„Ez az angol oktatás minden képzeletünket felülmúlta!”
„…még időben sikerült átíratni a Kids Club-os osztályba, ami a lehető legjobb döntésünknek bizonyult.”
„…az élvezetes tanulás már az első hónap után látványos fejlődéssel párosul.”
Az oldal alján részletesebben is megismerhetitek, hogy mit gondolnak a Kids Club napközis osztályba járó gyermekek szülei a programunkról.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a 2023/2024-es tanévben induló elsős osztályoknál évfolyamszinten érhető el a Kids Club napközi emelt szintű, angol nyelvű program a Bárczi Géza Általános Iskolában.
A 2023/2024-es tanévben induló osztályok a Bárczi Géza Általános Iskolában
Ha ezekre a kérdésekre IGEN a válasz, akkor a legjobb helyen jártok, mi pedig ezen az oldalon igyekszünk a legtöbb információt átadni Nektek, hogy a legjobb döntést tudjátok meghozni gyermeketek számára. Ha pedig további kérdésetek lenne, keressetek minket az oldal tetején található elérhetőségeken, a hét minden napján elérhetőek vagyunk.
Személyesen is tudtok velünk ismerkedni a Bárczi Géza Általános Iskola által szervezett Iskolanyitogató programokon, nyílt napokon illetve bármelyik tanfolyamunkon is sok szeretettel várunk mindenkit melyekről a "Programjaink" és "Tanfolyamaink" menü pontok alatt találtok további részleteket.
Az LCF Kids Club egyedi módszerének lényege, hogy a gyerekek rengeteg játékon és mozgásos feladaton keresztül játszva sajátítják el az angol nyelvet, aminek köszönhetően pedig az idegen nyelvvel való találkozást nem tanulásnak fogják érezni, hanem természetessé válik számukra.
A módszer fő célja, hogy a tanulók magabiztosságot, sikerélményt és önbizalmat szerezzenek az angol nyelv használatában, miközben mindezt az életkori sajátosságaiknak megfelelő formában tehetik meg. Ezáltal pedig a nyelvtanulás számukra kiemelt szerephez jut, ami a későbbiekben is elkíséri Őket, újabb nyelvek tanulása során is építenek rá.
A Kids Club napközi program keretén belül az osztályba járó gyerekek heti 6 (havonta átlagosan 23-25) angol foglalkozáson vesznek részt, melynek a díja mindössze 20.000 Ft / hónap.
Díjakról, kedvezményekről és arról, hogy milyen előnyökkel jár még a Kids Club-os kétnyelvű osztályba járni, ide kattintva tudtok olvasni: Díjak, kedvezmények, előnyök
A célunk, hogy ezzel a programmal egy egyedi, vidám nyelvtanulási módszert, kedvezményes áron tegyünk elérhetővé a családok és a gyermekek számára.
Gyakran ismételt kérdések:
1. Miben más mint a különböző kéttannyelvű programok?
A Kids Club foglalkozások, így a Kids Club Napközi során is kiemeljük a gyerekeket a klasszikus értelemben vett tanulási környezetből és a játékos módon történő nyelvelsajátításra helyezzük a hangsúlyt.
Célunk, hogy a magas szintű, látványos fejlődés mérőeszközei ne az érdemjegyek legyenek, hanem a gyerekek nyelvtanulás iránti elköteleződésében és motivációjában valósuljanak meg. Az így tanult témák pedig minden esetben a gyerekek életkori sajátosságaira épülnek.
Viszont folyamatosan lehetőséget biztosítunk arra is, hogy igény esetén tanulóink a támogatásunk mellett letegyék a Cambridge Young Learners gyermek nyelvvizsgát, ami egy gyerek barát környezetben történő külső mérésre ad lehetőséget.
https://www.lcfclubs.hu/cambridge-nyelvvizsga/
2. Miért jó a játékos módszer?
Négy fő pillére van a játékos tanításnak (gyermek, játék, tanulás, tanár).
