Iskolánk a 2022/23-as tanévben
Sávai-Viola Erika vagyok a Kids Club Budaörs képviselője. Az idei évben kezdjük Budaörsön az 7-ik tanévünket, az elmúlt években számos kisgyermeknek volt lehetősége részt venni játkos klubfoglalkozásainkon, ami nagy örömünkre szolgál!
Immáron 15 éve foglalkozom angol nyelvoktatással, a Kids Clubbal második gyermekem születése után találkoztam, amikor is már évek óta kifejezetten a 10 év alatti korosztály nyelvi fejlesztésén dolgoztam. Megfogott a magas színvonalú módszertani anyagok sokasága, az internetes játéktár és az, hogy a hangsúly a vidám, gondtalan nyelvtanuláson van. Ez maximálisan megegyezik az én elveimmel.
Munkám során kiemelt figyelmet fordítottam mindig is a játékos, stresszmentes környezet kialakítására, ezért örültem, hogy együtt dolgozhatom a Kids Clubbal, hiszen céljaink ugyanazok: megszerettetni a nyelveket!
Eleinte egyedül immáron két jól képzett pedagógus klubvezető kollégámmal biztosítjuk a 2-14 éves gyermekek számára az örömteli és sikeres nyelvtanulást.
Évközben játszóházakat, nyáron napközis táborokat szervezünk óvodásoknak és iskolásoknak.
Klubfoglalkozásaink és táboraink nem csak élvezetes nyelvtanulási lehetőséget, hanem valódi közösségi élményt is nyújtanak klubtagjainknak.
Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkTanfolyamok
LCf Kids Club Budaörs tanfolyami díjak 2022/23
Alap tanfolyamaink díjai heti 1 x 45 perces foglalkozásokkal 10.000 Ft / fő / hó havi részletben fizetendő, függetlenül az adott hónapra eső alkalmak számától (ünnepnapok, iskolai szünetek), egyes tanfolyamok pedig 1 x 90 perc hosszúak (külön jelöljük melyek), melyek esetén 16.000 Ft / fő / hó havi részlet fizetendő. A teljes tanfolyami díj egy tanév során 9 egyenlő részletre oszlik, amely az őszi félév során szeptembertől januárig, a tavaszi félév során pedig februártól júniusig fizetendő. Mind az őszi, mind a tavaszi félévben 15 alkalom van (összesen 30 a tanév során), függetlenül attól, hogy melyik napra esik a tanfolyam. Egyösszegben történő befizetés esetén kedvezményt adunk!
A Matinee program 6 fő jelentkezése esetén indul. Díja: 15.000Ft/alkalom.
Tanfolyamjaink személyes jelenléttel zajlanak, a járványügyi helyzet miatti kötelező leállások esetén online folytatódnak.
A jelentkezés menete: A 2022/23-as tanévre az oldalon lejjebb található jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Budaörsön több helyszínen is tartunk tanfolyamokat. Elérhetőségeinken tudtok érdeklődni, hogy korban és fizikálisan melyik nektek a legmegfelelőbb. Amennyiben Nálatok még nincs tanfolyamunk, akkor is keressetek minket, mert segítünk megszervezni. Továbbá várjuk bölcsődék, óvodák, családi napközik és iskolák megkeresését is, mert a helyszínekre kitelepülve is megszervezzük a tanfolyamot, figyelembe véve az intézményvezetők, dolgozók és a szülők igényeit.
Egész évben tudtok csatlakozni a csoportjainkhoz, első alkalommal minden esetben egy ingyenes próbaórát biztosítunk, ahol lehetőség van megismerni a módszerünket, a klubvezetőt, és a helyszínt is. Felkészült klubvezetőinknek köszönhetően egy év közbeni csatlakozás esetén sem érzi senki, hogy esetleg le lenne maradva egy kicsit a többiektől.
Soma tanuló, aki hatalmas odaadással foglalkozik az ovis korosztállyal. Fiatalos lendülete, kedvessége magával ragadja a gyerekeket.
'Köszönjük a hasznos és izgalmas órákat, amiket Soma tartott kislányunknak, noha még csak ovis, a dupla órákat is könnyedén vette, nagy kedvvel indultunk minden héten órára. Szeptembertől folytatjuk, hiszen nagy élmény, ahogy énekel és megszólal a gyermekünk angolul. Köszönjük Soma, köszönjük Kids Club!'
/Csilla/
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.