cover_img

Nyári táborok III. kerület és környéke

Nyári táborok III. kerület és környéke

2024 nyarán is sok szeretettel várunk minden ovist,  kisiskolást és nagyobb iskolást nyári táborainkba, ahol beszédközpontú, játékos módszerrel fejlesztjük az angol nyelvtudást, mindezt úgy, hogy a gyerekek számára a vidámságé és az élményeké legyen a főszerep.
Kilencedik táboros nyarunkra a megszokott és népszerű táborok mellett számos újdonsággal is készülünk (lesz Teens tábor is a nagyobbaknak :)).

Nyári táboraink már 4. éve a független táborminősítő oldal (taborminosito.hu) által a maximális 5 sátras értékelést kapják, ami által bekerültek az általuk is ajánlott táborok közé is.
A femina.hu pedig a 4 legjobb tábor közé sorolta a nyári táborainkat.
https://femina.hu/gyerek/nyari-taborok-2023-budapest/

Nyári napközis táborainkba a lentebb, táboronként megjelölt korosztályokból várjuk a jelentkezéseket, az angol foglalkozások idejére pedig korosztálynak és tudásszintnek megfelelő csoportba osztjuk a gyermekeket.
Minden táborunkra egységesen igaz, hogy az adott időjárástól függően, igyekszünk minél több időt a szabad levegőn tölteni, sok angol foglalkozásunk is ott valósul meg.

Érdeklődni és jelentkezni az oldal alján vagy az alábbi elérhetőségeken tudtok:

Barta-Farkas Jázmin (táborszervező): 0670/931-7497

Barta Zoltán (táborszervező): 0670/628-5850

kidsclub3kerulet@gmail.com

Szeretném jobban megismerni a nyelviskolát

Facebook oldalunk

2024. nyári táborok időpontjai, tematikái, korosztályok és helyszínek

  • 06.24 – 06.28. Kalóz és Hableány – 4-8 éves korig - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: Vízi óvoda, 1039 Budapest Víziorgona utca 2.

  • 07.01 – 07.05. Világkörüli út – 4-8 éves korig - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: Vízi óvoda, 1039 Budapest Víziorgona utca 2.

  • 07.08 – 07.12. Kisiskolás* – 6-10 éves korig - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: 3K Kaszásdűlői Kulturális Központ (1033 Bp. Pethe Ferenc tér 2.)

  • 07.15 – 07.19. Teens* – 10-14 éves korig 

Helyszín: 3K Kaszásdűlői Kulturális Központ (1033 Bp. Pethe Ferenc tér 2.)

  • 08.05 – 08.09. Sport/Olimpia – 4-10 éves korig - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: FantasyLand Játszóház, 2011 Budakalász, Omszk park 1861/19/B

  • 08.21 – 08.23. Kalóz és Hableány - 4-10 éves korig - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: FantasyLand Játszóház, 2011 Budakalász, Omszk park 1861/19/B
3 NAPOS TÁBOR!
DÍJA: Március 17-ig történő jelentkezés esetén, napi 3x étkezéssel: 27.000 Ft/hét/fő
Március 18-tól történő jelentkezés esetén, napi 3x étkezéssel: 30.000 Ft/hét/fő

  • 08.26 – 08.30. Nyárzáró - 4-10 éves korig (Iskolára/ovira hangoló) - BETELT (várólistára lehet feliratkozni)

Helyszín: FantasyLand Játszóház, 2011 Budakalász, Omszk park 1861/19/B

Táborok díjai és kedvezmények: 

  • Vízi oviban tartott táborok:
A tábor díja napi 3x étkezéssel március 17-ig történő jelentkezés esetén: 36.000 Ft/hét 
A tábor díja napi 3x étkezéssel március 18-tól történő jelentkezés esetén: 39.000 Ft/hét 
  • FantasyLand Játszóházban és a 3K-ban tartott táborok:
A tábor díja napi 3x étkezéssel március 17-ig történő jelentkezés esetén: 41.000 Ft/hét 
A tábor díja napi 3x étkezéssel március 18-tól történő jelentkezés esetén: 44.000 Ft/hét 
  • Testvérkedvezmény: 1.000 Ft/fő/tábor
     
  • A jelentkezés a tábori előleg befizetésével válik véglegessé

Előleg összege: 10.000 Ft / fő / hét (végösszegből kerül levonásra) 

*Kisiskolás és Teens tábor extra információ:

  • Angol szókincs -és kommunikáció fejlesztő táborok
  • Izgalmas külsős programok
  • Parlament látogatás angol nyelven, ahol olyan helyekre is bemehetünk, ahova az általános látogatások során nincs lehetőség
  • Margitsziget szabadtéri szabadulószoba, ahol egyedi angolos játékokkal a meglévő tudást átvisszük a "való világba"
  • A tábor 1 hetében, folyamatos, egész napos angol kommunikáció
  • Igény esetén a tábor végén részletes visszajelzés kérhető a meglévő tudásról, különböző javaslatokkal 

Amit a tábor díja tartalmaz (minden táborunkra igaz):

