cover_img

LCF Happy Jazz Gym

LCF Happy Jazz Gym
LCF Happy Jazz Gym

Tudományosan bizonyított tény, hogy a testmozgás az emberi agy jobb agyféltekéjét hozza működésbe, míg a tanulásért felelős központok a bal agyféltekében találhatók.

mozgásos tanulás hatékonysága a két agyfélteke együttes működésében rejlik, hiszen ezeken a foglalkozásokon összekapcsoljuk a sok mozgásos  és  zenés játékokat a nyelvi feladatokkal.

Az angol nyelvvel történő ismerkedés mellett, a Happy Jazz Gym zenés angol tanfolyamunk előnyösen hat a gyermekek mozgásfejlődésére, mozgásérzékelésére, egyensúlyérzékére, ritmusérzékére és zenei hallására is.

Minden kis óvodásnak ajánljuk a mozgásos angol foglalkozásainkat. Akár más nyelvi kurzus kiegészítőjeként vagy önmagában is, aki szeret tornázni, kedveli a mozgásos feladatokat és szívesen színesítené mindezt az angol nyelvvel.

MIÉRT ÉRDEMES OVISOKNAK AZ LCF KIDS CLUBS TANFOLYAMAIT VÁLASZTANI?
ÉLETKORI SAJÁTOSSÁGAIKNAK MEGFELŐ FORMÁBAN TANUL GYERMEKED
A FOGLALKOZÁSOK IDEGENNYELVEN FOLYNAK
A TANFOLYAMOK KIVÁLÓ ISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐK IS
GÁTLÁSOK ÉS STRESSZ NÉLKÜL ISMERKEDHET CSEMETÉD A NYELVVEL

ANGOL OVISOKNAK

A kis ovis játszva elsajátítja az angolt és így iskolában is sikerélménnyel, könnyedén veszi a kihívásokat

Az óvodás angol foglalkozásaink elsődleges célja, hogy a gyerekek az életkori sajátosságaiknak megfelelő vidám, játékos formában megismerkedjenek az angol nyelvvel, szeressék meg azt és váljon természetessé számukra az angol nyelv használata.

A foglalkozásokat angol nyelven vezetjük, hogy ezzel is segítsük a helyes nyelvi minták elsajátítását, az idegen nyelvhez való hozzászokást, és amilyen mértékben csak lehet, bátorítjuk a gyerekeket is az angol nyelven történő kommunikációra. Kiemelt fontosságú célunk, hogy az óvodás gyerekek számára természetes legyen az angol nyelv használata, és bátran kommunikáljanak angolul! Ebben az időszakban különösen nagy hangsúlyt fektetünk a helyes kiejtés kialakítására is.

Ovis klubjainkban a gyerekek számára nagyon sok dalon, mondókán, játékos és mozgásos feladaton keresztül folyik a nyelvtanítási folyamat, hasonlóan ahhoz, ahogyan az anyanyelvüket is elsajátították. Tehát a korai nyelvtanulás fontossága nem csak abban rejlik, hogy hány szót, kifejezést tanul meg és tud a kisgyermek, hanem abban is, hogy megismeri az angol nyelv hangzását, természetessé válik számára egy más nyelven történő kommunikáció és kialakul a szeretet és a kötődés az angol nyelv iránt, ami segítséget és biztos alapot nyújt számukra a későbbi, iskolai nyelvtanulás során.

Az LCF Clubs éppen ezért kiváló lehetőség lehet az iskolai előkészítésre is, mert a gyerekek már az óvodában megszeretik az angol nyelvet és az mindig több lesz számukra, mint egy iskolai tantárgy. Azok a gyerekek, akik nálunk kezdik az angol nyelvtanulást, az iskolába érve csupa sikerélménnyel szerepelnek az angolórákon, és így több idejük marad más tantárgyakra.

LCF KIDS CLUB

NYELVISKOLA TANFOLYAMOK

LCF KIDS CLUBS számokban

0
Éve Magyarországon
0
Nyelv
0
Városban
0
Hónapos kortól

GYIK

Gyakran ismételt kérdések

KIKNEK SZÓL AZ LCF KIDS CLUBS NYELVOKTATÁSA?

Akár 6 hónapos kortól egészen 14 éves korig minden gyereknek hatékony és élményszerű foglalkozásokat nyújtunk úgy, hogy természetesen életkorukhoz igazítjuk a nyelvtanulás módszertanát és eszközeit. Heti 1-2 alkalom, alkalmanként pici korban 30-45 perc, kiskamasz korban 90 perc már elegendő a nyelv megalapozásához és a sikerélményekhez. A klubban kötetlen, mégis derűsen fegyelmezett a légkör, a foglalkozások menete rugalmas, a gyerekek igényeire, életkorára és aktuális hangulatára szabott. Minden alkalommal szerepelnek dalok, játékok és mozgást is igénylő feladatok a “tanultak” között.

MI ZAJLIK A GYEREKEK FEJÉBEN A KORAI NYELVTANULÁS SORÁN?

