2023-ban lett 30 éves a Kids Club Magyarországon. Örömmel tudatom minden kisgyermekkel és szüleivel, hogy a Kids Club itt is megnyitja kapuit!
Horváthné Pintér Mária tanító és egyetemet végzett angol nyelvtanár, két gyermekes édesanya vagyok. Kétéves angliai tartózkodásom óta több mint két évtizede sikeresen tanítom az angolt. Minden korosztállyal kapcsolatba kerültem már: tanítottam óvodáskorú gyerekeket kiscsoportban, általános iskola alsó-felső tagozatán, középiskolás érettségiző diákokat és lelkes felnőtteket nyelviskolában. Tapasztalataimból kiindulva tudom milyen fontos a korai nyelvfejlesztés. Tudom mennyi örömet nyújt és mennyi előnnyel jár egy zenés-játékos, mozgásokkal teli nyelvoktatás kisgyermekkorban.
A német után az angol nyelv iránti érdeklődés is elérte ezt a régiót. Ezért vált számomra kiemelt fontosságúvá, hogy ebben nyújtsak segítséget az itt élő szülőknek, felhasználva mind azt a tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt szereztem. Kids Clubs óráimon játszva tanuljuk az angol nyelv alapjait, melyekre a későbbiekben magabiztosan építhetnek!
Klubfoglalkozásaim heti rendszerességgel tervezem, de ezen kívül különböző angolszász hagyományokhoz is kapcsolódó programokkal is találkozhatnak az érdeklődők, továbbá a nyár folyamán nyelvi napközis tábor keretében biztosítanák lehetőséget a gyakorlásra és szórakozásra.
2023 őszétől egy jól működő nemzetközi nyelviskola franchise partnereként szeretném biztosítani azt a stresszmentes légkört ahová a gyerekek szívesen jönnek és haza se akarnak menni!
A foglalkozásokat felmenő rendszerben, évről-évre újabb osztály indításával tervezem óvodás kortól egészen 14 éves korig. Az első csoportok kialakítása a jelentkezők korától és létszámától függ.
Szeretnétek ti is csatlakozni? Érdeklődjetek nálam a 30/430-1847-es telefonszámon!
Szeretettel várlak Benneteket ingyenes bemutató óráimra szeptemberben!
Az induló tanfolyamokról a kapcsolatfelvétel után tudok bővebb tájékoztatás adni.
Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónk2023/2024-es tanévben több helyszínen kínálok játékos angol tanfolyami lehetőséget óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek.
A tanfolyami díjon felül beiratkozáskor fizetendő a klubcsomag díja. A klubcsomag megvásárlása a tanfolyamon való részvétel feltétele. Tartalma és díja az adott tanfolyamtól, csoporttól függ. A megvásárolt klubcsomag minden esetben 1 tanévre szóló klubtagságot biztosít. Ezen kívül tartalmazza tanfolyamtól függően a könyvet, munkafüzetet, a letölthető hanganyagot, az EnglishZone internetes oktató játéktárra 1 tanévre szóló regisztrációt, táskát , matricákat)
A legfrissebb információkhoz keressetek bizalommal engem az elérhetőségeimen
0630/430-1847
mariapinter0625@gmail.com
Lehetőség van egy ingyenes bemutató órára, ahol lehetőség nyílik megismerni módszerünket.
Egész tanév folyamán lehet csatlakozni a csoportjaimhoz.
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.