tanuljunk felnőttként egy nyelvet 5 ötlet, hogyan tanuljunk felnőttként egy nyelvet

A gyerekeknek természetes képességük a nyelvelsajátítás, de te is képes vagy megtanulni felnőttként egy nyelvet. Íme 5 ötlet, ami megkönnyíti számodra ezt.

Olvass tovább
Hóhahó, angolozni vígan jó Hóhahó, angolozni vígan jó

Hogy miért érdemes az LCF Kids Clubnál angolozni a gyermekednek? A hangulat, a gyerek társaság, a mókás angol játékok, dalok nem csak egy idegen nyelvre tanítják meg, hanem a közösség formáló erejére, a barátságra, elfogadásra is.

Olvass tovább
Hogyan működik egy idegen nyelv elsajátítása a kisbabáknál? Hogyan működik egy idegen nyelv elsajátítása a kisbabáknál?

Minden Kids Club foglalkozás egy élmény, de talán a Baby Club órák azok, amelyek a legtöbb meglepetést képesek okozni. Ezek a picik hétről hétre ugrásszerűen képesek fejlődni és egyik csodát okozzák a másik után.

Olvass tovább
A Kids Club másik oldala: mit jelent franchise partnernek, tanárnak lenni a Kids Clubban? A Kids Club másik oldala: mit jelent franchise partnernek, tanárnak lenni a Kids Clubban?

Miért jó és érdemes nyelvtanárként vagy franchise partnerként csatlakozni a Kids Clubhoz? Mit biztosít partnerei számára a rendszer?

Olvass tovább
Újévi fogadalomtétel: segítem a gyermekemnek a korai nyelvelsajátítást Újévi fogadalomtétel: segítem a gyermekemnek a korai nyelvelsajátítást

A Kids Club-ba járó szülők már látják annak fontosságát, hogy gyermekük mihamarabb, lehetőleg még kicsi korban, anyanyelvén kívül megismerkedjen egy idegen nyelvvel is.

Olvass tovább
9 egyszerűen megvalósítható ötlet, ha gyerekekkel szilveszterezünk 9 egyszerűen megvalósítható ötlet, ha gyerekekkel szilveszterezünk

Szilveszter estéjén gyerekekkel nagyon lassan telik az idő. Az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát. Íme pár gyerekekkel is könnyen megvalósítható ötlet!

Olvass tovább
3 egyszerű recept az utolsó pillanatra 3 egyszerű recept az utolsó pillanatra

Nagyban folyik a karácsonyi készülődés! Íme három kipróbált, szuper egyszerű, sütirecept,amelyeket a kiskamaszok akár önállóan is össze tudják állítani.

 

Olvass tovább
Karácsony kiskamaszokkal Karácsony kiskamaszokkal

Hogyan legyen a karácsonyi készülődés a kiskamaszok számára is élmény? Ebben a részben 3 szuper és egyszerű karácsonyi díszről olvashattok!

Olvass tovább
 3 játékos tipp, amellyel a gyerekeket is bevonhatjuk a karácsonyi nagytakarításba 3 játékos tipp, amellyel a gyerekeket is bevonhatjuk a karácsonyi nagytakarításba

A karácsonyi nagytakarítás is részét képezi az ünnepi készülődésnek. A kérdés csak az, hogy mikor és hogyan szorítsuk bele a zsúfolt mindennapokba úgy, hogy közben a gyerekekkel is foglalkozzunk?

Olvass tovább
Elf on the Shelf – 24 manó csínytevés Elf on the Shelf – 24 manó csínytevés

Hozzátok is eljött Mikulás manója, hogy segítse a karácsonyi készülődést? Ha igen, íme 24 csíny, amivel jobb kedvre derítheti a családot.

Olvass tovább
Elf on a Shelf Elf on a Shelf

Mint tudjátok, Mikulásnak a manók segítenek az ajándékok elkészítésében, ők figyelik, hogy jól viselkednek-e a kisgyerekek. Nem is lenne ebben semmi új, ha a kis manók egy ideje nem költöztek volna be a családok mindennapjaiba is.

Olvass tovább
30 karácsonyi családi film 30 karácsonyi családi film

Egy karácsonyi film a családdal az egyik legjobb időtöltés a hideg idő ellen. A meleg szobába bevackolva, nagyon jó ráhangolódás a szeretet ünnepére.

Olvass tovább
Karácsony tervezése kamaszokkal Karácsony tervezése kamaszokkal

Még csak november van, de azon gondolkodom, hogyan tudnám idén a karácsonyunkat a lányokkal igazán széppé, meghitté varázsolni.

Olvass tovább
Hogyan tudj meg a legtöbbet gyermeked nyelvtanulásáról? Hogyan tudj meg a legtöbbet gyermeked nyelvtanulásáról?

Ha a gyermekek nyelvtanulása felmerül, számos kérdés jut eszünkbe. Mikor érdemes elkezdeni? Egyéni vagy csoportos oktatásra írassam be?

Olvass tovább
 Hogyan ünnepeljük gyerekekkel a Halloween-t? Hogyan ünnepeljük gyerekekkel a Halloween-t?

Biztosan sokan ismeritek a Magyarországon is népszerű ünnepet, a Halloween-t. Íme néhány tipp, hogy hogyan ünnepeljétek itthon is az angliai gyerekek egyik kedvenc ünnepét.

Olvass tovább
7 dolog, amiért nyelvtanárként érdemes egy franchise rendszerhez csatlakoznod 7 dolog, amiért nyelvtanárként érdemes egy franchise rendszerhez csatlakoznod

Évek óta angolt tanítasz gyerekeknek, és szinte már mindent tudsz a korai nyelvoktatásról? Esetleg tanfolyamokat is vezetsz?

Olvass tovább
Nemzeti ünnep a családban Nemzeti ünnep a családban

Fontos-e, hogy nemzeti ünnepeinkről megemlékezzünk a családban? Egyáltalán van értelme egy kisgyermek számára Október 23.-ról beszélni? 

Olvass tovább
Miért és hogyan utazzunk Angliába kisgyerekekkel? Miért és hogyan utazzunk Angliába kisgyerekekkel?

Már biztosan gondoltál rá, hogy milyen jó is lenne elutazni Angliába, de bizonytalan vagy abban, hogy érdemes-e gyerekekkel egy ilyen messzi utat megtenni?