A két legfontosabb a gyermek és a játék. Hiszen az Ő életükben (akár egyénileg vagy csoportosan) a játék ösztönzően hat rájuk, olyan élvezetet nyújt számukra, amely mellett a motivációjuk is folyamatosan fejlődik.
Ezek mellett jelenik meg maga a játékos tanulás és az egészet koordináló támogató felnőtt, a tanárunk személyében. A játékos tanítás és nyelvelsajátítás terén tanárainknak jelentős tapasztalata van, amit nagyon jól használnak arra, hogy a megtanulandó dolgokat könnyedén összhangba helyezzék a játékossággal és így a gyermekek számára sokszor észrevétlen is marad az, hogy Ők éppen tanulnak.
További érdekességek a játékos tanításról:
https://www.lcfclubs.hu/blog/a-jatekos-tanulas-elonyei/436/
https://www.lcfclubs.hu/blog/miert-valaszd-a-jatekos-tanulast/443/
3. Nem megterhelő a gyerekek számára?
A Kids Club módszer lényege, hogy a gyerekek játékokon, mozgásos feladatokon keresztül ismerkednek az angol nyelvvel és Ők ezt valóban játékként élik meg. Időjáráshoz viszonyítva többször kinn tartjuk a foglalkozást, így a szabad levegőn töltött idő is megfelelően biztosítva van számukra.
A tanulóink visszajelzése alapján sokaknak az angol foglalkozás a kedvenc része egy-egy napnak.
Pillantsatok bele, hogyan telnek a Kids Club Napközis gyerekek napjai:
https://www.facebook.com/LCFKidsClubBudapest3/videos/6058245980861245
https://www.facebook.com/100057741874870/videos/pcb.602460335022024/1124223108283916
4. Miben befolyásolja a délelőtti órákat/tantárgyakat? Jut idő a házi feladat megírására?
Nem befolyásolja a gyerekek délelőtti tanulását, tantárgyait és a házi feladat megírását sem. Összhangban dolgozunk az iskola tanítóival, így megfelelő idő jut délutánonként a szabad játékra, házi feladat megírására és a játékos angol foglalozásokra is.
5. Hogy-hogy ennek a programnak csak ennyi a díja?
Díjak és kedvezmények oldal
Kezdetektől alapvető célunk és küldetésünk, hogy a minél több gyermek számára teremtsük meg azt a lehetőséget, hogy játékos módon tudjanak angolul tanulni, ezáltal megszeressék azt, hogy Ők angolul beszélnek és ezzel a nyelvtanulás még többet jelentsen nekik életük során. Minden díjunkat ehhez a gondolathoz hűen próbáljuk biztosítani a szülők számára.
Mint III. kerületi lakosoknak pedig nagyon fontos számunkra az itt élő gyermekek jövője, így hogy ezt a programot pedig egy III. kerületi iskolával közösen adhatjuk számukra még inkább megerősítette ezt a törekvésünket.
6. Betegségek, hiányzások esetén, hogyan tudnak pótolni a gyerekek?
A Bárczi Géza Általános Iskolában a többi osztály számára indul tanfolyamunk (több csoport) is, ami már alapvetően egy lehetőséget teremt a folyamatos pótlásra, de ezen felül a III. kerületben és környékén több, mint 30 különböző csoportunk működik, melyek pótlások alkalmával szabadon látogathatók.
Továbbá hétvégente online pótlásokat is tartunk, bővítve ezzel is a lehetőségeket.
Ha valaki pedig nem tudna minden hiányzást bepótolni, akkor egy soron következő befizetés vagy éppen nyári tábor esetén írjuk jóvá az érintett összeget.
Találkozzunk és ismerkedjünk személyesen a Bárczi Géza Általános Iskolában a 2023 első felében szervezett Iskolanyitogató programokon.
https://www.barczialtisk.hu/iskolanyitogato-programok/
A III. kerületi LCF Kids Club nyelviskola vezetői több évig éltünk Angliában és már ezekben az években is kerestük azokat a módszereket, lehetőségeket, melyekkel Magyarországon is elérhető az a könnyed, stresszmentes fejlődés az angol nyelv használatában, amit sokszor ahhoz kötünk, hogy ha valaki külföldön él. Célunk és küldetésünk lett, hogy a gyermekek életét könnyebbé tegyük és ezáltal el tudjuk indítani Őket egy pozitív úton.
