Mikulás, Télapó, Santa Claus, Father Christmas, Weihnachtsmann vagy papa Noël a világ minden táján ellátogat decemberben a gyerekekhez. Nálunk Mikulás december 6-án érkezik, Angliában és Amerikában Santa Claus/Father Christmas december 24-én éjszaka hozza az ajándékokat. Bár a név, a dátum és a látogatás módja kultúránként változhat, az ajándékoknak kicsik és nagyok mindenhol egyformán örülnek!
A legenda Miklós püspöktől ered, aki egy gazdag család gyermekeként született, viszont már kisgyerek korában árva maradt, mert szüleit egy járvány vitte el. Egy kolostorba költözött nagybátyjához, aki érsek volt. Nagyon megszerette a kolostori életet, annyira, hogy végül ő is a papi hivatást választotta. Püspöki évei alatt a szegények és a gyerekek megsegítésére szentelte életét.
A kolostor közelében, ahol Miklós püspök lakott, élt egy szegény ember, akinek volt három lánya. A lányokat megfelelő hozomány hiányában nem tudta férjhez adni, így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak.
Miklós püspök, miután tudomást szerzett erről, titokban egy-egy arannyal teli erszényt tett a szegény ember ablakába. A következő évben (más változat szerint a következő éjjelen) ezt megismételte. A lányok lépteket hallottak, kisiettek, ekkor látták, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. A következő alkalommal az ablak zárva maradt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat. A harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá. Az arany épp a harisnyába hullott.
Először is, nagyon szép rendet raknak a szobájukban!
Azután kiteszik a Christmas Stocking-ot (karácsonyi harisnyát) az ágyuk vagy a kandalló mellé.
És a legfontosabb, hogy a gyerekek nem csak azzal kedveskednek Mikulásnak, hogy jól viselkednek, hanem azzal is, hogy kikészítenek a számára valamilyen édességet és innivalót. Nagyon hosszú utat tesz meg Mikulás egyetlen este alatt, amihez sok-sok energiára van szüksége!
– Amerikában és Kanadában tej és keksz
– Angliában és Ausztráliában ’mince-pie’ (gyümölcskenyér) és sherry
– Wales-ben és Írországban Guinness sör és keksz vagy gyümölcskosár, karácsonyi ’pudding’.
What is in my stocking?
A present with a bow,
A candy cane, a tiny game,
An orange in the toe!
A cikk szerzője: Grafné dr. Lábodi Vera