Olvass tovább
 Miért fontos, hogy már a nagyon pici gyermekek is segítsenek a házimunkákban? Miért fontos, hogy már a nagyon pici gyermekek is segítsenek a házimunkákban?

Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy segítsen-e kisgyermeke a házi munkában vagy inkább csak játsszon. 

Olvass tovább
Mennyire legyen díszített a tanterem? Mennyire legyen díszített a tanterem?

Mennyire fontos a tanulás szempontjából a környezet? Milyen tanteremben tanul egy kisgyermek könnyebben és többet? Ha szépen dekorált és színes a tanterem, vagy ha csak minimális szemléltető eszközt lát maga körül?

Olvass tovább
Őszi ötletek a gyermekek játékos fejlesztéséhez Őszi ötletek a gyermekek játékos fejlesztéséhez

Albert Einstein szerint a játék a kutatás legmagasabb formája. Azon kívül, hogy a jobb agyféltekét is használjuk játék közben, ezáltal sokkal hatékonyabb maga a tanulás, más jelentősége is van.

Olvass tovább
5 tipp, hogy boldog és örömteli legyen az új tanéved 5 tipp, hogy boldog és örömteli legyen az új tanéved

Te hogy vágsz neki ennek a tanévnek, kedves olvasó? Bátor lendülettel vagy félelemmel telt szívvel? Nagy elhatározásokkal vagy “úgysem fogom tudni megcsinálni” gondolatokkal a fejedben? 

Olvass tovább
 Így lehet könnyebb az óvodai beszoktatás Így lehet könnyebb az óvodai beszoktatás

Csupán néhány hét, és véget ér a nyár. Sok család mindennapjai változnak meg hamarosan, hiszen megannyi apróság – köztük több kis angolosunk is – óvodás lesz. 

Olvass tovább
10 érdekesség az iskoláról a világ különböző tájairól 10 érdekesség az iskoláról a világ különböző tájairól

Vészesen közeleg az iskola, bár a boltok polcai között bóklászva, gyakran még döbbenettől üveges szemmel meredünk az iskolakezdési akciókra. 

Olvass tovább
Minden amit a fagyiról tudni érdemes Minden amit a fagyiról tudni érdemes

A fagylalt érdekes étel, mivel akkor is tudunk enni belőle, ha éppen már degeszre tömtük magunkat előtte valamivel. Meglehetősen nehéz olyan embert találni, aki ne szeretné a fagyit. Íme néhány érdekes, vicces, furcsa tény a fagyiról.

Olvass tovább
Így készíts nyári bakancslistát gyerekekkel! Így készíts nyári bakancslistát gyerekekkel!

Nyáron is tele van az élet csodás dolgokkal, tennivalókkal. Olyanokkal, amelyek remek közös élményeket adnak majd nekünk és gyermekeinknek is. Trendi kifejezéssel élve - elkészítjük magunknak a nyári bakancslistánkat.

Olvass tovább
5+1 mozgásos játékötlet túl meleg vagy esős napokra 5+1 mozgásos játékötlet túl meleg vagy esős napokra

Összegyűjtöttünk 5+1 mozgásos játékötletet, amelyekkel bent a szobában is át tudod mozgatni a gyerekeket, ha az időjárás nem alkalmas a kinti játékra, sétára vagy biciklizésre.

Olvass tovább
5 dolog, amire érdemes odafigyelned, ha gyermeked Angliába utazik nyelvet tanulni 5 dolog, amire érdemes odafigyelned, ha gyermeked Angliába utazik nyelvet tanulni

Egyre több gyermek és kamasz utazik Angliába nyelvet tanulni. Ilyenkor a legtöbb szülőben felmerül: Minden rendben lesz a gyermekemmel? Mit fog enni? Hogyan telnek majd a napjai?

Olvass tovább
Miért igyunk sokat nyáron? Miért igyunk sokat nyáron?

Nyári melegben könnyen elfeledkeznek a gyerekek a megfelelő vízmennyiség pótlásáról, pedig ennek óriási jelentősége van az egészségük szempontjából. 

Olvass tovább
 Hogyan befolyásolják a szülői minták gyermekeink fejlődését? Hogyan befolyásolják a szülői minták gyermekeink fejlődését?

A gyerekek önkéntelenül, tudattalanul is másolják a szülői mintákat, szüleik viselkedésmódját, problémamegoldó készségét, hogy felnőttként mindezt hasznosíthassák. 

Olvass tovább
Mozgásban lévő gyermekek Mozgásban lévő gyermekek

A kicsi gyerekek szinte egész nap mozgásban vannak, de nem egyformán. Az egyik ide-oda rohangál. Ugrál, fejjel lefelé lóg a mászókáról, kúszik, mászik, mindent felfedez. 

Olvass tovább
Ádám, a Kids Club és a Bendegúz Angol verseny Ádám, a Kids Club és a Bendegúz Angol verseny

Balázs Ádám vagyok, idén a Bendegúz Tudásbajnokság országos döntőjében 9. helyezést értem el. Az angol tanulást még az óvodában kezdtem a Kids Club óráin Csohány Kati nénivel. 

Olvass tovább
5+1 egyszerű, de nagyszerű ajándék apák napjára 5+1 egyszerű, de nagyszerű ajándék apák napjára

Apák napjára most pár gyorsan, könnyen elkészíthető ajándék ötletet gyűjtöttünk, amellyel megszépíthetitek számukra az ünnepet!

Olvass tovább
 Apák napja a világban és nálunk Apák napja a világban és nálunk

Azt gondolhatjuk, hogy karácsony, vagy anyák napja környékén égnek leginkább a telefon vezetékek. De meglepő módon, telefonhívások tekintetében az egyik legforgalmasabb nap az apák napja.

Olvass tovább
Minden, amit szülőként a külföldi nyelvtanulásról tudni érdemes  Minden, amit szülőként a külföldi nyelvtanulásról tudni érdemes

Mi lehet az oka annak, hogy egyre többet hallani már akár kisgyermekkorban is a külföldi nyelvtanulásról? És hogyan működik egy ilyen tanfolyam/tábor? 

Olvass tovább
 Erre a 10 dologra figyelj, ha táborba készül a gyermeked! Erre a 10 dologra figyelj, ha táborba készül a gyermeked!

Hamarosan itt a nyári szünet az óvodákban és az iskolákban is, és szinte biztos, hogy kisgyermeked számára az egyik legjobb opció nyárra egy napközis tábor lesz. 