Így találkoztunk a Magyarországon már 30 éve működő az angliai központú LCF Kids Clubbal, és az elmúlt közel 10 év saját eredményei egyértelműen bebizonyították számunkra, hogy ez az a módszer, amit mi kerestünk. A 2022/2023-as tanévben több, mint 350 tanuló iratkozott be a III. kerületi és környéki tanfolyamainkra, az elmúlt években pedig nyaranta 250-en táboroznak velünk.
Rólunk és az általunk szervezett játékos tanfolyamainkról, nyári táborainkról, rendezvényeinkről további információt ide kattintva találtok: LCF Kids Club III. kerület
Mikor megkeresett minket a III. kerületi Bárczi Géza Általános Iskola, hogy közösen egy ilyen egyedi és átfogó programot indítsunk el az iskolában, nem is volt kérdés számunkra, hogy ezzel egy olyan nagyszerű lehetőséget tudunk kínálni a gyermekek számára, ami meghatározó lehet az életük és a nyelvek tanulása felőli hozzáállásuk, motivációjuk során.
Bárczi Géza Általános Iskola 23/24-ben induló osztályok
A 2022/2023-as tanévben indult Kids Club napközis osztály tanárai Jázmin és Eszter néni.
Jázmin nyelviskolánk alapítója, vezető tanára, aki már 8. tanéve tanít Kids Club tanárként. A Károli Gáspár Református Egyetemen végzett angol műveltségterületes tanító, több évet élt a Kids Club-os évek előtt Angliában, ahol szintén gyermekekkel foglalkozott.
A Kids Club emelt szintű, angol nyelvű napközi program szakmai háttere Jázminhoz tartozik. Célunk, hogy minden évben az újonnan induló osztályok életében részt vegyen, amellett hogy a "régiekkel" ugyanúgy folytatja a közös, játékos tanulást.
Eszter az ELTE angol-francia tanári szakán végzett és 2020-ban csatlakozott a Kids Club-os csapatunkhoz. Azóta számtalan tanfolyamunk és nyári táborunk nagyon népszerű tanára, vezetője volt, Jázminnal pedig egy nagyon jó párost alkotnak a gyermekek életében.
Egy kis érdekesség :) Kicsiként Eszter is Kids Club foglalkozásokra járt Balassagyarmaton és ugyanúgy rajongott William csigáért mint ma sok ovis, iskolás gyerek. De mára már kollégák lettek és együtt tartják az órákat. :)
További részleteket nyelviskolánkról és tanárainkról az alábbi linken értek el:
LCF Kids Club III. kerület
Julcsi az ELTE angol nyelvoktató mesterszakán szerezte diplomáját és 2021 óta tagja a csapatunknak.
A 2023/2024-es tanévben induló új osztály (1.a) életébe fog becsatlakozni, ahol Jázminnal közösen tanítják majd a gyerekeket.
Hogy mit gondolnak a szülők és gyerekek Julcsiról?
"Julcsi néni oly kedves a szívünknekVivien mondta jaj a Julcsi néni csak angolul beszél miért nem mondja el magyarul is? De az órákon elhangzott angol szavakat, mondatokat mondogatja nekünk itthon is
Szeretjük Nagy Julianna Julcsi nénit
"
Tudj meg még többet nyelviskolánkról és tanárainkról az alábbi linken keresztül:
LCF Kids Club III. kerület
Először is kérjük, töltsd ki adatlapunkat, hogy telefonon vagy e-mailben fel tudjuk veled venni a kapcsolatot.
Az adatlapon kiválaszthatod, hogy milyen témában érdeklődsz (pl. tábor, ingyenes próbaóra, rendezvények, stb.), és megírhatod üzenetedet.