Raffai Erika vagyok, a szegedi LCF Clubs képviselője 25 éve foglalkozom az angol nyelv tanításával.
Végzettségem szerint tanítónő, angol tanító és angol tanárnő vagyok. Az iskolai oktatásban is igyekeztem játékosan, stressz mentesen vezetni az óráimat.
Kerestem az új módszereket, hogy tanítványaim minél könnyebben sajátítsák el az angol nyelvet. Még kezdő tanító néniként is előszeretettel használtam bábokat az óráimon. A vidám, játékos nyelvoktatás híve vagyok.
Amikor évekkel ezelőtt kezembe került egy Kids Club szórólap, azonnal éreztem, hogy nekem itt a helyem! Hisz a módszerek és a célok számomra teljesen elfogadhatók voltak.
Azóta sem csalódtam, sőt ma már főállásban szervezem a tanfolyamokat.
Az a célom, hogy minél több kisgyermek megszeresse a nyelvtanulást.
Ezért, több óvodában, művelődési házban tartok foglalkozásokat Szegeden és környékén. Ezenkívül, hogy a nyár sem múljon el céltalanul, nyelvtanulás nélkül, táborokat is szervezek.
Ilyenkor, az ovis és a kis iskolás Kids Clubos gyermekek is, mint egy nagycsalád, együtt játszanak William csigával. Megtapasztalják, hogy milyen nagyszerű, ha több korosztály együtt tevékenykedik, közösen kézművesedik, és közben angolul beszélget.
A gyerekek mindig örömmel jönnek az angol foglalkozásokra, a szülőktől pozitív visszajelzéseket kapok, így úgy gondolom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, amikor csatlakoztam az LCF Clubs nyelviskolához.
Olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkKiskundorozsma Jerney utca 40.
Vidám, játékos angol foglalkozások 5-6 éves ÓVODÁSOKNAK:
Hétfő 17.00 -17.45
Sikerélményekben gazdag foglalkozás ISKOLÁSOKNAK:
Kedd 18.00 - 18.45 3.; 4. és 5. osztályosoknak
Csütörtök 15.30 - 16.15 1. és 2. osztályosoknak
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.