cover_img

Miért fontos a gyerekek életében a napirend?

Miért fontos a gyerekek életében a napirend?
Különösen fontossá vált most a gyerekek számára egy biztos napirend kialakítása. Talán felnőttként már magunkon is megtapasztaltuk, hogy ha előre kialakítjuk napi, heti teendőinket, sokkal egyszerűbben tudjuk tartani magunkat céljaink eléréséhez, kiszámíthatóbbá válik az életünk.

 

Így működik ez a gyerkőcöknél is, annyi különbséggel, hogy ők még nem tudják maguk kialakítani a megfelelő napirendet, nekünk kell ebben segítenünk.

 

A napirend, szabályok kialakítása nem összekeverendő a katonás fegyelemmel!

Valaki erős túlzásnak, már-már katonás szigornak érzi a napirend kialakítását egy kisgyermek életében. Úgy véli, hogy legyen a gyereknek szabad akarata, ő dönthesse el, hogy mit tegyen és mit ne, azt csinálja, amihez kedve van. Igen, kell is, hogy legyen választási lehetősége a gyerkőcnek, érvényesüljön az akarata, de csak bizonyos keretek között. Még túl kicsi ahhoz, hogy el tudja dönteni egyedül, hogy mi számára a jó. A napirend teljesen másról szól, mint a katonaság és higgyük el, jót teszünk vele a gyermeknek!

 

A keretek, szabályok megfelelő kialakítása biztonságot ad gyermekünknek

Ha kialakítjuk csemeténk életében a szabályokat, a napi, heti rutint, kiszámíthatóbbá válnak mindennapjai. Így biztonságban érzi magát, tudja, hogy mikor mi következik, ezáltal pedig sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a gyerkőc. Ha pedig kiegyensúlyozottabb, a kedve is sokkal jobb és így könnyebben együtt tudunk működni vele.

 

A Kids Club angol foglalkozásainknak is vannak keretei

Az angol foglalkozásainkon is rendkívül fontos a keretek meghatározása, hisz ott is lényeges, hogy a gyerekek tudják, mire számíthatnak. Ezért pl. mindig ugyanazzal az angol dallal indítunk és ugyanazzal a dallal zárjuk le a foglalkozásokat. A játékok összepakolására is megvan a rutin dalunk. Nálunk is vannak szabályok, hisz így tudjuk biztosítani azt, hogy a gyermek igazán jól érezze magát, miközben játékosan, ugyanakkor hatékonyan angolozik.

 

Nagyon fontos a kiadós alvás és a rendszeres táplálkozás

Kis korban a csemetének még napi 10-12 óra alvásra van szüksége. Célszerű ezért gyermekünket időben ágyba tenni, főleg, ha másnap korábban fel kell kelni.

 

Nagyon fontos a rendszeres táplálkozás is! A rendszerességen egyrészt értendő, hogy naponta ötször étkezzen a kisgyermek, másrészt pedig lehetőleg ugyanazokban az időintervallumokban kerüljön sor a reggelire, tízóraira, ebédre stb. Természetesen nem atomóramű pontossággal kell biztosítanunk számára a rendszeres étkezést (ezért is írtunk időintervallumot), beleférhetnek kisebb csúszások is, hisz nem biztos, hogy pl. minden nap pont ugyanabban az időpontban kel fel gyermekünk. Főleg hétvégén és bölcsis, ovis, vagy iskolai szünetekben.

 

A gyermekek hangulata nagyban függ attól, hogyan elégítjük ki a fenti fiziológiai szükségleteiket. Amelyik gyerek nagyon pörög, szófogadatlan (használhatnánk azt a szót is, hogy hisztis), lehet, hogy csak épp nagyon fáradt már. Náluk a fáradtság nem feltétlenül úgy jelentkezik, hogy ásítanak egy nagyot és maguktól mennek is aludni. A táplálkozásukra is igaz ez, lehet attól is nyűgös egy gyermek, mert már éhes, vagy épp azért, mert túl sokat nassolt és felborult a vércukorszintje.

 

A megszokott napirendtől természetesen alkalmanként nyugodtan eltérhetünk, hisz egy kirándulás, nyaralás stb. máris egy teljesen más élethelyzetet teremt.

 

Dalokkal egyszerűbb a szabálykövetés

A gyerekek nagyon szeretik a dalokat, szívesen énekelnek. Sokszor a kicsiket könnyebb rávenni úgy a napi rutinfeladatokra (pl. fogmosás, kézmosás, játékok elpakolása stb.), ha elénekelünk nekik egy, éppen a témába vágó rutin dalt.

 

Ne feledjük, hogy a napirend kialakításánál nem egy szigorú szabályrendszer követése, csupán egy nap teendőinek az ésszerű keretekbe foglalása a cél!

Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.