  • Napi 3 játékos, beszédközpontú angol foglalkozás
  • Egyéb kreatív és készségfejlesztő foglalkozások és ezekhez minden hozzávaló
  • Gyermek tudásszintjének és igénynek megfelelően lehetőség biztosítása az egész napos angol kommunikációra
  • Táborban részt vevő gyermekek szülei számára létrehozott zárt Facebook csoport, ahova napi szinten, folyamatosan több kép és videó kerül fel a foglalkozásokról, élményekről
  • Felkészült, tapasztalt oktatók, táboroztatók
  • Napi 3x étkezés és ásványvíz, nasi egész nap folyamán
  • LCF Kids Club meglepetés ajándék
  • Tábor ideje alatt játszóház használat (FantasyLand tábor esetén)
  • Reggel 7:30-8:00 és délután 16:00-17:00 között ügyeleti idő (a tábori program 8:00-16:00-ig tart)
  • Táboronként korlátozott létszám, hogy mindenkire külön-külön maximális figyelem jusson 

Az elmúlt években minden nyáron több mint 250 gyermek vett részt angolos nyári táborainkban. Ők mondták rólunk:

Mi most találkoztunk Veletek először táborban, és nagyon-nagyon elégedett vagyok! Levi és Emese is csodásan érezte magát, minden apró részletre odafigyelt Jázmin és Nóri, hihetetlen kedvességgel, kellő határozottsággal, a gyerekek egyéni igényeire odafigyelve, fáradhatatlan jókedvvel fogtátok össze ebben a nagy hőségben is a fáradt gyerekeket, s tartottátok fenn az érdeklődésüket. Megszerettek benneteket, és biztos vagyok benne, hogy találkozunk még! A szakmaiság mellett külön köszönöm ezt a lendületet, a megértő és rugalmas hozzáállást, a gyerekek lelkével való törődést, és azt, hogy minden gond nélkül megoldottátok az ételallergiák miatti plusz készülést is !”

„A lányaimnak ( 6 és 8 évesek) és nekünk egy nyári gyermektábor keretén belül volt szerencsénk megismerni az iskolát. Mindig segítőkészek és rugalmasak voltak a szervezők és az oktatók is. Fiatalos, elkötelezett kis Csapat! Ami nagyon tetszik, hogy gyermekközpontú a tábor. Kreatív, játékos megoldásaik vannak arra, hogy a gyerekek megszeressék a nyelvet vagy fejlesszék/bővítsék a tudásukat. A lányok mindig élményekkel teli jöttek haza, és izgalommal várták a következő napot. Csak ajánlani tudom! Köszönjük az eddig eltöltött időt!”

"Az étel allergiás gyerkőcömre olyan kiemelt figyelmet fordítottak, amilyennel más intézményben/programon nem találkoztam. Köszönöm ❤

És a tábor is szuper ????"

"Öt és fél éves fiam kétszer egy hetet töltött a nyáron LCF-táborban, és ezek voltak a nyári szünet legemlékezetesebb napjai. Egyedi kérések, speciális étrend témában a szervezők rugalmasak, segítőkészek, telefonon bármikor elérhetőek.

A fiam félénkebb természet, és mivel külföldön élünk, a magyartudása gyengébb, mint a kortársaié, de Jázmin, Eszter, Zoli és a többiek gondoskodó figyelmének hála remekül érezte magát velük, sok új angol szót és kifejezést tanult, és már most alig várja, hogy jövőre is velük táborozhasson."

Szuper órák, szuper táborok! Lányaim 2 éve lelkesen mennek mindig, élményekkel jönnek. Kedves, odafigyelő, türelmes és rugalmas tanárok, jó játékok, programok és még tanulnak is! Köszönjük! ????

Még több véleményt az alábbi linken keresztül értek el:

Vélemények

Információ:
Helyszín: Budapest III., III. kerület, Budakalász
Időtartam: 2024.06.24 - 2024.08.30

Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke Nyári táborok III. kerület és környéke

Táborainkról mondták...

Matyi nagyon jól érezte magát a táborban. Elmondása szerint sokat tanult, aminek külön örülök, hogy ezt saját maga is így tapasztalta. Nagyon tetszett, hogy többen foglalkoztatok a gyerekekkel és nem "tömeg" oktatás folyt. Csak pozitívan tudunk a táborról nyilatkozni. Köszönjük még egyszer a lehetőséget, hogy Matyi menni tudott.

Dr Szakács Veronika

Kedves Erika!

Köszönjük szépen a színvonalas tábort és a képeket!

Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!

Ördög Bence és szülei

Köszönjük szépen a csodás hetet!
Nagyon elégedettek voltunk mindennel, a szervezéssel, a programokkal, a hozzáállásoddal/hozzáállásotokkal.
Nekünk ez volt az első táborunk Hanna életében, és hála Nektek, szuper élmény volt neki (és mi is nyugodtak voltunk, hogy jó helyen van)! a héten is ment volna... 
Azóta a plüssök gyakorolják otthon a dalokat, mennek a játszóra, ebédelni stb...
Én úgy gondolom, hogy mindenre, mindenkire figyelemmel voltatok, és örülök, hogy Veletek tapasztalhattuk meg az első táborozás élményét!

M. Ildikó

Szia Erika!

Köszönjük a tábort! Hanna nagyon jól érezte magát, szeretne jövőre is menni!

Szűcs Éva

Köszönjük szépen a sok élményt! Barnabás nagyon jól érezte magát, igazán tartalmas tábor volt, csak ajánlani tudom mindenkinek. Köszönjük a törődést is.

Végh Bernadett

Jelentkezz táborunkba

Ha te is szeretnéd, hogy gyermeked sokat nevessen, játsszon a nyáron úgy, hogy közben fejleszti a nyelvtudását is, jelentkezzetek egy Kids Club napközis táborba!

A regisztrációt követően, nyelviskola vezetőnk részletesen tájékoztat benneteket az általatok választott táborral kapcsolatban.

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.