Olvass tovább
Királyok, sör, varrógépek és hamburger Királyok, sör, varrógépek és hamburger

Egyre több helyen találkozunk a franchise szóval, amiről a legtöbbünknek a McDonald’s jut eszébe. Benzinkutak, fodrászatok, gyorséttermek és kávézók mellett, nyelviskolaként mi is a franchise előnyeit élvezhetjük.

Olvass tovább
15 érv a gyermekkori nyelvelsajátítás mellett 15 érv a gyermekkori nyelvelsajátítás mellett

Ha esetleg ismersz olyat, akinek kételyei lennének, hogy valóban hatásos-e a kisgyermekkori nyelvtanulás, akkor az alábbi 15 érv között biztosan találni fogsz párat, amellyel őt is könnyen meggyőzheted az ellenkezőjéről!
 

Olvass tovább
Mikor ünneplik anyák napját a világban és hogyan alakult ki ez a szokás? Mikor ünneplik anyák napját a világban és hogyan alakult ki ez a szokás?

Már az óvodások is tudják, hogy május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Legalábbis Magyarországon. De vajon a többi országban mikor tartják ezt az ünnepet? És egyáltalán hogy alakult ki ez a szokás?

Olvass tovább
Eszméletlen-csokis kuglóf, amit ”gyerekjáték” elkészíteni Eszméletlen-csokis kuglóf, amit ”gyerekjáték” elkészíteni

Ez az a süti, ahol kimérünk, összeborogatunk mindent, megkavarjuk, és kész. Na, jó, azért a sütési időt ki kell várni, mielőtt megkóstolhatjuk. Kisgyerekekkel könnyedén elkészíthető.

Olvass tovább
 Miért és hogyan vigyázzunk a földünkre? Miért és hogyan vigyázzunk a földünkre?

Április 22-én ünnepeljük a Nemzetközi Föld Napját. A Föld Napja célja, hogy tiltakozó akciókkal hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Olvass tovább
Kisgyerekek, okostelefonok és internet Kisgyerekek, okostelefonok és internet

Számítógép, laptop, tablet, telefon. Majdnem mindenkinek van. Mondhatni, mozdulni sem tudunk nélkülük. Mindenki használja, munkára, tanulásra, szórakozásra, vagy mindháromra. 

Olvass tovább
A zene csodálatos hatása a kisgyermekek fejlődésére A zene csodálatos hatása a kisgyermekek fejlődésére

Minden kultúrában énekeltek és énekelnek a kisbabáknak – dalolnak, dúdolnak, ringatnak. A zene erős hatással van a kisgyerekekre. Út a tanuláshoz és az önkifejezéshez.

Olvass tovább
Mi a drámapedagógia és miért fontos a nyelvoktatásban? Mi a drámapedagógia és miért fontos a nyelvoktatásban?

A drámapedagógia játékon keresztül formálja a személyiséget. Célja a kapcsolatteremtés, a kapcsolattartás és a közlés megkönnyítése. Játék által. 

Olvass tovább
Melyik az a húsvéti sütemény, amiért büntetés járt? Melyik az a húsvéti sütemény, amiért büntetés járt?

Te már hallottál a Hot Cross Bun-ról? Nem csoda, ha még nem, hiszen nálunk kevésbé ismert ez a fajta sütemény, ami édes kalácstésztából készül, telis-tele mazsolával.

Olvass tovább
10 ok, amiért kisgyerekekkel együtt sütni nem csak jó, hanem hasznos is! 10 ok, amiért kisgyerekekkel együtt sütni nem csak jó, hanem hasznos is!

A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak, és a szüleikkel szeretnének lenni. A sütés és a főzés kellemes időtöltés lehet az egész családnak. 

Olvass tovább
21 mód, ahogyan lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad! 21 mód, ahogyan lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheted magad!

Nőnap van és te fáradtnak, lehangoltnak érzed magad? Jól esne kiszállni, megállítani a „gépezetet” legalább egy pár órára?

Olvass tovább
5 tipp, hogy könnyebben válassz nyári tábort a gyermekednek 5 tipp, hogy könnyebben válassz nyári tábort a gyermekednek

Jó lenne egy jó tábor, ahol biztonságban van a gyermek és jól is érzi magát, ameddig te dolgozol, de nem tudod hogyan válassz a sok lehetőség közül?

Olvass tovább
Mi a Kids Club angol foglalkozások titkos receptje? Mi a Kids Club angol foglalkozások titkos receptje?

A recepthez végy egy szuper pedagógust, aki nagyon jól beszél angolul, szereti a gyerekeket és adj hozzá egy módszert, ízesítsd pár egzotikus, nem mindennapi fűszerrel, egészítsd ki néhány szuper eszközzel, majd adj hozzá egy két-titkos összetevőt, egy kis csapat vidám gyereket és már meg is van!

Olvass tovább
Valentin nap Valentin nap

Valentin nap a szerelmesek közkedvelt ünnepe a világban. A párok csokoládéval, ékszerrel, virággal ajándékozzák meg egymást, romantikus vacsorára mennek, és sokan ekkor kérik meg szívük választottja kezét. 

Olvass tovább
Hogyan és miért működik a játékos nyelvtanítás? Hogyan és miért működik a játékos nyelvtanítás?

Gyermekeink mindennapjainak egyik legfontosabb tevékenységét képezi a játék. Játék közben szinte észrevétlenül tanulnak és fejlődnek.

Olvass tovább
 3 tipp, hogy ünnepek után se jöjjenek a szürke hétköznapok 3 tipp, hogy ünnepek után se jöjjenek a szürke hétköznapok

A téli szünet után nehéz visszazökkeni a hétköznapokba a család minden tagjának.  Íme 3 ötlet,melyek család és munka mellett is megvalósíthatóak.

Olvass tovább
5 angol karácsonyi szokás, amit jó ha tudsz 5 angol karácsonyi szokás, amit jó ha tudsz

Egyre többen utaznak az ünnepekre Angliába a családtagjaikhoz, barátaikhoz vagy éppen angol vendéget várnak karácsonyra. Hogyan készüljünk, mire figyeljünk oda? 

Olvass tovább
Lelki útravaló az Ünnepek Ünnepére Lelki útravaló az Ünnepek Ünnepére

Közeledik a Karácsony, a család, a szeretet ünnepe, amelyet egy egész kultúra ünnepel. Gyermekeinknek ebben az időszakban érdemes többször is feleleveníteni a hozzá kapcsolódó bibliai történetet. 

