default picture

LCF Kids Clubs - Kalocsa - Hajós

LCF Kids Clubs - Kalocsa - Hajós
Elérhetőség:
Telefonszám: +36-30/338-7732
Kalocsa

Szabadi Adrienn vagyok a kalocsai LCF Clubs vezetője.

Sokéves világjárás után 2012-ben tértünk haza kisfiammal, aki a spanyol anyanyelve mellett kiválóan kommunikált magyarul és angolul is.

Boldogan, büszkén, ugyanakkor irigykedve figyeltem, ahogy szókincse, kifejezőkészsége erőfeszítések nélkül fejlődött és könnyedén, természetesen váltott a nyelvek között. Kell ennél több, vagy meggyőzőbb bizonyíték a kisgyermekkori nyelvtanulás előnyeiről?

Miatta kezdtem el keresni a lehetőséget és az életkori sajátosságaihoz illő módszereket melyekkel fejlődését továbbra is segíteni tudnám. Így találkoztam a Kids Clubbal, melynek mindketten azonnal tagjai lettünk. Ő mint a foglalkozásokon aktívan és lelkesen résztvevő kisdiák, én mint lelkes tanár.

Azóta is örömmel és mindig mosolygósan megyek Kalocsa város óvodáiba és általános iskoláiba, ahol mindig csillogó szemű és vidám gyereksereg vár.

A tematikus nyári napközis táboraink fergeteges hangulata miatt egyre több gyermek érkezik a környékbeli településekről is.

Hiszem, hogy az élményalapú módszerek alkalmazásával a tanulás folyamata öröm és számukra észrevétlenül történik, majd stresszmentes kommunikációt eredményez. Az iskolás csoportjaink számára összeállított anyag pedig jól kiegészíti a közoktatásban elsajátítható tudást és fejleszti a beszédkészségüket.

Célom, hogy sikerélményeken keresztül minél több gyermekkel ismertessünk meg idegen nyelveket úgy, hogy közben önbizalmuk is építjük.

Szeretettel: Szabadi Adrienn

Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónk
LCF Kids Clubs - Kalocsa - Hajós
Programjaink, táboraink

Kapcsolatfelvétel - LCF Kids Clubs - Kalocsa - Hajós

Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.

Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.