Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon nyelvtanárnak születni kell-e, vagy inkább személyiség függő, esetleg tanulható? Hányszor hallhattuk már, hogy valakit „imádnak a gyerekek”, „született pedagógus”, és sajnos azt is, hogy „csak hozzá ne!”, „egyáltalán nem tud tanítani/bánni a gyerekekkel”. Sokszor pedig két tanár ugyanabban a képzésben részesült, ugyanazt a diplomát szerezték meg és mégis óriási közöttük a különbség.
Mitől lesz valaki jó nyelvtanár?
Ez egy központi és rendszeresen visszatérő kérdés nálunk a Kids Clubban is.
Tény, hogy jó tanárnak lenni, nem egy állandó dolog. Ahogy sok más hivatásnál, itt sem úgy van, hogy egyszer „kitanultam”, aztán „nyugdíjig jól elvagyok”, hanem folyamatos fejlődést, tanulást és változást igényel. A gyerekek sem olyanok, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt voltak. És ha mindez nem elég, a legjobb pedagógusokat érinti leginkább a kiégés veszélye is. Az egykor kedves, „tűzről pattant”, tele lelkesedéssel tanító tanár, egyszer csak rosszkedvű, pesszimista, „kiállhatatlan” lesz…
Nézzük, mi mit tartunk szükségesnek a Kids Clubban ahhoz, hogy valaki jó nyelvtanár legyen:
Nem lenne szabad annak nyelvet tanítania, aki kényszerből választotta a pályát, ha az „csak” egy jó munkalehetőség számára. Hiába beszél jól angolul, ha nem szeret tanítani. Hiába beszéli jól a nyelvet és szeret tanítani, ha nem szeret kisgyerekekkel foglalkozni. A nyelvtanításnak, mint sok másnak hivatásnak kell lennie. Benne is van a szóban a kulcs: hívása van, hogy igenis ezt a dolgot csinálja és ne mást. Vágyat és elköteleződést érez arra, hogy másokat tanítson, tudást adjon át, ezáltal is fejlessze, segítse a környezetét. Kisgyerekeket pedig különösen nem lehet úgy tanítani, hogy elmondjuk a szabályokat a tanulóknak, ők meg tanulják meg. Szeretni és jól kell ismerni az adott nyelvet, a célcsoportot és a tanítást is.
Egy nyelv elsajátítása során, a kommunikáción van a legnagyobb hangsúly, különösen kisgyermek korban. Hiszen az a célunk, hogy képessé tegyük a tanulóinkat arra, hogy egy számukra idegen nyelven kommunikáljanak. Ne csak a szabályokat ismerjék, és a szókincsüket bővítsék, hanem a legváltozatosabb szituációkban bátran alkalmazni is tudják a tanultakat. A tanárnak jó hallgatónak is kell lennie. Tudnia kell jól kérdezni és jól hallgatni, figyelni a hallgatók igényeire.
Amikor körülötted van egy csapat 5-7 éves kislurkó és úgy kell egy feladatot elmagyaráznod, hogy nem szólalhatsz meg az anyanyelvükön, csak a célnyelven, nos az az igazi kihívás! Ehhez nem elég jó tanárnak lenni, be kell vetni mindent. És egyébként is tudni kell a gyerekeket elszórakoztatni, hogy észre se vegyék, mennyi mindent tanulnak, csak egyszerűen érezzék jól magukat, hiszen ilyenkor ragad rájuk az új tudás.
A változatos szemléltető eszközök beszerzése és gyártása, a játékok és feladatok folyamatos variálása, hogy a foglalkozás semmiképpen se legyen unalmas, a másik nagy kihívás, amivel a jó nyelvtanár könnyen megbirkózik. „Just in case bag” a neve a Kids Clubban annak a táskának, amely minden eshetőségre tartalmaz valamilyen jó kis eszközt vagy feladatot. Ha éppen egy front vagy a csoportnak egy nem éppen szimpatikus feladat miatt a tervezett játék nem válik be, azonnal kell tudni cselekedni.
Egy nyelv tanításához nagyon fontos a megfelelő tervezés és minden egyes foglalkozásra a célok kitűzése is. Hiába a percről-percre leírt tanári kézikönyv, ha nem vesszük figyelembe a csoport tudás és haladási szintjét. Hiszen minden kisgyermek és minden csoport más. Egy adott foglalkozáson, egy adott csoportban mit szeretnénk elérni, ehhez melyek a legjobb eszközök, amelyeket alkalmazhatok? Minél kisebbek a hallgatók, annál változatosabb, színesebb eszközökre van szükség, hiszen csak rövid ideig tudnak egy adott dologra figyelni.
A nyelvek nem statikusak, folyamatosan változnak és fejlődnek, ahogy a generációk is, akiket tanítunk. A jó pedagógus „együtt él a nyelvvel”, figyeli és követi a legfinomabb változásokat, és ennek megfelelően módosítja a tananyagot és a módszereit is. Keresi, kutatja a lehetőségeket a megújulásra, ezért a Kids Clubban a sok hírlevél az új ötletekkel, és a workshoopok az új játék, feladat, kiegészítő eszköz ötletekkel.
Lehet, hogy szégyenlősebb, vagy csak egyszerűen rossz napja volt az iskolában, esetleg otthon van valami gubanc, a lényeg, hogy a kisgyerek más, mint a többiek, vagy az utóbbi időben másmilyen, mint lenni szokott. A jó tanárnak szeme van erre, megérzi, hogy valami baj van, hogy másként kell viselkednie vele. Lehet egy plusz ölelés vagy csak egy kicsit több figyelem, amire szüksége van, ahhoz hogy megnyíljon, csatlakozzon a játékhoz, a feladathoz.
Megfér együtt a kettő? Nagyon is! Szeretettel fegyelmezni csak így lehet. A kis lurkóknak antennáik vannak kihegyezve arra, hogy egy tanár mennyire magabiztos. Ahogy megéreznek egy csöpp bizonytalanságot, azonnal „lecsapnak” az „áldozatra”! Pedig egy játékos környezetben, ahol nincsenek osztályzatok és egyéb fegyelmező eszközök a tanár kezében, nagyon jól kell irányítani a dolgokat, hogy vidám maradjon a hangulat, de ne szabaduljon el a pokol.
Bár utolsó helyen szerepel ez a három dolog, mégis kimondhatatlanul fontos mindegyik. A kisgyerek a visszajelzésekből tanul. Még nem érti, nem tudja, hogy felnőtt korában mennyire hasznos lesz számára, ha perfekt módon beszél majd egy idegen nyelvet, ő még a számára kitüntetett személyek, mint pl. a kedvenc óvónéni – vagy tanító bácsi, tanár néni kedvéért jeleskedik valamiben, igyekszik a legjobb lenni a csapatban, megoldani minél többet a szorgalmi feladatokból vagy éppen részt venni egy játékban, feladatban.
