2023-ban lett 30 éves a Kids Club Magyarországon, mi pedig a 9. tanévünket kezdjük el idén szeptemberben.
6 hónapostól 14 éves korig várjuk szeretettel a gyerekeket korosztálynak megfelelő, játékos, beszédközpontú tanfolyamokkal a III. kerületben és környékén (II., XI. kerület, Budakalász, Pomáz, Szentendre).
2022 szeptemberétől elindult az első olyan általános iskolai osztály a Bárczi Géza Általános Iskolában, ahol az emelt szintű angol tanulási lehetőséget a Kids Club napközi keretén belül mi biztosítjuk a gyerekek számára. Hosszú távú együttműködés mellett, felmenő rendszerben évről-évre újabb osztály indítását tervezzük.
2023 szeptemberében már 3 osztály kezdte el velünk az angol tanulást a Kids Club napközi program keretein belül.
A 24/25-es tanévben induló osztállyal kapcsolatos tudnivalók miatt kattintsatok az alábbi linkre:
Kids Club napközi
Mit gondolnak a szülők és tanítók a Kids Club Napközi programról - az alábbi linken keresztül ezt is megtudhatjátok:
Vélemények a Kids Club napköziről
Ismerjétek meg a 2023/2024-es tanévben indított angol foglalkozásainkat
2024-ben már játékos francia tanfolyamunk is indul
A nyelviskolát Barta-Farkas Jázmin és Barta Zoltán közösen alapítottuk és vezetjük a mai napig. Jázmin, vezető tanárunk felel az angol oktatás, nyelvelsajátítás szakmai oldaláért, a tanfolyamaink jelentős részét Ő maga tartja, ami közben felkészíti és segíti a többi tanárunk munkáját és fejlődését is. Zoli pedig a közgazdász végzettségét és több másik cég vezetésében szerzett tapasztalatát hasznosítva vezeti a nyelviskola gazdasági és marketing részét.
III. kerületi sikeres indulásunkat követően angol tanfolyamokat indítottunk Szentendrén, Pomázon, Budakalászon, II. kerületben és a XI. kerületben is. Ezekről a tanfolyamokról az adott település/kerület aloldalán találtok részletesebb információkat.
Angliában ismerkedtünk meg és a kint töltött évek alatt sokat foglalkoztunk azzal a kérdéssel hogy mitől lehet az, hogy felmérések szerint -illetve saját tapasztalataink alapján is- hazánkban más európai országokhoz viszonyítva kisebb az aránya az angolul beszélőknek és hogy ez összefügghet-e azzal, hogy az idegen nyelveket többnyire csak egy céltól vezérelve, szükségből tanuljuk.
Ezen szerettünk volna változtatni, méghozzá úgy, hogy a jövő generációjának adjuk meg azt a lehetőséget, hogy számukra a nyelvtanulás könnyebbség, akár hobbi legyen.
Így találkoztunk az LCF Kids Clubbal és a módszerükkel, hogy vidám, játékos formában, stresszmentesen az életkori sajátosságokat figyelembe véve már kisgyermekkorban is lehet az angollal vagy más nyelvekkel ismerkedni, nyelveket tanulni és az anyanyelvünkhöz hasonlóan elsajátítani azt.
Szülőként kiemelten fontosnak tartjuk a pedagógus személyét, aki a gyermekeket tanítja, aki Velük foglalkozik.
Lapozzatok az oldal aljára, ahol megtaláljátok tanáraink rövid bemutatkozását és gyertek el egy ingyenes próbaóránkra, hogy még jobban megismerjétek Őket.
Küldetésünk és céljaink
Számunkra a legfontosabb, hogy a gyermekekkel megszerettessük az angol nyelvet és annak tanulását. Célunk, hogy a tanulók magabiztosságot, sikerélményt, önbizalmat és olyan angol tudást szerezzenek, amire a későbbiekben bátran tudnak építeni és ez egy sikeres jövő alapját jelentheti számukra.
Közösséget építünk, ahol kis létszámú csoportjainkban a gyerekek és tanáraink közösen jól érzik magukat az angol foglalkozások során és ahol a szülők, nagyszülők igényei, véleménye alapján fejlesztjük magunkat és szolgáltatásinkat.
Nyári táboraink a táborminősítő oldal által értékelve lettek és a kiváló 5 sátras lehetőségek közé sorolták őket.
Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónk2023/2024-es tanévben is számos helyszínen és minden korcsoport számára kínálunk játékos gyerek angol tanfolyam lehetőséget.
A legfrissebb információkhoz nézzétek meg a programjaink, táboraink menü pontot, vagy keressetek bizalommal minket az elérhetőségeinken:
0670/931-7497, 0670/628-5850
kidsclub3kerulet@gmail.com
Egész év folyamán bármikor lehet csatlakozni a csoportjainkhoz, az első alkalom minden esetben egy ingyenes próbaóra, ahol lehetőség van megismerni a módszerünket, tanárunkat, és a helyszínt is. Felkészült tanárainknak köszönhetően az év közbeni csatlakozások esetén is könnyen be lehet kapcsolódni a tanfolyam menetébe.