Olvass tovább
Hogyan éljük meg az ünnepeket? Hogyan éljük meg az ünnepeket?

Az ünnepeket van, aki várja és van, aki menekül előle. Te a csodavárókhoz tartozol, vagy a „sok hűhó semmiért” ellenérzésűek csapatát erősíted?

Olvass tovább
Ingyenesen letölthető Kids Club adventi naptár képekkel Ingyenesen letölthető Kids Club adventi naptár képekkel

Szeretnétek egy saját készítésű Kids Clubos adventi naptárt? Ha igen, akkor nyomtassátok ki adventi naptárunkat a lenti képekre kattintva és készítsétek el a leírásunknak megfelelően!

Olvass tovább
Mikulás, Télapó, Santa Claus, Father Christmas, Weihnachtsmann vagy papa Noël ? Mikulás, Télapó, Santa Claus, Father Christmas, Weihnachtsmann vagy papa Noël ?

Mikulás, Télapó, Santa Claus, Father Christmas, Weihnachtsmann vagy papa Noël a világ minden táján ellátogat decemberben a gyerekekhez. Nálunk Mikulás december 6-án érkezik.

Olvass tovább
Hogyan hozzuk vissza a régi karácsonyok varázsát? Hogyan hozzuk vissza a régi karácsonyok varázsát?

Közeleg a karácsony és te már előre aggódsz, idegeskedsz, stresszeled magad: lesz-e elég időm, energiám, pénzem az ünnepre? Megint takaríthatok, pakolhatok, süthetek órákat, napokat egyedül.

Olvass tovább
Miért fontos és hogyan erősíthető a motiváció a kisgyermekkori nyelvtanulásban? Miért fontos és hogyan erősíthető a motiváció a kisgyermekkori nyelvtanulásban?

Bizonyára egyetértesz, hogy egy idegen nyelv elsajátításának a sikerességében óriási szerepe van a motivációnak. Óriási befolyással van arra, hogy örömmel vagy sok-sok lemondás, szenvedés árán tanulunk-e.

Olvass tovább
15 könnyen elkészíthető gyermek jelmez Halloweenre 15 könnyen elkészíthető gyermek jelmez Halloweenre

Halloween partira készül a gyerkőc és nincs még jelmeze? Kevés az időd és nem vagy a kézműveskedés nagymestere? Semmi gond, válogatásunkban biztosan találsz majd olyan jelmezt, amit te is könnyen el tudsz készíteni! Gyermeked a party sztárja lesz, neked pedig sikerélményt nyújt majd, ha magad készítette jelmezbe öltöztetheted!

Olvass tovább
 9 egyszerű party játék Halloween-re 9 egyszerű party játék Halloween-re

Közeleg a Halloween és partyt tervezel? Vagy mostanában lesz a gyermeked szülinapja? Egy Halloween partin garantált a vidámság! Halloween arra is jó alkalmat biztosít, ha egy különleges napot szeretnél eltölteni a családdal! A lakást boszorkányokkal, szellemekkel, denevérekkel, fekete macskákkal díszítheted, a családdal pedig töklámpást faraghattok és eljátszhattok pár különlegesen vidám játékot! Ezekkel a játékokkal valóban egyszerű dolgod lesz, mert nem igényelnek túl nagy előkészületet, mégis kicsik és nagyok egyaránt élvezni fogják!

Olvass tovább
25 őszi ötlet gyerekekkel 25 őszi ötlet gyerekekkel

Az ősz az egyik legszínesebb évszakunk, a legkülönbözőbb időjárások váltakozásával. Élvezzétek ki gyermekeddel ezt a különleges évszakot, töltődjetek napsütéssel, vitaminnal és színesítsétek az otthonotokat, még mielőtt beállna a hideg, szürke tél! Ebben az évszakban a természet a legszebb színekkel varázsol el bennünket! Egy séta közben vagy az ablakból kinézve a világossárgától a piroson át, a barna minden árnyalatáig megtaláljuk a színeket, itt-ott még sokszínű zöldekkel kiegészítve, gyönyörködteti szemünket a természet.

Olvass tovább
Ovi, suli után még angolra is járni? Ovi, suli után még angolra is járni?

Vészesen közeleg az ősz és ezzel együtt jön az ovi- ill. sulikezdés. Sokan már biztosan elkezdtetek gondolkodni azon, hogy milyen foglalkozásra vigyétek óvoda, valamint iskola után a gyerkőcöket. Van, aki úgy gondolja, hogy a délután legyen szabad, pihenjen a gyerek, lefáradt már napközben, így inkább nem viszi sehová. A többség viszont mindenképp keresne a lurkónak valami elfoglaltságot még délutánra. Jó lenne angolra járni, vagy sportolni valamit és még a zeneiskolába is szuper lenne eljutni. De mégis milyen program lenne a megfelelő a délutáni órákban?

Olvass tovább
Nyelviskola indítása 3 lépésben, 3 hét alatt Nyelviskola indítása 3 lépésben, 3 hét alatt

Jó lenne ebben az új évben elindítani saját nyelviskolád, nyelvstúdiód vagy nyelvi kuckód? Jó érzés lenne, ha lenne egy olyan vállalkozásod, amelyben végre a magad gazdája lennél, miközben azt teszed, amihez a legjobban értesz, amiben a legjobban hiszel?

Olvass tovább
3 fontos szabály, hogy a strandolás ne szomorúsággal végződjön 3 fontos szabály, hogy a strandolás ne szomorúsággal végződjön

A nyárban az egyik legjobb dolog az, hogy sok időt tölthetünk a strandon és így a nagy melegben felfrissülhetünk egy kicsit. A strandolás igazán jó kikapcsolódás az egész családnak, azonban a gondtalan fürdőzés érdekében nem árt néhány szabályt betartani!

Olvass tovább
Gyerekekkel örök élmény a nyár Gyerekekkel örök élmény a nyár

Itt a nyári szabadságok ideje, amikor sok család útra kel, hogy kipihenjék magukat és közösen eltöltött minőségi idővel, szép élményekkel feltöltődve készüljenek fel az őszre és a hosszú, hideg télre. Lehet az csak egy-egy nap a közeli vízparton, vagy egy hosszabb külföldi nyaralás, a legfontosabb, hogy a család minden tagja számára öröm forrása legyen!

