A nevem Jankulár László és én vezetem Kids Clubs nyelviskolát Dabason és a környező
településeken.
Kommunikáció szakos diplomával rendelkezem és immár közel 20 éve foglalkozom angol nyelv
tanításával és folyamatos tanulásával hiszen a fejlődésünknek soha nincs vége. Mivel az angol nyelv
minőségi tanítása fontos számomra ezért folyamatosan képzem magam, így elvégeztem egy
nemzetközileg elismert TESOL angol nyelvoktatási képzést is. Mindig is szerettem oktatással
foglalkozni ezért, hogy megalapíthattam lakóhelyemen a Kids Club nyelviskolát így egy álmom vált
valóra ezért nagyon szerencsésnek érzem magam.
Fiatal koromban sokat utaztam a világ minden táján így saját magam is tapasztaltam, milyen nagy
jelentősége van egy világnyelv magas szintű tudásának. Nem csak az a fontos, hogy az
osztályteremben jól tudjunk teljesíteni a nyelvi órákon, hanem hogy azt anyanyelvi környezetben is
magabiztosan tudjuk alkalmazni.
Háromcsaládos apakánt nyelvtanulási lehetőséget kerestem gyerekeim számára és azt tapasztaltam,
hogy településünkön eléggé behatároltak ezek a lehetőségek. Vannak korcsoportok, akiknek szinte
egyáltalán nincs lehetőségük kisgyerekként elkezdeni az ismerkedést az angol nyelvvel, ami viszont
meghatározó lehet a későbbi könnyebb nyelvtanulás céljából. Óvodás – bölcsis korosztály sajnos
nagyon kevés lehetőséggel rendelkezett eddig.
A Kids Club egy jó lehetőség gyermekink jövőjének segítése, alakítása céljából. Játékos, élményszerű
nyelvtanulással, számukra barátságos biztonságot jelentő környezetben sokkal jobban fejlődnek sok
esetben, mint iskolai keretek között. Biztosítani kell számukra a szabadságot és az élményt a
tanuláshoz elvárások és szigorú kötöttségek helyett, ami inkább gátolja őket a felszabadult, bátor
kommunikációban, mint segíteni őket.
Célom a nyelviskola létrehozásában hogy a gyerekek már fiatal korban megtanulják szabadon,
magabiztosan használni az angol nyelvet akár angol anyanyelvi környezetben is – egy esetleges
kirándulás során. Tanulás során fontos hogy ez egy örömforrás legyen a számukra így könnyebben
fejlődnek és használat közben nem félnek az esetleges hibázástól.
Kollégáimmal azon dolgozunk, hogy a Kids Clubban tanuló gyereknek az angol nyelv tanulása egy jó
buli legyen és jókedvvel jöjjenek és biztonságos szabad környezetben tanuljanak. Azoknak, akik
nálunk tanulnak hosszabb ideig később nyelvvizsgázási lehetőség is a rendelkezésükre áll, Cambridge
nyelvvizsga formájában ami a világon egyik legelismertebb és legkomplexebb angol nyelvvizsga.
Szeretettel várunk mindenkit iskolánkban!
Üdvözlettel,
Jankulár László
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.