Manapság a Szilveszter már nem csak a felnőttek bulija. Már az ovisok is napokkal előtte várják, hogy fent maradhassanak éjfélig, jelen lehessenek a koccintásnál, esetleg az utcára kimenve boldog új évet kívánjanak a szomszédoknak, vagy gyönyörködhessenek a tűzijátékban.
Igen ám, de néha úgy érezzük, hogy Szilveszter estéjén nagyon lassan telik az idő. A gyerekeket muszáj lekötni valamivel, hiszen amellett, hogy fel vannak pörögve, ők is fáradnak, átesnek egy-egy holtponton. Ezen az estén pedig az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát.
Lássunk néhány, gyerekekkel könnyen megvalósítható ötletet Szilveszter estéjére:
Ehhez 12 darab felfújt lufira van szükségünk. Mindegyikre írjunk egy számot egytől tizenkettőig, ezek jelzik délután 13 órától az időt. Minden egész órakor pukkasszunk ki egyet.
Ez a játék nagyon jó arra is, hogy a gyermek ízelítőt kapjon az idő múlásáról. Jó esetben pedig elkerülhetjük a folyamatos kérdést is: Mikor lesz már éjfél?
2. Készítsünk vicces fotókat!
Rajzoljunk, vagy nyomtassunk vicces party álarcokat (szemüveg, bajusz, szakáll…). Közösen ki is díszíthetjük, színezhetjük ezeket. Erősítsünk a hátuljára hurkapálcikát, és kezdődhet is a móka! Fotózzuk egymást, készítsünk családi szelfit!
3. Kívánságpálca
Erősebb kartonból vágjunk ki két nagyobb csillag formát, és ezeknek vágjuk ki a közepét is. Mind a kettő hátuljára ragasszunk egy-egy fóliát. Mielőtt a két csillagot összeragasztjuk, tegyünk közé mindenféle csillogó dolgot, flittereket, illetve egy pálcikát. Ha összeragasztottuk, a csillag szélére írjuk fel a kívánságainkat. Indulhat is a varázslás, reméljük mindenki kívánsága teljesül!
4. Kívánságfa
Keressünk az udvaron vagy a parkban ágakat és helyezzük egy vázába. Színes papírból vágjunk ki csillagokat és a család minden tagjának adjunk hármat (3 kívánság). Mindenki írja rá (a kicsik rajzolhatják is) mit kívánnak a következő esztendőre, majd tűzzük a csillagokat az ágakra. Ezeket meg is őrizhetjük, majd egy év múlva megnézzük, mi teljesült.
5. Készítsünk interjút!
Játsszuk el, hogy rádió vagy televízió műsort vezetünk. Mindenki lehet műsorvezető és vendég is. Akár egy játék mikrofont is bevethetünk, sőt videóra is vehetjük a beszélgetést(emléknek is nagyon jó lehet). Tegyünk fel egymásnak a következőkhöz hasonló kérdéseket: Mi a kedvenc emléked erről az évről? Mi volt idén a kedvenc játékod? Ki volt a legjobb barátod? Mi volt idén a kedvenc színed? Melyik pillanat volt számodra a legviccesebb? Mi volt a legjobb étel, amit idén ettél? stb.
Nagyon jó visszaemlékezés az elmúltévre, sok emléket felidézhet.
6. Mi jut eszedbe?
Kicsi papírokra írjunk fel egy-egy,az elmúlt évre jellemző szót. Például egy hely, ahol jártunk, egy esemény, amin részt vettünk, egy személy, akivel találkoztunk stb. A cetliket hajtsuk félbe,tegyük egy dobozba. Mindenki húzzon egy papírt, olvassa fel a szót és mondja el, mi jut róla eszébe.
Nagyon érdekes lehet, hogy kinek mi maradt meg leginkább az emlékezetében, mire, hogyan emlékszik vissza.
7. Lufitenisz
Ha pedig úgy érezzük, hogy a gyermeknek egy kis mozgásra van szüksége, akkor keressünk papírtányérokat és egy lufit. A tányérok hátuljára erősítsünk spatulát vagy egy fakanalat és már kezdődhet is az ütögetés!
8. Poharas játékok
Amikor pedig kicsit leült a hangulat, vessünk be néhány party játékot, amihez műanyag poharakra van szükségünk.
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét.
Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség.
Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta.
Ez az oldal különböző típusú sütiket használ. Néhány sütit olyan külső szolgáltatások használnak, amelyek megjelennek az oldalon.
Beleegyezése a következő tartománynevekre vonatkozik: lcfclubs.hu
A létfontosságú sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A beállítás sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A statisztikai sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát.
A marketing sütik célja, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.