Olvass tovább
7 + 1 tipp, hogy a nyaralás gyerekekkel a szülőknek is igazi kikapcsolódás legyen! 7 + 1 tipp, hogy a nyaralás gyerekekkel a szülőknek is igazi kikapcsolódás legyen!

Nyaralni mentek a gyerkőcökkel? Már előre féltek attól, hogy így a nyaralásotok egyáltalán nem a pihenésről szól majd? Íme, néhány tipp ahhoz, hogy nagyobb konfliktusok nélkül, nyugodtabban nyaralhasson az egész család!

Olvass tovább
Vállalkozási ötletet keresel? Vállalkozási ötletet keresel?

Lehet, hogy az életednek egy olyan szakaszában vagy, amikor a régi már nem az igazi, de még nem tudod, hogy milyen irányban lenne érdemes elindulnod. Esetleg azon gondolkodsz, hogy jó lenne változtatni, kipróbálni valami újat? Olyasmivel szeretnél foglalkozni, amivel segíthetsz másoknak és a befektetésed is gyorsan megtérül?

Olvass tovább
7 jó tanács, ha Kids Club napközis táborba készülsz 7 jó tanács, ha Kids Club napközis táborba készülsz

A Kids Club táborokban igazán vidáman és jókedvűen angolozunk, és nagyon sokat játszunk. Ahhoz, hogy a tábor a jó hangulat mellett is hatékony legyen, vannak bizonyos szabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Figyelj mindig oda arra, amit a tanáraid mondanak!

Olvass tovább
5 klassz, házilag könnyedén elkészíthető benti játék 5 klassz, házilag könnyedén elkészíthető benti játék

Ti is többször tapasztaltátok már, hogy a gyerkőc a méregdrága játékokat hamar megunja, aztán félredobja? Az egyszerűbb, olcsóbb, esetleg házilag elkészített játékait pedig képes újra és újra előszedni és hosszabb időn keresztül játszani velük?

Olvass tovább
13 tipp, hogy a játék öröm és felszabadító legyen a gyerekeknek és a szülőknek is 13 tipp, hogy a játék öröm és felszabadító legyen a gyerekeknek és a szülőknek is

Ma, amikor rengeteget lehet hallani, olvasni arról, mennyire fontos és fejlesztő hatású a játék, mi a Kids Club tanfolyamokon és a táborokban azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb kisgyerek tud játszani. Vajon mi lehet ennek az oka?

Olvass tovább
 13 tipp a túlzott stressz és a kiégés ellen 13 tipp a túlzott stressz és a kiégés ellen

A kiégés veszélye szinte mindenkit fenyeget, de azokat, akik napi szinten emberekkel foglalkoznak, így a pedagógusokat is, különösen. A jó pedagógus a személyiségével és a hozzáállásával is tanít, hiszen a téma iránti szeretete, lelkesedése átragad a gyerekekre, akik így örömmel és könnyebben tanulják azt.

Olvass tovább
5 leggyakoribb tévhit vállalkozás indításával kapcsolatban 5 leggyakoribb tévhit vállalkozás indításával kapcsolatban

Ha esetleg gondolkodtál már vállalkozás indításán, de nem mertél belevágni, akkor bizonyára találkoztál több olyan érvvel, amely a vállalkozás ellen szólt. Általában olyan emberektől hallod, akik nem vállalkozók, vagy ha igen, akkor nem sikeresek a területükön. Akár baráti féltékenység is meghúzódhat a háttérben: mi lesz, ha neked sikerül az, amit ők soha nem mertek bevállalni?

Olvass tovább
5 különleges gyerekbarát nyaralóhely belföldön az LCF Kids Club ajánlásával 5 különleges gyerekbarát nyaralóhely belföldön az LCF Kids Club ajánlásával

Szeretnél te is kicsit nyaralni és kikapcsolódni, de attól tartasz, hogy gyerkőcökkel ez úgysem valósulhat meg? Ebben az esetben jó hírünk van számodra! Egyre több belföldi szálláshely található, ahol gondolnak a kisgyermekes családokra is, így arra, hogy a gyerekek mellett a szülőknek is igazi kikapcsolódás legyen a nyaralás.

Olvass tovább
Angolt tanítanál kisgyerekeknek? Angolt tanítanál kisgyerekeknek?

Tanfolyamainkat már közel 25 éve szervezzük Magyarországon, így óriási tapasztalattal rendelkezünk, nem csak a tanfolyamok vezetésében, hanem a szervezésben is. Pedagógusként két módon csatlakozhatsz hozzánk: franchise partnerként vagy pedig egy működő franchise egységünkhöz nyelvtanárként.

Olvass tovább
Nyelvtanulás és nyelvtanítás, mint egy életre szóló hobbi Nyelvtanulás és nyelvtanítás, mint egy életre szóló hobbi

Ahhoz hogy lelkileg erősek és egészségesek legyünk három „lábon” kell állnunk: egyik láb a családunk/barátaink, másik a munkánk, és a harmadik a hobbink. Úgy a legegyszerűbb, ha a lelki egyensúlyunkat egy háromlábú székként képzeljük el. Bármelyik lába is hiányzik, már nem áll stabilan.

Olvass tovább
Mit jelent anyának lenni? Mit jelent anyának lenni?

Anyának lenni rendkívül nehéz és felelősségteljes, de egyben a legcsodálatosabb küldetés is a világon. A legfantasztikusabb érzés, amit egy nő megélhet az élete során. Ezt minden anyuka tudja és érzi, s gyermeke megszületése után nap, mint nap át is éli.

Olvass tovább
10 kihagyhatatlan kalandpark 10 kihagyhatatlan kalandpark

Kids Club nyelviskoláinkban sokszor beszélgetünk a szülőkkel arról, hogy merre mozdulnak ki a gyerkőcökkel úgy, hogy közben a család minden tagja jól is érzi magát. Ugyanis ha a gyermekünk boldog, akkor mi szülők is kellőképpen ki tudunk kapcsolódni.

Olvass tovább
A színek jelentése A színek jelentése

Mindannyian tudjuk, de ha nem is annyira tudatos, akkor nap, mint nap érezhetjük, hogy a színek milyen nagy szerepet töltenek be az életünkben. Nagyon jól tükrözik érzéseinket, és hatással vannak hangulatunkra és közérzetünkre egyaránt. Színek vesznek bennünket körbe mindenhol, a lakásban és kint a szabadban is.