A kisgyerekek rendkívül fogékonyak a világ minden újdonságára. Szinte szívják magukba az információkat. Millió kis tapasztalásuk, életük első 1-3 évében jóval több, mint amennyit felnőttként akár egy évtized alatt megélhetnek. Agyukban az idegpályák még kialakulóban vannak. Így a nyelvi – anyanyelvi vagy angol nyelvi – fejlesztésük ilyenkor kifejezetten indokolt: hiszen szinte akcentus nélkül képes rögzíteni az agyuk a hallott hangokat. Úgy hallja és tanulja meg az angolt vagy más nyelvet, mint ahogyan az anyanyelvét. A gyerek néhány hét vagy hónap angol tanulás után már pontosan el fogja tudni különíteni az anyanyelve szavait az idegen nyelvétől még picike csecsemőkorban is.

MI AZ LCF KIDS CLUBS MÓDSZER LÉNYEGE?

Módszerünk lényege, hogy a gyerekek számára a nyelvtanulást érdekes, izgalmas játékokkal természetes és aktív folyamattá teszi. Így az anyanyelvük elsajátításához nagyon hasonlóan tudnak megtanulni angol, spanyol vagy francia nyelven is.

HOGYAN TANULNAK A GYEREKEK A LCF KIDS CLUBSBAN?

A gyermekkor nem vész el a nyelvi fejlesztéssel, hanem épp ellenkezőleg: színesedik. A kicsik ugyanis életkori sajátosságaik figyelembe vételével tanulják a választott idegen nyelvet: mondókák, énekek, versek, játékok, mesék és szituációk segítségével. Így a gyerek játszva, örömmel és sikerélménnyel teli élménynek éli meg a nyelvtanulást, és egészen biztosan bátran használja is a tanultakat. Az angol pedig az a nyelv, ami kifejezetten sok sikerélményt ad kezdetben. Közben fejlődik a társas kapcsolatok terén is, megismerkedik egy másik kultúrával, s mindezekkel önbecsülése, kezdeményezőkészsége és bátorsága is megerősítést kap!

MIT TAPASZTAL A SZÜLŐ GYERMEKE NYELVTANULÁSÁBÓL?

Eleinte csupán annyit, hogy gyermeked édesen dúdolgat és verselget angol nyelven. Büszkén veszed tudomásul, hogy a kicsi jól is érzi magát közben. Később pedig, amikor a család külföldön nyaral, megtörténnek az első valódi, élesre töltött sikersztorik: Gyermeked rendel helyetted az étteremben, vagy ő kérdezi meg helyetted angolul a hotelben, hogy kaphattok-e még kispárnákat… Te csak ámulva hallgatod majd, hogy oIyan szavakat tud a kicsi, amiket a megszokott nyelvtanfolyamokon csak haladó szint felett vesznek elő. Mert ezek olyan kifejezések, melyek az ő pici kis életében minden nap jelen vannak. Gyermeked kiválóan megérteti magát a játszótéren vagy a homokozóban külföldi gyerekek között is. Talán még Te is tanulhatsz később tőle!

HOL MŰKÖDNEK TANFOLYAMAINK?

Iskoláink országszerte várják a kis nyelvtanulókat, óvodákban, iskolákban, művelődési központokban és saját helyszíneinken. A részleteket az Iskoláink menüpontban találjátok.

ELEGENDŐ HETI 1-2 ALKALOM?

Az angol nyelv elsajátítása ma már sok hatékony eszközzel is segíthető. Higgyünk, hiszen hihetünk gyermekünk felfogóképességében és memóriájában! A Kids Club-tagok nagyon szívesen hallgatják a CD-nket, nézegetik, illetve a nagyobbak már olvasgatják a könyveket otthon is, így szórakozás közben, tudat alatt mélyítik el a nyelvismeretet. Sőt! Bár a legtöbb szülő számára talán hihetetlenül hangzik, de a nagyobb gyerekek nálunk szinte kikövetelik maguknak a házi feladatot! Az otthoni nyelvgyakorlást kiválóan segíti internetes játéktárunk a BabelZone – EnglishZone is, amely honlapra otthonról belépve klubtagjaink rengeteg nyelvi játékot találnak. Ez is kiváló módszere szókincsük bővítésének, tudásuk elmélyítésének. Ezen kívül természetesen minden foglalkozásunkat úgy építjük fel, hogy az új anyagrész mellett szerepel a régebbi ismeretek felelevenítése, természetesen változatosan, mindig más formában.

MI AZ AZ ENGLISHZONE?

Az EnglishZone – BabelZone egy olyan online játéktár, ahol a gyerekek a korosztályuknak megfelelő dalos animációk, egyszerre több érzékszervre ható játékok, vidám feladatok közül válogathatnak angol, francia és spanyol nyelven, ezzel is segítve az idegennyelv elsajátítását.

Jelentkezz egy ingyenes próbaórára

Tapasztald meg gyermekeddel a Kids Club élményt minden kötelezettség nélkül!

Jelentkezz ingyenes próbaóránkra az elérhetőségeid megadásával és mi hamarosan tájékoztatunk a legközelebbi próbaóra helyszínéről és időpontjáról.

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.