Talán nem árulunk el nagy titkot vele, ha azt mondjuk, a mostani gyermekek játszási szokásai és stílusa átalakulóban van a szüleik gyermekkorához képest. Megjelentek a mobiltelefonok, videójátékok és a közösségi médiás appok, melyeket a gyermekek előszeretettel használnak a nap teljes hosszában. Szülőként egyszerűbb sokszor lenyugtatni, lefoglalni a gyereket ezekkel az eszközökkel, főleg az egész napos munka után. Ugyanakkor, ha már így megszokták a gyermekek a játék ezen formáját, akkor mégis hogyan ösztönözzük őket, hogy személyesen találkozzanak és egymással töltsék az idejüket a szabadban?
Az aktív játékkal töltött idő kulcsfontosságú minden gyermek számára, hiszen fejlődésükre nagy hatással van a játékok során szerzett tapasztalat, kreativitás és a szociális készségek. Nem utolsó sorban a gyerekek a szabadtéri játékok során megismerkedhetnek a természettel, és az őket körülvevő környezettel.
Már a legegyszerűbb játékok is, mint a fogócska, a mászókázás és az ugróiskola pozitívan befolyásolhatják a gyermekek fejlődő szervezetét. Felnőttként ebből sokat profitálhatnak, hiszen a rendszeres gyerekkori mozgásnak köszönhetően izomszerkezetük és állóképességük sokat javulhat.
Éppen ezért, szülőként és oktatóként is arra kell törekednünk, hogy a gyermekek minél inkább megszeressék a szabadtéri játékokat, a mozgást és a sportokat. Ebben hatalmas segítséget és könnyedséget nyújtanak az LCF napközis táborok.
Szociális készségek felődése, új barátságok születése
A táborainkban a gyerekeknek lehetősége nyílik új barátokat szerezni, akik hozzájuk hasonló gondolkodásmóddal rendelkeznek. A szabadtéri csapatjátékok során a gyerekek megtanulhatnak együttműködni társaikkal és felfedezhetik, milyen szerepet töltenek be egy nagyobb közösségben.
A csoportos játékok része a gyerekek kedvence a napi kincskeresés is, amikor a rendelkezésünkre álló szabad területen szórunk szét “kincseket”, amit a gyerekeknek meg kell találniuk.
Általában a hét legmelegebb napján tartjuk a “vízi partit”, amikor is vidám, “vizes” játékokat játszunk a gyerekekkel.
Ha a helyszín ezt lehetővé teszi, a kézműves foglalkozokat is kint a szabadban tartjuk. Ilyenkor a gyerekek kreativitása is fejlődik, és sok szép kinccsel gazdagodnak, melyeket hazavihetnek a szülőknek a tábor végeztével.
Természetesen az angoltanulásra is sor kerül az LCF táborok során. Fő elvünk, a játékos tanulás mentén megismerhetnek a gyerekek új angol nyelvű szavakkal, kifejezésekkel és mondókákkal. Igyekszünk a gyermekeket a tudásuknak és korosztályának megfelelő csoportba osztani, ha pedig erre nincs lehetőségünk akkor is olyan feladatokat kapnak, amelyek a legjobban megfelelnek számukra, hogy a maximumot hozhassák ki a játékos tanulással megszerzett tudásukból.
Táborainkban nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek mozgására is, ahol például játékos vetélkedőkben mérhetik össze tudásukat, fejleszthetik kreativitásukat és mozgáskoordinációjukat. A legtöbb táborunkat mozgásos játékokkal kezdjük, hogy a gyerekek energikusabban, frissen kezdhessék a napot.
Ha kedvet kaptál a Kids Club táborokhoz, nézd meg az elérhető időpontjainkat és válaszd ki a Neked leginkább tetsző helyszínt.
Korábbi cikkjeink a témában:
Szabadtéri játékötletek és az angolozás
Élménydús nyáritáborok a Kids Clubbal
Miért fontos a szabadtéri játék?