cover_img

Az Egyesült Királyság oktatási rendszere

Az Egyesült Királyság oktatási rendszere

Újra eljött a szeptember, és vele együtt az újabb tanév kezdete is, amikor is megannyi új diák kezdi meg tanulmányait világszerte. 

Ahogyan hazánkban is, az Egyesült Királyságban is szeptemberben veszi kezdetét az új tanév, mely során sok izgatott diák ismerkedhet meg az oktatási rendszerrel, vagy folytathatja már korábban megkezdett tanulmányait. Ebből a blogcikkből megismerheted az Egyesült Királyság oktatási rendszerével és felépítésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. 

A “Nursery School”, magyarul óvoda, az az oktatási intézmény, amelybe a gyermekek 3 és 5 éves koruk között járnak. Valójában “Iskola előtti iskolának” is nevezik, amely megfelelően felkészti a gyermekeket az általános iskolára, vagyis a “Primary School”-ra, melyet a gyermekek ötödik életévüket betöltve kezdhetnek el. 

Az Egyesül Királyságban számos iskolatípus létezik, melyek közül a “State School” azaz Állami Iskola, ahogyan a neve is mutatja, az állam által finanszírozott iskolatípust jelenti. Az állami általános iskola sajátossága, hogy az ide járó gyermekeknek kétszer is kötelező vizsgát tenniük. Az elsőt 7 éves korukban, amikor a 2. évfolyam végén járnak, a másodikat pedig 11 évesen, a 6. évfolyamuk végéhez érve kell letenniük. Ezen iskolai forma további jellemzője, hogy a szülők nem fizetnek külön tandíjat, nem úgy, mint a “Private School”-ban , vagyis a Magániskolában, ahol a szülők általában félévente vagy évente fizetik a tandíjat.

A “Boarding School” megnevezést azokra az iskolákra használják, ahol a diákoknak az adott tanulmányi félévre az intézmény  lakhatást biztosít. Ez magyarul leginkább a bentlakásos iskoláknak felel meg. Érdekes tény, hogy az iskolák ezen formája az Egyesült Királyságban leginkább a magániskolákra (ahogyan fentebb írtuk, a “Private School”-ra) jellemző, míg az állami iskolákra kevésbé.

A “Secondary School” iskolatípust a magyar nyelvben gimnáziumként ismerjük. Ide a gyermekek jellemzően 11. és 16. életévük között járnak. A gimnáziumi évek során a diákoknak kötelező letenniük az úgynevezett “General Certificate of Secondary Education” (GCSE) vizsgát. Ez tulajdonképpen egy általános középiskolai bizonyítványnak felel meg. A diákok minden alap tárgyból vizsgáznak, mint például matematikából, természettudományból vagy számítástechnikából, melyekhez legalább 1 másik szabadon választható tantárgyból tett vizsga is társul. Érdekesség, hogy a diákok osztályozása betűkkel történik, ahol az A* a legjobb, a G pedig a legrosszabb jegyeket jelentik.

Az iskolákkal kapcsolatos további érdekességekről olvashatsz a világ különböző tájairól IDE kattintva.

Cikkünk alapját az englishtrackers.com cikkje adja (https://www.englishtrackers.com/english-blog/back-school-guide-british-school-vocabulary/)
 

Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.