cover_img

A játékos nyelvtanulás – és az előnyei

A játékos nyelvtanulás – és az előnyei

Azért izgalmas utazás korai gyermekkorban elkezdeni a nyelvtanulást, mert a gyerekek agya – bizonyítottan - olyan ütemben tanul, fogad be és dolgoz fel új információkat, amelyre később már nem lesz képes. Miért ne használnánk ki ezt a rendkívüli időszakot arra, hogy megismertessünk a gyerekünkkel egy új nyelvet (is)? Íme a játékos nyelvtanulás előnyei.

A „szivacsagyú” gyerekek

Lehet, hogy fura a párhuzam, de pontosan így van. A babák, a gyerekek agya úgy működik, mint egy szivacs: szinte vonzza magába a tudást, rendkívül gyorsan tanulnak meg új dolgokat, akár annyira összetettet is, mint egy idegen nyelv.

Megvan ennek a tudományos magyarázata: az agyukban ekkor még nincsenek kialakult nyelvi korlátok (sőt a nyelvi innátizmusunk még megvan, erről itt irtunk egy cikket, így könnyebben alkalmazkodnak új nyelvi struktúrákhoz és kifejezésekhez. Az ilyen korai nyelvtanulás elősegíti az agy fejlődését is, mivel a különböző nyelvek közötti váltás és a többnyelvűség folyamatosan stimulálja az agy működését, növelve annak rugalmasságát és komplex gondolkodási képességeit.

A gyerekek tehát igazi kis tudósok, olyanok, akik egy nap alatt többet tanulnak, mint amit egy hónap alatt fogsz 25 + évesen.

Játszva tanulnak nyelvet

A játékos nyelvtanulás pontosan ezekre az adottságokra épít, amikor a természetes kíváncsiságot és a felfedezés örömét helyezi a középpontba. A gyerekek számára a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha az élvezetes és szórakoztató (különben nem feltétlenül köti le őket).

A játékos nyelvtanulás módszertana érdekes: a gyerekek nemcsak passzív befogadói az információknak (tehát nem tanítjuk őket), hanem aktív részesei is a tanulási folyamatnak, hiszen játszunk. A játékok, dalok, történetek és kreatív feladatok – segítenek abban, hogy a gyerekek élvezettel, saját tempójukban és saját érdeklődésüknek megfelelően tanuljanak. Ez a módszer egyébként nemcsak a nyelvi készségek fejlesztésében eredményes, hanem olyan pozitív tanulási szokásokat is kialakít, amelyeket a gyerekek a későbbiekben is kamatoztathatnak az élet más területén. (Egyébként, ha belegondolsz: a gyerekek imádnak játszani. És nekik teljesen mindegy az, hogy a játék egy kerti bogár, egy tologatós autó vagy egy Xbox játék: azonnal megértik a szabályokat, a kereteket, a játékot és szinte flow-ban belemerülnek. Éppen ez történik akkor is, amikor nyelvet tanulnak: hihetetlen, de nekik szinte mindegy, hogy nyelv vagy autó).

Miért hasznos a játékos nyelvtanulás?

Valójában nem csak a játékos nyelvtanulás a fontos, hanem (bármilyen) játékos tanulás az. Gondolj bele mennyire automatikus ez a folyamat. A babádat nem kezdted el magyarul tanítani igaz? Nem tanítottad neki a kiejtést, a szófajokat, a szórendet, az igeidőket: semmit.

Mit tettél ehelyett?

Beszéltél hozzá (később beszélgettetek), játszottál vele (aztán közösen játszottatok), bátorítottad és örültél minden szavának, mesét olvastál neki, mondókát tanultatok. És megtanult magyarul.

Ennél nincs tökéletesebb módszer, ezt tesszük mi is, csak a tudományt segítségül hívva és egy idegen nyelven. És hogy mik az előnyei ennek? Íme.

A játékos gyerekangol előnyei

Számtalan szuper előnye van a játékos tanulásnak. Mi most négyet gyűjtöttünk össze (és szedtünk pontokba) de sokkal több van ennél.

Természetes: A játékos nyelvtanulás hasonló ahhoz, ahogy a gyerekek az anyanyelvüket tanulják meg. Így az egész szinte észrevétlenül történik. (Találkoztál már kétnyelvű kisgyerekkel? Néha nem is tudja milyen nyelven beszél) A gyerekek könnyebben megjegyzik a szavakat, kifejezéseket és a nyelvtant, mert az új információkat az agyuk összekapcsolja a már meglévő tudásukkal.

Megszeretik a nyelvet: A játék közben szerzett élmények erősen hatnak a gyerekek érzéseire, így szívesebben és lelkesebben tanulnak nyelvet. A játékos tanulás pozitív érzelmeket kelt, ami hosszú távon is segít abban, hogy a gyerekek szívesen foglalkozzanak a nyelvtanulással, és később is sikeresek legyenek benne.

Közösségi élményt ad: A csoportos játékos nyelvtanulás során a gyerekek megtanulnak együttműködni egymással, ez nem csak a nyelvi, hanem a szociális készségeiket is fejleszti. A közös élmények erősítik az összetartozás érzését, és motiválják őket a tanulásra.

Nő a koncentráció és a figyelem: A játékos feladatok segítenek a gyerekeknek abban, hogy jobban tudjanak figyelni és koncentrálni. Ahogy a különböző játékok során fókuszálnak, ez a képességük fejlődik, ami más területeken is előnyükre válik.

Kipróbálnád, hogyan érzitek magatokat nálunk és hogyan lehet játszva angolt tanulni? Gyertek el egy próbaórára (teljesen ingyenes és teljesen kötelezettségmentes)

Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.