Olvass tovább
Hogyan neveljünk önálló gyermeket? Hogyan neveljünk önálló gyermeket?

Amikor megszületik szemünk fénye, ösztönösen gondoskodni kezdünk róla, hisz kisbaba korában teljes mértékben ránk van utalva, maximális törődést és ellátást igényel. Megnyugtatjuk ha sír, etetjük, öltöztetjük, megfürdetjük. A gyermekünkről való gondoskodás teljesen természetessé válik számunkra. Ahogy múlik az idő, úgy lesz képes a csemeténk egyre több mindent egyedül elvégezni. Eljön az idő, amikor egyedül szeretné felhúzni a kis cipőcskéjét vagy becipzárazni a kabátját. Egyre többször halljuk tőle, hogy „majd én egyedül”. A későbbiekben, ahogy cseperedik gyermekünk, egyre nagyobb teret szeretne nyerni az önállóság terén.

Olvass tovább
5 szuper angolos játékötlet húsvétra 5 szuper angolos játékötlet húsvétra

Mindjárt itt a húsvét. Biztosan ti is átgondoltátok már, hogy mi legyen a húsvéti menü és hogy egy kis dekorációval, hogyan varázsolhatjátok hangulatosabbá az otthonotokat. De mivel töltsük az időt otthon?

Olvass tovább
Kikapcsolódás kisgyermekes anyukáknak Kikapcsolódás kisgyermekes anyukáknak

Úgy érzed, hogy fáradtabb vagy, mint egy hajnalig tartó buli után voltál megboldogult lánykorodban? A 15 perces forró fürdőt egy komplett wellness szolgáltatásnak éled meg? Már az is feldob, ha elintézhetsz egy átlagos, unalmas bevásárlást egyedül?

Olvass tovább
5 húsvéti érdekesség 5 húsvéti érdekesség

Bizonyára nagyon sokan vártuk a tavaszt, hisz beköszöntött a szép idő, és az egyre több napsütés hatására biztosan a kedvünk is sokkal jobb már. Erről az évszakról talán sokunknak eszébe jut legszebb tavaszi ünnepünk, a húsvét is.

Olvass tovább
Hogyan adoptálta a világ a magyar Kids Club nyári tábor modelljét Hogyan adoptálta a világ a magyar Kids Club nyári tábor modelljét

Amikor 1993-ban elindítottuk Magyarországon az LCF Kids Clubot, nyárra még nem táborokat hirdettünk, hanem egyhetes angol tanfolyamokat. A jelenlegi Kids Club nyári tábor még csak álom volt. Az Angliából érkezett program fantasztikus volt, kifejezetten nyári témák, nyaralás, utazás, így a résztvevők és mi is nagyon élveztük.

Olvass tovább
9 ötlet vállalkozáshoz kisgyermekes anyukáknak 9 ötlet vállalkozáshoz kisgyermekes anyukáknak

Ha van saját gyermeked vagy pedagógus vagy, akkor mindenképpen érdemes valami olyan ötlet után nézni, ami kisgyerekekhez, anyukákhoz kapcsolódik. Persze nem elég, hogy jó legyen az ötlet, az is nagyon fontos, hogy egyedi legyél, más mint a többi vállalkozó, aki hasonló dologgal foglalkozik.

Olvass tovább
Hova tegyem a gyereket nyáron? Hova tegyem a gyereket nyáron?

Mint a legtöbb szülő, te is ezen töröd fejed, hogy nyakadon a nyári szünet, mi legyen a gyerekkel? Az iskolai nyári szünet mellett az óvodák is pár hétre bezárnak, s talán mindannyiunk tapasztalata, hogy lelkes és „bevethető” nagyszülők híján az összevont csoportok egy idegen óvodában nem kívánt kihívások elé állíthatnak bennünket és a gyermekeinket egyaránt.

Olvass tovább
Miért járnak egyre többen zöld ruhában március 17-én? Miért járnak egyre többen zöld ruhában március 17-én?

Március 17-ét, Szent Patrik halálának napját, világ-szerte megünneplik. Ilyenkor az emberek ír ételeket és italokat esznek, amelyeket sokszor ételfestékkel zöldre festenek, lóherét tűznek a ruhájukra, Leprechaun kalapot húznak a fejükre és sokan teljesen zöldbe öltöznek.

Olvass tovább
Palacsinta Nap Palacsinta Nap

Hamvazószerda előtti napon Anglia szerte rendezik meg a palacsintához kapcsolódó rendezvényeket. Szinte mindenki palacsintát süt vagy eszik, olyannyira, hogy ennnek a napnak még a neve is az, hogy Palacsinta Kedd vagy Palacsinta Nap. Angolul pedig: Pancake Tuesday, Pancake Day, bár a Shrove Tuesday-t is használják (ami a mi húshagyó keddünk). Ha már ennyire fontos ez a nap, összegyűjtöttük a hozzá kapcsolódó szokásokat, hagyományokat.

Olvass tovább
 Ezt az 5 szabályt ismerned kell a kisgyerekek nyelvtanításához Ezt az 5 szabályt ismerned kell a kisgyerekek nyelvtanításához

A korai nyelvelsajátítás egyik sarkalatos pontja, hogy a picik minél korábban elkezdjenek ismerkedni az idegen nyelv hangzásaival. Bár ez így nagyon egyszerűnek hangzik, nyelvtanárként nincs könnyű dolgod, ha szervezett formában, tanfolyam jelleggel szeretnél foglalkozni kisgyerekekkel.

Olvass tovább
 5 kérdés, amelyből kiderül, hogy érdemes-e egy franchise rendszerhez csatlakoznod 5 kérdés, amelyből kiderül, hogy érdemes-e egy franchise rendszerhez csatlakoznod

Több oka is van annak, amiért az emberek megvásárolnak egy franchise jogot. Vannak, akik mindig is érdeklődtek egy bizonyos terület iránt és magabiztosabbak, ha már egy kipróbált és működőképes rendszer áll mögöttük. Másoknak egy bizonyos márka tetszik meg, és olyanok is vannak, akik jó befektetést látnak egy olyan rendszer elindításában, amely még nincs a területükön.

Olvass tovább
13 tévhit a franchise modellről 13 tévhit a franchise modellről

A franchise rendszerek kiváló lehetőséget biztosítanak a vállalkozásra, főként azok számára, akik még újak a vállalkozók világában. Egy ilyen rendszer üzemeltetése nagyon jó alternatívát biztosíthat egy főállással szemben is, főként azok számára, akik még korábban nem vállalkoztak.

