cover_img

Nemzeti ünnep a családban

három „gyerekbarát” lehetőség az ünneplésre

Nemzeti ünnep a családban

Fontos-e, hogy nemzeti ünnepeinkről megemlékezzünk a családban? Egyáltalán van értelme egy kisgyermek számára Október 23.-ról beszélni?

Iskolás gyermekek szüleiként megnyugodhatunk, hogy ezzel nekünk nincs gondunk, örülhetünk a szabad napnak vagy szerencsésebb esetben a hosszú hétvégének és már csak a pihenéssel kell törődnünk, hiszen az iskolai ünnepségen részt vett gyermekünk és ezzel már ki is pipálhatjuk az ünneplést.  De biztosan jó ez így? Nem lenne jobb, ha tőlünk (is) hallanának a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban valamit a gyermekeink?

De igen! Annyi mindent hallhat egy kisebb vagy nagyobb gyermek egy ünnep kapcsán, akár téves vagy nem neki való információkat is. Éppen ezért tartom szülőként nagyon fontosnak, hogy gyermekeink a mi véleményünket és érzelmeinket is megismerjék a nemzeti ünnepeink kapcsán. A mintát mi, szülők adjuk nemcsak a mindennapokban, hanem az ünnepnapokon is. Ha szeretnénk, hogy felnövekvő gyermekeink biztonsággal el tudjanak igazodni az őket körülvevő világban és otthonosan érezzék magukat benne, akkor az ünnepnapokra is ugyanúgy fel kell őket készítünk, mint a hétköznapokra.  Ezt el tudjuk érni olyan apró, akár csak pár perces tevékenységekkel is, amik megkülönböztetik ezeket az ünnepnapokat az egyszerű „otthon maradós”munkaszüneti napoktól.   Elsőre talán ez elég bonyolultnak tűnik, de az alábbi ötletekkel könnyen sikerülhet.

 

Íme három lehetőség a „gyerekbarát” ünneplésre:

1.Keressünk egy történetet, egy verset, egy dalt, egy képet vagy egy filmet, amin keresztül el tudjuk nekik mondani: miért különleges ez a nap Magyarországnak és nekünk, magyar embereknek. Ez ma már sokkal könnyebben megy, mint régebben, hiszen az internet óriási segítség ezen a téren is.

2.Ha elmegyünk sétálni, biztosan fogunk látni zászlókat a közterületeken és középületeken, ez is egy kiindulópont lehet arra, hogy elinduljon egy jó kis ünnepi beszélgetés. Számoljuk meg hány zászlót látunk a sétánk során.  Mikor megyünk más napokon az oviba vagy az iskolába akkor is ennyit szoktunk látni? Innen már nem lesz nehéz dogunk, hiszen csak válaszolgatnunk kell kíváncsi gyermekeink MIÉRT ?  kezdetű kérdéseire.

3.A sétából hazaérve pedig a magyar zászló nyugodtan kikerülhet a gyerekszobába is. Főleg, ha mi magunk vágjuk, ragasztjuk vagy festjük, így míg ügyeskedünk, el is tudjuk mondani gyermekeinknek az ünnepről azt, amit mi szeretnénk.

Három gyermekünkkel mi szinte sosem vettünk részt nagy ünnepi megemlékezéseken, de ez nem azt jelentette, hogy elfelejtkeztünk volna a nemzeti ünnepeinkről. Minél nagyobbak voltak, annál többet kérdeztek és annál érdeklődőbbek voltak. Az iskolai ünnepségek idején pedig nem kellet veszekedni velük, hogy vegyék fel az ünneplő ruhát, mert pontosan tudták, hogy miért és mit fognak ünnepelni.

 

Cikk szerzője: Tóthné Csohány Katalin, a XVII-ik kerületi Kids Club Nyelviskola vezetője

Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.