Manapság amikor a karneválokra gondolunk, fényűző színes jelmezek, álarcok és díszített felvonulókocsik juthatnak eszünkbe. A jó hangulat, a rengeteg ember és az utcai felvonulások pedig csak hozzátesznek az élményhez. De vajon melyek a legnépszerűbb karneválok? Ebből a blogcikkből kiderül!
A Riói karnevál hivatalosan a világon a legnagyobb karnevál, hiszen ezen a 4 napos ünnepségen Brazilia utcáin közel 200 millió ember fordul meg. Nem elképesztő?
A karnevál pontosan 40 nappal húsvét előtt kezdődik, mely hagyomány egészen az 1700-as évekig nyúlik vissza. Zene, tánc és remek hangulat övezi ezt a pezsgő karnevált. Érdekesség, hogy több száz szambaiskola táncosa lép fel az utcákon zenekarok kíséretében, ahol a különböző szambaiskolák versenyeznek is egymással.
Az első Carnaval de Nice - vagyis a nizzai karnevál - gyökerei 1294-ig nyúlnak vissza, így ez a világ legrégebbi karneváli ünnepsége.
Nizza utcáira egymillió ember vonul ki, hogy megcsodálhassa a Francia Riviérán rendezett karnevált. Ez a rendezvény 15 napon keresztül fut, február közepétől. Különlegessége, hogy minden évben egyedi tematikát kap a karnevál, és minden díszlet és felvonulás ennek a jegyében kerül megtervezésre. Idén a világörökségünk kincsei lesz a téma.
A hamvazószerda előtti pénteken megrendezésre kerülő Santa Cruz de Tenerife karneválja is a legnépszerűbb karneválok közé tartozik. Rengeteg ember tódul oda a megnyitó ünnepségre, ahol a felvonulók százával haladnak el a tömeg előtt. Zene, tánc és énekes előadások színesítik a karnevált. A karnevál hagyományosan két fő részre oszlik: az egyik egy utcabál jellegű táncos utcai felvonulás, a másik pedig egy komolyabb hangulatú, zenés karnevál több száz zenésszel közreműködve.
A Notting Hill-i karnevál is egy világszerte ismert karnevál, ugyanis közel egymillió ember látogat el évente az eseményre. Az 1966 óta évente megrendezésre kerülő karnevál két részre oszlik a Santa Cruz de Tenerife karneválhoz hasonlóan, ám itt a két fő részt a gyermekeknek és felnőtteknek szóló felvonulások alkotják.
A karneválon leginkább a reggae és egyéb karibi zenei műfajok dominálnak, mely nagyon egyedivé teszi az ünnepséget. Érdekesség, hogy ezen előadássorozatok alkalmával évente körülbelül 50 000 ember lép fel a Notting Hill karneválon.
Sokak számára ismerős lehet a Mardi Gras kifejezés, mely franciául „kövér kedd”-et jelent. Ez az ünnep hagyományosan a zsírosabb ételek fogyasztására irányul, ugyanis ezt követően a böjt időszaka következik.
A Mardi Gras karnevál egy két héten át tartó ünnepség, mely tetőpontja az utolsó 5 napra esik. A francia telepesek által bevezetetett karnevál múltja egészen 1699-ig nyúlik vissza.
A felvonulásokat hagyományosan az úgynevezett “krewe” társasági klubok szervezik, és a logójukkal díszített gyöngysorokat dobnak a tömegre. A karneválozók általában 10-20 gyöngysorral a nyakukban nézik a felvonulókat, és természetesen az a cél, hogy minél több gyöngysort szerezhessenek meg az emberek. A Mardi Gras során a nézők találkozhatnak még álarcosbálokkal, utcai bulikikkal és zenei előadásokkal.
A Velencei karnevál jellegzetessége, hogy a felvonulók díszes maszkokat viselnek. Az elegáns és extravagáns jelmezek a maszkokkal kombinálva minden nézőt magával ragadnak. A karneválon a legnépszerűbb maszkok közé tartozik a középkori pestis doktort ábrázoló, hosszú orrú maszk, mely a régi betegség ellen használt, orr elé helyezett levegőszűrő csöveket szimbolizálja. Ez a két hetes karnevál 1162-ben kezdődött, amikor egy harci győzelmet ünnepeltek a lakosok. Manapság a bálok, a komolyzenei koncertek, gondolázások és a tüzijáték kerül fókuszba.