Ahhoz hogy lelkileg erősek és egészségesek legyünk három „lábon” kell állnunk: egyik láb a családunk/barátaink, másik a munkánk, és a harmadik a hobbink.
Úgy a legegyszerűbb, ha a lelki egyensúlyunkat egy háromlábú székként képzeljük el. Bármelyik lába is hiányzik, már nem áll stabilan.
Bizonyára saját magadon vagy a környezetedben te is tapasztalhattad már ennek az igazságát.
Ha elveszítünk egy szerettünket (legyen az költözés, válás vagy betegség miatt), vagy ha nincs rendben a munkánk (megszűnik vagy nem tölt fel bennünket, stb.), kibillen az egyik lába a székünknek és megborul az egyensúlyunk.
A sok-sok munka, feladat miatt, ami napi szinten ránk zúdul, nem is gondolunk arra, hogy a hobbink is a székünk egyik lába és mennyire fontos!
Csak azt vesszük észre, hogy fáradtak, kedvetlenek, túlterheltek vagyunk. És persze így még kevesebb idő jut azokra a tevékenységekre, amelyek feltöltenek.
Olyan ez, mint egy lefelé húzó spirál. Egy idő után már a családunkra, barátokra sem jut idő, a munkahelyünkön is feszültek, idegesek vagyunk és így a székünk összes lába elkezd billegni…
Nagyon fontos, hogy legyen legalább egy hobbink, a hobbinkra minden körülmények között jusson időnk.
De mi is a hobbi tulajdonképpen?
A wikipédia szerint a hobbi (eredeti angol írásmóddal hobby) a korábbi „passzió” vagy a szabadidőben végzett, pihenést, kikapcsolódást szolgáló tevékenységek gyűjtőneve.
A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar értelmező szótára szerint a hobbi hóbort, kedvtelés, szenvedély, vesszőparipa.
Tehát a fenti definíciók alapján egyértelmű, hogy hobbija az embernek nem anyagi eredményekért, hanem kedvtelés, örömszerzés céljából van.
Mára viszont, amikor nagyon sokunk számára a hobbi lett a munkánk, érdemes újragondolnunk a szó jelentését.
Ami egyikünknek hobbi, a másik embernek foglalkozás vagy hivatás, de lehet akár tanulás is.
Nekem például a nyelvtanulás mindig is kikapcsolódást, feltöltődést jelentett.
Sokak számára megszólalni egy idegen nyelven is nagy dolog, de megtanulni úgy kifejezni magunkat, hogy amit mondunk az pontosan azt is jelentse, mint amit értünk alatta, no ez az igazi kihívás!
Ehhez pedig nem elég jól beszélni egy nyelvet. A kultúrát, szokásokat, különbségeket is ismerni kell.
Bizonyított tény, hogy egy nyelv tanulása növeli az empátiát, a másság elfogadását.
De térjünk vissza a hobbi jelentésének újragondolására.
Egy hobbi célja a legtöbb esetben az önmegvalósítás, a vágyaink, álmaink megélése, személyes céljaink megvalósítása.
És ha ebből a szemszögből nézzük, már ott is vagyunk, hogy a hobbink a munkánk vagy az élethosszig tartó tanulás, fejlődés is lehet, ahogyan ma már egyre több embernek az.
Nyelviskola vezetőinktől is sűrűn hallhatjuk: „a nyelvtanítás a hobbim, annyira boldog vagyok, hogy ez lehet a munkám”.
Mindaddig nincs gond, amíg így éljük meg. Gond akkor van, ha a valamikori hobbinkat már kifejezetten csak egy olyan kötelező tevékenységként éljük meg, ami a napi megélhetésünket biztosítja.
Ekkor jön el az idő, hogy változtassunk a hozzáállásunkon vagy pedig egy új hobbi után nézzünk!
Ha jó kedvvel ismerkedünk az idegen nyelvvel, kellemes körülmények között, sok-sok pozitív ingert, megerősítést kapunk, akkor szinte biztos, hogy a nyelvtanulást nem fogjuk kényszerként, feladatként megélni.
Keresni fogjuk a lehetőségeket, hogy minél többet foglalkozzunk vele és kihívásként éljük meg, hogy minél tökéletesebben elsajátíthassuk azt.
Legegyszerűbb azoknak, akik már kisgyermek korukban elkezdhetnek játékosan ismerkedni egy idegen nyelvvel.
Minél korábban, annál jobb, hiszen ekkor nem csak a fiziológiai körülmények adottak a könnyű nyelvelsajátításra, de a gyermek élete részévé válik az adott idegen nyelvvel való foglalkozás, ugyanúgy, mint a többi, hétköznapi rutin cselekvés.
Az iskolában pedig már egy készség lesz, egy olyan tárgy, ami ismerős, ami sikerélményt ad a gyerekek számára!