Várjuk bölcsődék, óvodák, családi napközik és iskolák megkeresését is, mert a helyszínekre kitelepülve is megszervezzük a tanfolyamot, figyelembe véve az intézményvezetők, dolgozók és a szülők igényeit.
Már 9 éve az LCF Kids Club III. kerület és környéke vezető tanáraként dolgozom. Angol műveltségterületes tanítói diplomámat pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem.
De mindezek előtt elsősorban (és hozzátok hasonlóan) szülő, egy gyönyörű kisfiú édesanyja vagyok.
Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a III. kerületben elindított és Magyarországon egyedülálló Kids Club napközi szakmai programját én dolgozhattam ki.
2023 őszétől pedig felkértek, hogy országos szinten részt vegyek az új Kids Club tanárok képzésében.
Pályámban meghatározó szerepet töltött be az Angliában eltöltött néhány évem, ahol a gyerekek játékos fejlesztése terén fontos tapasztalatokat szereztem. A nyelvek szeretete pedig végig kísér az életemben, korábban magyar jelnyelven is volt lehetőségem tanulni.
A nyelvtanulás és kommunikáció fontos része az életemnek és szeretném, ha megoszthatnám a játékos nyelvtanulás élményét gyermekekkel is. A Kids Clubban találtam meg azokat az értékeket és módszereket, amik találkoztak saját elképzeléseimmel.
Célom, hogy minél több gyermekkel ismertessem meg a nyelvtanulás örömét és önbizalomra tegyenek szert az idegen nyelvi kommunikáció terén.
Ivády Eszter vagyok, angol-francia szakos középiskolai tanár. A diplomámat az ELTÉN szereztem. 2020 óta vagyok tagja a Kids Club III. kerületi csapatának, de az ismeretségem William csigával és barátaival ennél sokkal régebbi. Óvodás koromban én is Kids Clubos diák voltam, és a legnagyobb örömmel jártam az órákra. Ugyan jó pár év kimaradt, de ez a lelkesedés azóta sem változott. Ezt a pozitív érzést és a lelkesedést próbálom átadni az óráimon és a táborokban is. Az elmúlt három évben volt szerencsém több helyszínen is tanfolyamot tartani több korosztály számára is, táborvezetőként is kipróbálhattam magamat, illetve részt vettem a Kids Club angol napközi programban is. Mindenhol arra törekszem, hogy a gyerekeknek öröm legyen a nyelvtanulás, merjenek beszélni, és élményekkel távozzanak az adott óráról vagy táborból.
Nagy Julianna vagyok, az ELTE angol nyelvoktató mesterszakán szereztem meg a diplomámat és már több éve a Kids Clubnál tanítok. Gyerekkoromtól kezdve nagy rajongója vagyok az angol nyelvnek és célom, hogy ez a rajongás a legkisebbekre is átragadjon. Szeretem együtt felfedezni a gyerekekkel az új nyelv rejtelmeit, illetve nagy öröm látni a Kids Club órákon és táborokban azt is, hogy mennyire színessé válik számukra a világ azáltal, hogy egy új kultúrával is megismerkednek a foglalkozásainkon. Bízom benne, hogy az angolórákon a gyerekek sok olyan vidám élménnyel gazdagodnak, amely megalapozza számukra az idegen nyelvek szeretetét.
Dani Zsuzsanna vagyok, diplomám megszerzése óta tanítok gyerekeket. Végzettségem szerint zenetanár vagyok, 2021-ben sikeres felsőfokú nyelvvizsgát tettem, ezután kezdtem el intézményi kereteken belül nyelvtanítással is foglalkozni.
Hiszem, hogy a tananyagot kiegészítő zenés és ritmikus gyakorlatok segítenek, hogy a gyermekek számára játékos és élvezetes legyen a nyelvtanulás már a legkisebb kortól is. A nyelv kiváló eszköz, hogy ablakot nyisson a világra, tudjunk egymáshoz kapcsolódni és új ismereteket szerezni. Nagyon fontosnak tartom, hogy változatos gyakorlati módszerekkel a tanulás kicsi gyerekkorban elinduljon, hogy az angol nyelv használata ne egy plusz teljesítendő feladat legyen a tanulók számára, hanem egy természetes folyamat, amelyet az önkifejezés és a mások megértése iránti vágy motivál.
Keller Anna Lilla vagyok, harmadéves angol-magyar tanár szakos hallgató a Pázmány Péter
Katolikus Egyetemen.
Az angol nyelv mindig is része volt az életemnek. Az általános- és középiskolát is angol
tannyelvű intézménybe végeztem, de már óvoda alatt ismerkedtem az angollal, délutáni órák
keretében. A felsőfokú angol nyelvvizsgát 2021-ben tettem le.
Nagyon fontosnak tartom a gyerekkori nyelvfejlesztést és idegennyelv tanulást, ami
bizonyítottan pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére. Célom játékosan, vidám keretek
között megismertetni az angol nyelvet és kultúrát.
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.