Bohner Virág vagyok, 2008 óta vezetem a Kids Club nyelviskolát Kiskunhalason és a környező településeken.
Közgazdász, valamint angol nyelv és irodalom tanári végzettséggel rendelkezem, hiszen már kiskorom óta vonz mindkét terület. Mindig is tanítani akartam és valamilyen üzleti tevékenységgel szerettem volna foglalkozni, úgyhogy szerencsésnek mondhatom magam, mert a Kids Clubban ez a kettő ötvöződik, méghozzá igen változatosan.
Az életem során számtalanszor tapasztaltam, hogy mennyivel könnyebben tudok boldogulni akár szakmai, akár az életem egyéb területein, csak azért, mert jól beszélek idegen nyelveket… Úgyhogy számomra nem volt kérdés, hogyha majd lesznek saját gyermekeim, akkor mi lesz az egyik prioritás, amit szeretnék biztosítani számukra.
Így kerültem kapcsolatba a Kids Clubbal, amikor is a saját kislányomnak kerestem nyelvtanulási lehetőséget a környékünkön. Mivel az ő akkor még bölcsis korosztályának még nem volt lehetősége a közelben minőségi nyelvtanulásra, így elhatároztam, hogy majd én biztosítom számára, hogy játszva tanulhasson, és így született meg a mi nyelviskolánk Kiskunhalason.
Hiszem azt, hogy a Kids Clubban egy olyan eszköz van a kezünkben, amellyel alapvetően formálhatjuk, segíthetjük, támogathatjuk gyermekeink jövőjének alakulását. Az a tapasztalás ugyanis, ahogyan egy kisgyermek először találkozik az idegen nyelvvel, mindenképpen meghatározó lesz a számára a későbbi nyelvtanulása folyamán. Éppen ezért kiemelten fontos számunkra, hogy olyan környezetet és olyan élményszerű módszert biztosítsunk a gyerekek számára, amelyben a nyelvtanulás örömforrássá válik, amelynek segítségével magabiztosan tudják elsajátítani az angol nyelvet és bátran mernek kommunikálni.
Az az elsődleges célom, hogy a saját kislányaim, valamint a hozzánk járó Kids Clubos kisgyerekek is megtapasztalhassák majd azt a hihetetlen biztonságot nyújtó „szabadság érzetet”, amit a magabiztos nyelvtudás biztosít számukra.
Ezért dolgozunk kolléganőimmel lelkesen, nap mint nap.
Ha számodra is fontos, hogy gyermeked játszva elsajátíthasson egy idegen nyelvet, egy szuper közösséghez tartozzon és, hogy a suliban ne legyen számára stressz és teher az angoltanulás, gyertek el hozzánk!
Kolléganőimmel, Csanádi Anikóval, Rácz-Fodorné Nagy Nikivel és Vajkó Dórival várunk Benneteket is szeretettel, mert hisszük, hogy angolul tudni kell, és ezt a tudást nem akárhogyan, hanem könnyedén, természetesen és élményszerűen kell elsajátítani!
Szeretettel:
Bohner Virág, Kids Club Nyelviskola vezető, Kiskunhalas
Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkNyelviskolánkban már hat hónapos kortól, egészen 14 éves korig várjuk a gyerekeket.
Baby és bölcsis csoportjainkban a gyerekek együtt vesznek részt a szüleikkel a 30 perces foglalkozásokon. A legkisebbeknek szóló csoportjaink Kiskunhalason, a központi klubhelyiségünkben, a Nagy-Szeder István utca 1. szám alatt működnek.
Ovis csoportjaink Kiskunhalason a Bajza Utcai, a Bóbita, a Gólyafészek, a Lomb utcai, és a Szilády Áron utcai ovikban működnek. Azokat a 3-6 éves kisgyerekeket pedig, akiknek az ovijában még nincs Kids Club foglalkozás, a központi klubhelyiségünkben (Nagy-Szeder István utca 1.) várjuk angolul játszani.
(Halason kívül Balotaszálláson, Kelebián, Kisszálláson és Tompán is tartunk az oviban kihelyezett foglalkozásokat – keresd a településnevek alatt a részletes tájékoztatót!)
Iskolás csoportjaink tananyaga maximálisan kiegészíti és támogatja a közoktatásban elsajátított tudást. Iskolás foglalkozásainkon ugyanis az elsődleges célunk az, hogy azt erősítsük és fejlesszük, amire a suliban már kevesebb idő jut: a verbális kommunikációt. Iskolás csoportjaink mintegy nyelvvizsga felkészítő csoportokként is működnek, mert a tananyaggal párhuzamosan elkezdjük a felkészülést a Cambridge gyereknyelvvizsgák különböző, életkoruknak és tudásszintjüknek megfelelő fokozatára, ezzel is tovább fejlesztve a gyerekek képességeit.
A heti rendszerességű foglalkozásainkon kívül szünidei, ünnepi tanfolyamokat, partikat is szervezünk, mert a nyelvtanulás mellett kiemelten fontosnak tartom, hogy a gyerekek az adott nyelv kultúrájával is megismerkedhessenek. Ezért minden évben megszervezzük a Halloween partit, valamint az angol karácsonyi és húsvéti partit is, ahol az angol szokásoknak, hagyományoknak megfelelően ünneplünk. Nyáron pedig élménydús angol napközis táborainkban okosodhatnak és szórakozhatnak a gyerekek!
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.