EZ A TÁBORUNK BETELT!
Az idén a táborainkban KÉMEK és NYOMOZÓK leszünk.
Nagyon izgalmas kalandokban lesz ismét részük a velünk táborozóknak. Belecsöppenünk a kémek világába, különböző rejtvények, nyomok során oldjuk meg a rejtélyes ügyeket. Megtanuljuk a személyleírást, ujjlenyomatot készítünk, "elutazunk" több országba. Mindezt természetesen ANGOLUL. Sok új kifejezéssel, szófordulattal ismerkedhetnek meg.
A táborban az ovis (5 éves kortól) és iskolás gyermekek nyelvi foglalkozásai tudásszintjüknek és életkoruknak megfelelően külön, kis létszámú csoportokban folynak a naponként változó témák mellett.
A délutánt pedig a témával kapcsolatos kézműves foglalkozás, közösségépítő játékok, kincskeresés és meglepetések teszik még színesebbé, tartalmasabbá és vidámabbá az együtt töltött napokat! Nagyon sok párbeszéddel erősítjük a gyermekek kommunikációját.
A nyelvi programok 8:30 órától kezdődnek. 7:00-16:30- ig felügyeletet biztosítunk.
Ha te is szeretnéd, hogy gyermeked sokat nevessen, játsszon a nyáron úgy, hogy közben fejleszti a nyelvtudását is, jelentkezzetek egy Kids Club napközis táborba!
A regisztrációt követően, nyelviskola vezetőnk részletesen tájékoztat benneteket az általatok választott táborral kapcsolatban.