Olvass tovább
Nincs vállalkozói ismereted? Nincs vállalkozói ismereted?

Bármerre is járunk a világban, egyre több és több franchise rendszerrel találkozunk. Sokszor nem is tudjuk, hogy a sarki kisbolt vagy a kedvenc fodrászatunk franchise formában működik, csak azt, hogy már sok helyen találkoztunk a logóval, arculattal.

Olvass tovább
 Valójában mikor is van farsang és mi az a farsang farka? Valójában mikor is van farsang és mi az a farsang farka?

A farsangról legtöbbünknek a farsangi bál és az a mennyei szalagos fánk jut eszébe. Gyerkőceinknek lázasan keressük ilyenkor a farsangi jelmezeket, aminek a beszerzése vagy elkészítése olykor komoly kihívást jelent, főleg, ha csemeténknek speciális igényei merülnek fel a beöltözéssel kapcsolatosan. Ha már ennyit készülünk a farsangra, talán többünket érdekel, hogy mégis milyen hagyományai vannak ennek az időszaknak.

Olvass tovább
 5 tipp, hogy a szürke hétköznapokban sem múljon el az ünnepi varázslat 5 tipp, hogy a szürke hétköznapokban sem múljon el az ünnepi varázslat

A karácsonyi ünnepek, ill. a szilveszter legtöbbünk számára varázslatossá, mozgalmassá teszik az év végét és egyúttal rendkívül gyorsan el is múlik ez az időszak. Átlépve az újévbe, talán kicsit hosszúnak, egyhangúnak tűnhet a tél, hisz a java még hátravan. Kiköltekeztük magunkat, nincs már az a nagy pörgés, mint az ünnepekre való készülődés alatt volt.

Olvass tovább
Thanksgiving Day Thanksgiving Day

A sok finomságtól roskadozó asztalok, a sütőben óriási pulyka, meghitt családi – baráti hangulat… ki ne látott volna már Hálaadásnapi ünneplést az amerikai filmekben? Arra a kérdésre viszont, hogy pontosan mit ünnepelnek ilyenkor és hogy ez az ünnep miért fontosabb számukra még szinte a karácsonynál is, csak kevesen tudjuk a választ. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb Hálaadás nappal kapcsolatos „tudnivalókat”.

Olvass tovább
3 tipp gyermekeink immunrendszerének erősítéséhez 3 tipp gyermekeink immunrendszerének erősítéséhez

Bár eddig még többnyire igazán kedvező időben lehetett részünk, a hűvös reggelek és esték egy ideje jelzik nekünk, hogy bizony itt van az ősz és hamarosan beköszönt a tél is. 

Olvass tovább
Hogyan szoktassuk hozzá gyermekeinket a rendrakáshoz? Hogyan szoktassuk hozzá gyermekeinket a rendrakáshoz?

Most, hogy beköszöntött az esősebb, hidegebb idő, a gyerekek több időt töltenek el a lakásban és ezzel együtt szobájukban is. Ilyenkor pedig a játék helyszínén pillanatok alatt ki is alakul egy hatalmas nagy káosz, amelynek a megszüntetése nem egyszerű feladat. Hogyan érjük el, hogy gyermekeink elpakolják maguk után a sok játékot? Ebben szeretnénk néhány ötletet adni.

Olvass tovább
Nyelvelsajátítás kisgyermekkorban Nyelvelsajátítás kisgyermekkorban

Szeretnétek, ha gyermeketek már egészen kicsi korban megismerkedne egy idegen nyelvvel? Hogyan induljatok el az előszörre esetleg túl rögösnek látszó úton? Segítségül összefoglaltuk, hogy mire érdemes odafigyelnetek, milyen szempontokat célszerű figyelembe vennetek, ha bevezetnétek gyermeketek mindennapjaiba a nyelvtanulást.

Olvass tovább
Hasznos tanácsok Hasznos tanácsok

Mostanra már országszerte elindultak Kids Club nyelvi foglalkozásaink, amelyeken a gyermekek örömmel vesznek részt, hisz hétről – hétre remek hangulatban, folyamatosan fejlődnek, új élményekkel gazdagodnak. Mindannyian tudjuk, hogy gyermekeink akkor érzik magukat biztonságban és ezáltal úgy válnak kiegyensúlyozottá, ha felépítünk nekik egy könnyen betartható keret- és szabályrendszert. A Kids Club Nyelviskolákban is vannak keretek, ill. szabályok, amelyek csakis a gyermekek érdekeit szolgálják.

Olvass tovább
Halloween Halloween

Egy idegen nyelv oktatásakor mindenképpen fontosnak tartjuk az adott nyelvhez fűződő kultúrát, szokásokat, irodalmat, zenét, képzőművészetet, történelmet is megismertetni a tanulókkal, természetesen mindig az életkorukhoz és nyelvtudásukhoz igazodva.

Olvass tovább
 Első osztályosok leszünk! – I. rész Első osztályosok leszünk! – I. rész

Idén is sok kisgyermek várja lázasan a szeptembert, hogy végre iskolás legyen! Nagy változást jelent ez sok család életében, hisz rengeteg új kihívás vár az első osztályos csemetékre és velük együtt természetesen a szülőkre is. Míg az óvodában a legfontosabb nevelési elv, hogy mindent játékosan csináljanak a gyerekek és szinte csak akkor, ha kedvük van hozzá, a legtöbb iskolában már első osztályban végig kell ülniük a 45 perces órákat, nincs délutáni alvás, viszont van házi feladat, árgus szemekkel figyelik a gyerekek teljesítményét, magatartását.

Olvass tovább
 Első osztályosok leszünk! – II. rész Első osztályosok leszünk! – II. rész

Már csak néhány nap választ el minket attól, hogy megnyíljanak az iskolák kapui a gyermekek előtt. Talán mindenkinek sikerült lelkiekben is ráhangolódni a sulikezdésre és beszereztünk minden eszközt is, amire gyermekünknek szüksége lesz a tanév során. Ígéretünkhöz híven, folytatjuk iskolás cikkünket, amelyben már konkrétan az iskolai élettel kapcsolatosan írunk hasznos tanácsokat.

