Biztosan benned is felmerült ez a kérdés, amikor először hallottál erről az ünnepről. Nálunk még nem elterjedt, de az Egyesült Királyság egész területén, kicsik és nagyok alig várják, hogy eljöjjön a Palacsinta nap.
A Palacsinta nap, angol nevén Pancake day, a nagyböjt előestéje, hazánkban csak Húshagyókeddként emlegetjük. Ez a keddi nap minden évben 47 nappal előzi meg a Húsvéti ünnepeket, ezért február 3-a és március 9-e közé eshet.
És hogy hogyan vált ez a nap a palacsinta sütés napjává? Úgy, hogy ez volt az utolsó alkalom arra, hogy az emberek minden olyan ételt felhasználjanak a konyhájukban, amit később a böjt idején nem fogyaszthattak. És mi más is készülne a sok tojásból, lisztből, tejből? Hát palacsinta!
Az Egyesült Királyság számos területén rendeznek Palacsinta napi versenyeket. Az egyik leghíresebb ezek közül az Olney városban tartott futóverseny, ahol helyi háziasszonyok serpenyővel a kezükben futnak a célig. A serpenyőben lévő palacsintát futás közben háromszor kell megforgatniuk, csak így nyerhetnek. Ez a verseny mára már világhírnek örvend.
Egy londoni iskolában a gyerekek összegyűlnek az iskola udvarában, ahol az intézmény szakácsa már óriáspalacsintával várja őket. Az óriáspalacsintát átdobja egy 5 méter magas korlát felett – a gyerekeknek ezért kell versenyezniük. Aki a legnagyobb palacsintadarabot megszerzi, jutalomban részesül.
Magyarországon is több nyelviskolánkban kipróbálhatják a gyerekek és a tanárok, egyéb palacsinta napi feladat és játék mellett, hogy milyen is egy ilyen futóverseny. Így igazán megismerkedhetnek a Palacsintanapi hagyományokkal.
Neked melyik a kedvenced? Vajon az Egyesült Királyságban is így fogyasztják?
Magyarországon mi az angol palacsintához nagyon hasonlóan készítjük ezt a desszertet. Vékony tészta, azonnal fogyasztva, csak a feltét lehet eltérő. Te is biztosan imádod a lekváros és a kakaós palacsintát, de ne hagyd ki az angolok által kedvelt verziót se! Az elkészült finomságot szórd meg kristálycukorral, majd locsold meg egy kis citromlével, és már élvezheted is az eredeti angol palacsintát.
Palacsinta napon szinte elengedhetetlen a desszert elkészítése. De ha valami változatosra vágysz, és unod már a hagyományos palacsintát, akkor az alábbi recept a kedvenced lesz!
Az íz ugyanaz, itt a tálaláson van a hangsúly! Ezek a mini nutellás-epres palacsinta falatok kiváló harapnivalók gyerekek számára és így még az adagok nagyságát is kontrolálni tudod.
Hozzávalók:
Elkészítés:
A lisztet, tojást, tejet és a sót keverd össze, hogy megkapd a palacsinta alapot. Eddig minden olyan, mintha a megszokott édességet készítenéd. A serpenyőbe viszont elég, ha a tésztát 4 cm nagyságú körökbe kanalazod. Miután kisültek, kezdheted is a mini falatok összeállítását. Egy ilyen kis torta maximum 4 minipalacsintából áll! Miután megtöltötted őket nutellával és eper karikákkal, fogpiszkálóval rögzítsd őket. És kész is a tökéletes desszert! - Forrás
A palacsinta napot sütés nélkül is ünnepelheted kisgyermekeddel. Összegyűjtöttünk pár készségfejlesztő palacsintás játékot, hogy a kicsik játszva tanulhassanak nem csak a palacsinta napról, de angolul is.
Ehhez a játékhoz csak barna kartonpapírra vagy félfamentes pappírra van szükségetek, papír tányérra, egy spatulára és egy egyszerű palacsinta receptre. A kartonpapírból vágjatok ki köröket, ezek lesznek a ’palacsinták’. Minden körre írj fel angolul egy hozzávalót a receptről és indulhat is a játék.
A lurkó feladata összeállítani a palacsintát méghozzá olyan sorrendben, ami megegyezik a receptben leírtakkal. Például, ha a ’liszt’ az első hozzávaló, akkor neki meg kell keresnie a ’flour’ feliratú kört és azt a spatulával a tányérra kell helyeznie és így tovább.
Hasonlóan az előző feladathoz, készíts papírpalacsintákat. Ezek egyik felére angolul írj fel különböző nyomra vezető szavakat. A másik felére pedig ragassz a szavakhoz tartozó képeket. A gyerekek így fejlesztik a szókincsüket és a végén, ha jól kötötték össze a szálakat, akkor rábukkanhatnak a jutalomra, ami ebben az esetben lehet palacsinta is.
Fejleszd a kisebbek kreativitását! Ehhez az elfoglaltsághoz szerezz be barna kartonpapírt és különböző díszítő elemeket, például csillogó díszeket, kreppapírt, színespapírt stb. A gyerekek rajzaikkal is kidíszíthetik a palacsintájukat, ehhez használjanak színes zsírkrétákat és ceruzákat.