Olvass tovább
Gyerek nyelvtanfolyamra iratkozás előtt miért fontos részt venni egy próbaórán? Gyerek nyelvtanfolyamra iratkozás előtt miért fontos részt venni egy próbaórán?

A gyerek nyelvoktatás, ha egyszerűnek is tűnik, valójában rendkívül kényes terület, hiszen a tét nem kevesebb, mint a gyermek nyelvtanulás iránti attitűdje. Ha megszereti, a későbbiekben minden lehetőséget ki fog használni arra, hogy tanuljon, gyakoroljon, tulajdonképpen olyan lesz számára a nyelv tanulása, mint egy hobby.

 

Olvass tovább
Miért fontos a gyerekek életében a napirend? Miért fontos a gyerekek életében a napirend?

Különösen fontossá vált most a gyerekek számára egy biztos napirend kialakítása. Talán felnőttként már magunkon is megtapasztaltuk, hogy ha előre kialakítjuk napi, heti teendőinket, sokkal egyszerűbben tudjuk tartani magunkat céljaink eléréséhez, kiszámíthatóbbá válik az életünk. Így működik ez a gyerkőcöknél is, annyi különbséggel, hogy ők még nem tudják maguk kialakítani a megfelelő napirendet, nekünk kell ebben segítenünk.

Olvass tovább
Miért tanuljon a gyerek már pici kortól idegen nyelvet? Miért tanuljon a gyerek már pici kortól idegen nyelvet?

Becsöngettek újra és ismét sok százezer gyerek kezdte meg a tanulmányait az ovikban és iskolákban is. A legtöbb szülő – talán saját gyerekkorából kiindulva – már gondoskodik arról is, hogy óvodába induló csemetéje is tanuljon idegen nyelveket. Ezt a kérdést jártuk körbe: vajon a szülők teljesítmény-kényszere áll a háttérben, vagy a tipikus „ha-én-nem-tanulhattam-a-gyerekem-majd-él-a-lehetőséggel” a motiváció, vagy létezik egy teljesen más ok is? Miért tanuljon már pici korban nyelveket a gyerek?

Olvass tovább
Hogyan csaljuk ki a szobából a gyerekeket? Hogyan csaljuk ki a szobából a gyerekeket?

A mai modern világunkban egyre nehezebb elcsalni a gyerekeket a TV és a számítógép elől. A rengeteg, szebbnél-szebb grafikával, animációval készült mese és számítógépes játék maximálisan leköti minden figyelmüket. Kis mértékben nyugodtan engedhetjük csemetéinket a modern technikával ismerkedni, foglalatoskodni, mégis fontos hogy ki tudjuk őket vinni a levegőre, ahol kisbarátaikkal vagy a családdal tölthetik az időt.

Olvass tovább
7 tipp, hogy gyermeked örömmel fogyasszon gyümölcsöket és zöldségeket 7 tipp, hogy gyermeked örömmel fogyasszon gyümölcsöket és zöldségeket

 

Így a nyár derekán járva folyamatosan érnek be a finom, zamatos gyümölcsök és zöldségek, azonban időnként előfordulhat, hogy gyermekünk mellőzni szeretné étrendjéből ezeket a finomságokat… Vajon mit tegyünk ilyenkor?

Olvass tovább
 Háziállatot szeretne gyermekünk? Háziállatot szeretne gyermekünk?

A kisgyerekek számára nagyon fontosak az állatok, ezért szeretik az állatos meséket, a kis plüss állatokat, Kids Club angol tanfolyamainkon is William Csiga és Jazz Maci a népszerű „sztárok”. A karácsonyfa alatt is szinte mindig van egy-egy kis plüss állat. Egy idő után azonban már nem elégítik ki őket a plüss barátok, minden gyerkőc életében elérkezik a pillanat, amikor előhozakodik a nagy kéréssel: Anya, Apa, szeretnék egy kutyát, macskát, nyuszit stb! Felkészültetek egy házi kedvenc befogadására? Vagy még nem? Ezzel kapcsolatosan osztunk meg most Veletek néhány hasznos tippet.

Olvass tovább
Óvodába indulunk Óvodába indulunk

Hamarosan vége a nyárnak és ezzel sok kisgyermek életében nagy változás következik be: belecsöppennek az ovis életbe. Új környezet, új társaság, amihez idő kell, míg hozzászoknak és megszeretik. (Főleg, ha nem járt a csemeténk napközibe vagy bölcsődébe.) Hogy minél zökkenő mentesebben vegyük az akadályokat, érdemes már előtte lelkileg is felkészíteni gyermekünket és természetesen magunkat is a változásra. Segítségként összegyűjtöttük, hogy mire érdemes odafigyelni az óvoda megkezdésekor!

Olvass tovább
Karácsonyi készülődés Karácsonyi készülődés

Felgyorsult világunkban az idő is velünk együtt rohan, észre sem vesszük és máris itt a karácsony! Cikkünkkel abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy ebben a nagy rohanásban ne túléljük a karácsonyt, hanem örömmel megéljük és szeretteinkkel együtt nyugodtan, békésen ünnepelhessünk.

Olvass tovább
Miért fontosak a mesék a gyermekek számára? Miért fontosak a mesék a gyermekek számára?

Szinte nincs olyan kisgyerek, aki ne szeretné a meséket. Vannak vidám vagy szomorú mesék, okosítóak és olyanok is amelyek meggyógyítják a lelkünket. Sőt olyan mesék is vannak, amelyeket „csak úgy” jó elolvasni, még akár felnőttként is.

Olvass tovább
 5 tipp, hogy gyorsabban teljen a hosszú utazás gyerekekkel 5 tipp, hogy gyorsabban teljen a hosszú utazás gyerekekkel

Egy hosszabb autós utazás gyerekekkel, sok szülő számára okoz fejfájást, hiszen már előre fél, hogy vajon hogyan vészeli ezt át az örökmozgó csemetéje. 

Olvass tovább
Hogyan tanulnak angolul a gyerekek Hogyan tanulnak angolul a gyerekek

A gyermekek nyelvoktatása során alapelvünk, hogy a csemeték vidáman, élményszerűen, hatékonyan és egyben az adott életkornak megfelelően sajátítsák el az angol nyelvet. A világszerte bevált és elismert módszerünkkel már több mint 20 éve Magyarországon is jelen vagyunk, így elmondhatjuk, hogy óriási tapasztalatunknak köszönhetően a gyerek nyelvoktatás szakértői vagyunk.

Olvass tovább
Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.